II. Miklós (1868-1918), minden oroszok cárja

1918. július 16-ról 17-re virradó éjszaka a jekatyerinburgi Ipatyev-házban tragikus véget ért az Oroszországban több mint háromszáz évig regnáló Romanov-dinasztia uralma: II. Miklós cárt, feleségét, Alexandra Fjodorovna cárnét; és öt gyermeküket, Olgát, Tatjánát, Mariát, Anasztáziát, a trónörökös Alekszejt, valamint a család négy szolgálóját meggyilkolták a bolsevikok. Akik többségben vezetőként egy kisebbséghez tartoztak.

A kivégzést végrehajtó CSEKA osztag tagjainak összetétele máig ismeretlen, de egyes feltételezések szerint magyarok is részt vettek a vérengzésben, köztük a későbbi, - 1958-ban kivégzett - kommunista miniszterelnök, Nagy Imre is.

Írta: Varga Szilárd

A cári Oroszország sorsa már jóval az I. világháború és az azt követő bolsevik forradalom előtt megpecsételődött. A gazdaságilag elmaradott, bürokratikus, korrupt és despotikus államigazgatású ország, egy gyengekezű, könnyedén befolyásolható uralkodóval a trónon – olyan tényezők, amelyek lassan, de biztosan a monarchia ellenségeinek malmára hajtották a vizet. Továbbfokozta az ország súlyos problémáit az 1904-1905-ös, Japán elleni háborús vereség, amely Balti-flotta megsemmisülésével, és a szárazföldi csapatok mandzsúriai vereségével járt, illetve az 1905-ben Gapon pópa vezette forradalom is.

Az 1906-ban kinevezett új miniszterelnök, Pjotr Arkagyevics Sztolipin volt az utolsó reménye Oroszországnak, aki reformjaival megmenthette volna a roskadozó cári birodalmat. De a minden ésszerű újítástól visszakozó, ellenséges körök a titkosszolgálat segítségével 1911-ben egy színházi előadáson meggyilkoltatták Sztolipint. A tehetséges politikus kiiktatásában érdekelt volt „riválisa” is, az uralkodói családban egyre nagyobb befolyással bíró Grigorij Jefremovics Raszputyin. Az orosz történelem egyik legtitokzatosabb és legelellentmondásosabb alakja 1904-ben került a szentpétervári udvarba, a vérzékenységben szenvedő Alekszej cárevics gyógyítása végett, és egészen 1916-os meggyilkolásáig – a cár rokonai tették el láb alól – befolyása alatt tartotta az uralkodói párt, különösen Fjodorovna cárnét. A sarlatán Raszputyin működésének nagyban köszönhető, hogy a bolsevikok később magukhoz ragadták a hatalmat.

Oroszország külpolitikája, nagyhatalmi expanziója (a távol-keleti vereséget követően) egyre inkább a Balkán felé fordult, részben, hogy az évszázados célját megvalósítsa: a Boszporusz és a Dardanellák megkaparintásával kijusson a Földközi-tengerre, részben pedig, hogy „szent küldetésként” visszaszerezze Konstantinápolyt az ortodox kereszténységnek. Önmagát a szlávok hagyományos védelmezőjeként feltüntető Orosz Birodalom a pánszlávizmus demagógiáját felhasználva tevékenyen szerepet játszott Szerbia és a Monarchia közti viszony elmérgesedésében, illetve a Balkán-háborúk okozta káosz megteremtésében. Tehát a következtetések levonhatóak: az I. világháború kirobbantásában kifejezetten aktív szerepet vállalt az orosz külpolitika és a titkosszolgálat.

Gyors győzelemre számított az orosz vezetés az 1914 nyarán kirobbant, és hamarosan az egész európai kontinensre kiterjedő háborúban, de a kezdeti sikerek után (mélyen behatoltak porosz, galíciai és Kárpátok területére) a fentebb ismertetett gazdasági és egyéb problémák miatt hamar elveszítette a kezdeményezést a jobban szervezett Központi Hatalmak (Német Császárság, Osztrák-Magyar Monarchia és a később csatlakozó Oszmán Birodalom) haderejével szemben. Már a háború második évében, 1915-ben kiütközött a hadsereg gyengesége, a megfelelő felszerelés és a logisztika hiánya, valamint a hátország termelőkapacitásának elégtelen volta mind-mind a cári birodalom katonai és valószínűsíthető politikai vereségét vetítették előre.

