2011. április 13. Közélet

Gondolkodtam, hogy mint bíró, e sorokat leírhatom-e. Azzal a váddal fognak illetni, hogy politikai tevékenységet folytatok. Hosszas morfondírozás után azonban arra az álláspontra jutottam, hogy a demokrácia védelme minden bíró joga és kötelezettsége. Emellett maga a bírósági szervezeti törvény is előírja, hogy a bírónak kötelezettsége fellépni minden befolyásolási kísérlet ellen. Erre figyelemmel mindenféleképp szükségesnek látom, hogy felemeljem a hangom azon befolyás ellen, amelyet maga a bírósági szervezeti rendszer tesz lehetővé.

Független is meg nem is

A befolyásolás megértéséhez elemezni kell, hogyan működött 1990 előtt a Kádár-rendszerben a bírósági igazgatási szervezet. Már akkor kialakult a bíróságok szervezeti és intézményi függetlensége, közvetlenül nem voltak semmilyen pártirányításnak alávetve. Erre azért volt szükség, mert a Kádár-rendszer másképp nem juthatott volna hozzá nyugati hitelekhez. Természetesen azért a pártirányítást fent kívánták tartani a szervezettel kapcsolatban, de azt úgy oldották meg, hogy a bírósági szervezeti rendszer külső függetlenségének hangoztatása és megvalósítása mellett az egyéni bírói függetlenséget szüntették meg. A rendszert úgy építették fel, hogy a bíró egyéni szinten bármikor befolyásolhatóvá váljon. Ennek lényege az volt, hogy a megyei elnöknek mindig olyan személyt neveztek ki, aki párttag volt, és a párt minden utasítását hajlandó volt végrehajtani. Mivel a megyei elnöknek nagy hatalma volt a bírók felett: minden személyi és anyagi feltételt ő határozott meg, így arra is rá tudta őket venni, hogy olyan ítélet szülessen, amely a pártnak megfelelő. Nem nehéz elképzelni, hogy nem volt ellenállás, amikor minden szakmai, egzisztenciális előmenetel, illetőleg a bírói karban való lét függött a megyei elnöktől. Ha az elnök elvárá­sainak nem tett volna eleget a bíró, akkor a megyei elnök nagyon könnyen el tudta volna távolítani a bírói karból. Így nyilvánvaló, hogy a Kádár-korszakban a bíróságok külső intézményi függetlensége fennállt, de mivel a bíró egyéni függetlensége megszűnt, ezért ebben a korszakban bírói függetlenségről nem beszélhetünk.

Ennek a szisztémának a lebontása kezdődött meg a rendszerváltáskor Balsai Ist­ván igazságügy-miniszter vezetésével. Az 1992-es szervezeti törvény behoz­ta azokat az intézményi és szervezeti garanciákat, amelyek már biztosították a bírók személyi függetlenségét. Olyan intézmények jöhettek létre, mint az összbírói értekezletek egyetértési joga a megyei elnök kinevezése tekintetében, illetve a bírói tanácsoknak a bíró személyi viszonyát érintő kérdésekben való egyetértési joga. Ebben az időszakban Balsai arra is nagy figyelmet fordított, hogy a bírók anyagi függetlenségét megvalósítsa. Az intézkedések következtében létrejött az a jogállamnak megfelelő bírósági szervezeti rendszer, amely nemcsak a külső szervezeti függetlenséget, hanem a tényleges, egyedi bírói függetlenséget is biztosította. Ezzel párhuzamosan a volt igazságügy-miniszter arra is törekedett, hogy a régi pártállami bírósági vezetőket, akik az MSZMP akaratát hajtatták végre a bírókkal, leváltsák, mivel részesek voltak a pártállam bűneiben. Ennek elérése érdekében országosan is szerveződött egy olyan fiatal, a demokrácia iránt elkötelezett fiatal bírói csoport, amelyik a pártállamot kiszolgáló vezetők eltávolítását tűzte ki célul: Csongrád megyében sikeresen távolította el a hatalomból az akkori pártállami elnököt és elnökhelyettesét – és egyéb vezetőket. Ők, sajnálatos módon, csak a vezetői posztjuktól fosztattak meg, de a bírói karon belül maradtak, és továbbra is bíróként dolgoztak. A volt igazságügy-miniszter által elindított pozitív változási folyamat, amely a jogállami normáknak megfelelő, a személyes bírói függetlenséget is biztosító szervezeti rendszer kiépüléséhez vezetett, 1994-et követően megtorpant, majd teljesen más irányban „fejlődött” tovább. 1994-ben az MSZP és az SZDSZ kétharmados többséget szerzett a parlamentben, így lehetővé vált, hogy a bírósági szervezeti rendszert megváltoztassák, új szervezeti rendszert hozzanak létre. Ezzel egy időben a bírói szervezeten belül is alapvető változások következtek be, főleg személyi vonalon.

Vissza a gyökerekhez

A bíróságok csúcsszervének számító Országos Bírói Tanács élére azt a személyt választották, aki Csongrád megyében az egész pártállami bírósági rendszert megtestesítette a Kádár-korszak végén. Nem nehéz elképzelni: ez nagy hatással volt arra, hogy a korábban leváltott, de a bírói szervezeten belül maradt és továbbra is ítélkező régi pártállami réteg ismét hatalomhoz jutott, és olyan pozíciókat kezdtek elfoglalni, amilyeneket régen. E folyamat végére tett pontot a Horn-kabinet, az Országos Bírói Tanács és a megyei elnökök megegyezéséből született 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.). Ebből megállapítható, hogy sajnálatos módon Solt Pál az egész bírói szervezeti rendszert odadobta a Horn-kormány ideje alatt megerősödött, régi pártállami bírósági vezetőknek. Az új bírósági szervezeti törvény keretei között kialakítottak egy olyan új szervezeti rendszert, amely teljes egészében a kádári korszakban érvényesült bírósági szervezeti rendszerre épült. Hogyan is működik ez?