A cár és családja

Az 1917. évi februári forradalom miatt a cár – fia nevében is - március 15-én lemondott a trónról, testvére, Mihály javára, aki egy nappal később szintén lemondott. A Kerenszkij-féle ideiglenes kormány az uralkodót és családját házi őrizetbe helyezte, először Carszkoje Szeloba, augusztus 14-ét követően pedig a szibériai Tobolszkba szállították. Hónapokkal később átkerültek Jekatyerinburgba, ahol egy helyi kereskedő, Ipatyev házában kaptak elszállásolást.

Az októberi, - Gergely-naptár szerint november 7-ei - bolsevik forradalom(1), majd polgárháború következtében Jekatyerinburg városa a vörösök kezére került; II. Miklós és családja őrzésére állítólag magyar és orosz katonákat rendeltek, más források szerint letteket. De az oroszok körében szokás volt minden más nem orosz nemzetiségűt „letteknek” nevezni. Történelmi tény, hogy a polgárháborúban közel százezer magyar hadifogoly a vörösök oldalán harcolt, onnan került ki a későbbi magyarországi kommunisták egy bizonyos része is. Avdejev és Jakimov beszámolója szerint az Ipatyev-ház őrségét 1918 májusában magyar katonák alkották.

1918 nyarán a fehér csapatok már közel jártak a városhoz, ezért a bolsevikok úgy döntöttek, hogy kivégzik a cári családot. Vlagyimir Iljics Lenin (aki a" dicső" zsidó világörökség része) személyes ügyének, bosszújának tartotta a kivégzést, mivel terrorista bátyját, Alekszandr Uljanovot 1887-ben bitó alá küldték a III. Sándor cár elleni merényletkísérletért. 1918. július 16-ról 17-re virradó éjjel a család tagjait felébresztették, arra hivatkozva, hogy átszállítják őket egy biztonságosabb helyre. II. Miklóst, Alexandra Fjodorovnát, öt gyermeküket, Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariát (18), Anasztasziát (16), Alekszej cárevicset (14) és a család négy szolgálóját levitték a ház pincéjébe, ahol felsorakozott velük szemben - csőre töltött fegyverekkel - a kivégzőosztag (gyerekeket is kivégezték). Az első lövésektől az uralkodó és felesége azonnal meghalt, a szolgálók halálosan megsebesültek, az ifjú cárevicset közvetlen közelről a kivégzés parancsnoka pisztollyal fejbe lőtte. A lőpor miatt keletkezett füstben az osztag tagjai nem láttak semmit, vártak, amíg elült, majd a továbbiakban – állítólag azért, mert nem akartak a gyerekekre puskával lőni – szuronnyal gyilkolták meg a cári pár gyermekeit (no comment…). Állítólagos legendák keltek szárnyra arról, hogy a vérengzést Anasztaszia hercegnő, illetve a cárevics túlélte, és sikerült Nyugatra menekülniük, de ezek az állítások sajnos csak fantazmáknak bizonyultak : a szovjet CSEKA halálosztóinak kezéből nem volt menekvés. A kivégzés nyomainak eltüntetésére kivezényelt brigád tagjai közül többen rosszul lettek a látványtól, a vérnyomokat fűrészporral és földdel szórták le; majd a hullákat teherautókra pakolták, és a város közelében lévő erdőbe vitték, ahol meztelenre vetkőztették, megpróbálták azokat elégetni, végül pedig elásták. Pár nappal később visszatértek a helyszínre, kiásták a holttesteket, és többet közülük sósavval öntöttek le, majd újból elásták. Nyolc nap múlva, július 25-én a fehér csapatok elfoglalták Jekatyerinburgot.

Az utolsó ismert fénykép a cári családról, 1918-ban

A fentebb már említett feltételezés, miszerint magyarok is részt vettek a kivégzésben, részben a fehérek vizsgálódásának is köszönhető, mert a kivégzés helyszínéül szolgáló pincében az orosz nyelvű, a cári családot gúnyoló, gyűlölködő, trágár feliratok mellett van egy gyenge orosszal kezdődő, majd magyarul folytatódó felirat is: „Vargas karau...1918.VII.15...”, „Verhas Andras 1918.VII / 15e örsegen”. A kivégzők névsorát tartalmazó Meier-lista(2) szerint egy Andreasz Vergazi nevű „lett” (magyar) aznap szolgálatban volt a ház őrposztján. Az osztrák származású, orosz hadifogságba esett, kommunistává vált Johann Meier a kivégzés éjszakáján a házban tartózkodott, 1956-ban, a NSZK-ban megjelent 7Tage folyóiratban közzétett listája szerint a kivégzésben a következő katonák vettek részt: Jurovszkij, P. Medvegyev, Nyikulin, Vagamov (oroszok) és 7 magyar, összesen 11 fő. A hét magyar neve: Gorvat Laiosz, Fiser Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nad Imre, Grinfeld Viktor, és Vergazi Andreasz. Magyarul így hangzanak ezek a nevek: Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András. A kivégzésben résztvevő, visszaemlékező Jurovszkij listájában habár lettek vannak említve, de a cirill betűs írást magyarra fordítva, az említett magyar neveket lehet olvasni.

Nagy Imre… Hogy ez a Nagy Imre azonos-e a későbbi moszkovita kommunista politikussal, majd magyar miniszterelnökkel, akit 1958-ban kivégeztek, azt nem lehet tudni, és az írás szerzőjének nem is célja az alaptalan gyanúsítás. A bolsevik forradalom oldalán harcoló közel százezer magyar katona között sok-sok Nagy Imre lehetett, de a szovjet levéltárak által is dokumentált tény, hogy a későbbi miniszterelnök 1918 tavaszán Jekatyerinburgban és környékén teljesített szolgálatot (katonai komisszárként). Ugyanez év őszén, Szibériában esett a fehér csehszlovák légió fogságába. Saját önéletrajzában is leírja, hogy 1918-ban a bizonyos ideig a városban tartózkodott.

Jurovszkij listája a cirill betűvel írott magyar nevekkel

Jekatyerinburg városát 1924-ben bolsevik parancsnoka, Szverdlovról nevezték el, aki Lenintől kapta az utasítást a cári család kivégzésének végrehajtására. Szverdlovszk egészen 1991-es visszanevezéséig zárt városnak számított, külföldiek nem léphettek be oda, lakói csak külön engedéllyel hagyhatták el. Az Ipatyev-ház, ahol a gyilkosság végbement, zarándokhellyé vált, emiatt a szovjet hatalom 1977-ben lebontatta. A város tanácselnöke akkor Borisz Jelcin volt.

A cári család földi maradványait 1991-ben találták meg, DNS-vizsgálattal azonosították II. Miklós cárt, Alexandra Fjodorovna cárnét, valamint Olga, Tatyjana, Anasztaszija nagyhercegnékat, a család orvosát és három cselédét. 2007 augusztusában megtalálták a két hiányzó családtag, Marija hercegnő és Alekszej cárevics csontvázát. 1981-ben az emigráns orosz ortodox egyház mártírokká nyilvánította II. Miklóst és családját, 2000-ben az Orosz Ortodox Egyház pedig szentté avatta őket. A cári családot 1998. július 17-én helyezték örök nyugalomra a szentpétervári Péter és Pál-székesegyházban. A repülőtértől a székesegyházig vezető úton milliók rótták le kegyeletüket Oroszország utolsó cárja és családja előtt.

A teljes igazságot a kivégzéssel kapcsolatban valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de a lényeg az, hogy míg a Jekatyerinburghoz távoli Európában tombolt a világháború, addig a kegyetlen élet-halálharcot vívó fehérek és vörösök küzdelmének hátterében az orosz monarchia korszaka tragikus véget ért, s kezdetét vette a XX. század legtöbb emberéletet követelő diktatúrája.

- Jegyzetek:
- Kun Enikő: Az orosz cár és családjának kivégzése; National Geographic;http://www.ng.hu/Civilizacio/2004/07/A_orosz_car_es_csaladjanak_kivegzese[Hozzáférés: 2012. július 15.]
- Földi Pál: A szent ördög, Raszputyin; Anno Kiadó, 2006.

2 Meier listája mellett még listát készített több egykori kivégző is: Jurovszkij, K. Medvegyev, P. Medvegyev, Jakimov, Sztrekotin is összeírta a résztevők névsorát. Meier kivételével a többi szerint lettek voltak a kivégzőosztag tagjai, Sztrekotin ismeretleneket ír összeállításában. Van, aki szerint 10, 11 vagy 12 fő vett részt a cár és családjának meggyilkolásában. (Szent Korona Rádió)

Szabad Hirek