Nyilvánvalóan ugyanazt csinálták, mint a Kádár-korszakban. Először is megvalósították a bíróságok teljes és abszolút külső szervezeti függetlenségét, felállították az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. A teljes és kontrollálatlan külső szervezeti függetlenség mellett azonban visszahozták a kádári rendszerből jól ismert technikát: megszüntették a bíró egyéni függetlenségét. Ez abban mutatkozott meg, hogy az összbírói értekezlet egyetértési jogát a megyei elnökök és táblaelnökök kinevezése tekintetében véleményezési joggá változtatták, és a bírói tanácsok bírói személyi függetlenségét védő jogkörét is elvették azzal, hogy csak a véleményezési jogot biztosították a részükre. Visszaállították azt az 1990 előtti állapotot, hogy csak és kizárólag az igazgatási vezetők (táblaelnök, megyei elnök, Legfelsőbb Bíróság elnöke) dönt a bíró minden személyes és szakmai egzisztenciáját érintő kérdésben. Így kizárólagos hatáskörrel dönthet a bíró előmeneteléről, szakmai értékeléséről, esetleges jutalmazásáról – vagy bizonyos keretek között a fegyelmi felelősségre vonásáról. A megyei elnök, illetőleg a táblaelnök dönt a bírók elleni fegyelmi eljárás megindításáról, és írásbeli figyelmeztetést is adhat. E korlátlan elnöki hatalom miatt ugyanúgy megszűnt a bírók személyi függetlensége – ezáltal a tényleges bírói függetlenség.

Korlátlan újraválasztás

Ugyanúgy, mint 1990 előtt, az elnököknek és egyéb igazgatási vezetőknek lehetőségük volt arra, hogy a bírót olyan döntésre kényszerítsék, amit nem hozott volna meg. Ilyen kényszerítésre sok esetben nem is volt szükség, az igazgatási vezető arra a bíróra osztotta ki az ügyet, akire lényegében akarta. A törvény lehetőséget adott rá, hogy igazgatási érdekből a bírósági vezető eltérjen a szignálási rendtől, és így arra szignálja az ügyet, akire akarja. Elég volt csak arra hivatkoznia, hogy a többi bíró nagyon leterhelt, ezért nem adható másnak az ügy. Természetesen a megfelelő bírók nem voltak leterheltek, azok, akikről tudták, hogy meg fogják hozni a megfelelő ítéletet. Ez nem konkrét utasítások formájában jelent meg: az elnök behívatta magához a bírót, és elmesélte neki, hogy milyen elképzelései vannak az ügyről. Általában ez a bíró az elnök politikai nézeteivel azonos nézeteket vallott. A bíró tehát tudta, mit kell tennie.

A rendszer a bíró személyes függetlenségének megszüntetése mellett olyan kinevezési metódust valósított meg, amely biztosította az éppen akkor regnáló elnökök korlátlan és a bírók által befolyásolhatatlan újraválasztását. Azt, hogy ez mennyire igaz, jól mutatja, hogy például Csongrád megyében ez idáig a büntető ítélkezést irányító kollégiumvezető a bírósági párttitkár volt, s ez csak azért szűnik meg, mert 70 éves kora miatt nyugdíjba kell mennie. Ő irányította az egész megye büntetőítélkezését. Még érdekesebb, hogy az a megyei elnökhelyettes, akinek a leváltását 1992-ben elértük, a párt üdvöskéje volt és a Csongrád Megyei Bíróságon, az MSZMP nézeteit közvetítette az ítélkező bírók felé. Ez az elnökhelyettes jelenleg a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője.

Lehetőségek tárháza

Létrehoztak tehát egy olyan szervezeti rendszert, amely az OIT-n keresztül megvalósította az abszolút külső függetlenséget, és ezáltal lehetőséget adott arra, hogy a bírói szervezetbe csak az a politikai erő tudja bevinni az érdekeit, amelynek a nézeteit, illetőleg értékrendjét a 100-150 fős felső igazgatási vezetés képviseli. A felső igazgatási vezetőkön keresztül a jelenlegi rendszerben egy pártirányítás simán megvalósítható úgy, hogy ennek nincs látható nyoma. Meg kell nézni a jelenlegi felsőbb vezetők családi, baráti és korábban tagként is fennálló kötődéseit, és el lehet dönteni, melyik politikai erőről van szó. Tehát az oly nagyon védett bírósági szervezeti függetlenség csak és kizárólag egy még most is fennálló pártirányítást leplez.

Ismét hangsúlyozom: nem az a lényeg, hogy a bírósági szervezet abszolút független legyen kifelé, hanem az, hogy a bíró a saját személyében legyen független. Mert csak így biztosítható a teljes bírói függetlenség. Az a becsapás az egészben, hogy azok a politikai erők, amelyeknek fontos e rendszer fenntartása és működtetése, mindig arra hivatkoznak, hogy a bírósági szervezetnek kell függetlennek lennie, de mindig ügyesen elhallgatják, hogy az egyedi bírói függetlenség nélkül ez nem ér semmit. A Kádár-korszakban is független volt a rendszer, de egyedi bírói függetlenség nem volt, és az igazgatási vezetők politikai beállítódottságán (MSZMP) múlt, hogy milyen politikai érdekek mentén irányították a bíróságok működését. A jelenlegi szervezeti rendszer ugyanezt a szisztémát követi, és nagyrészt ugyanazok a személyek – vagy hasonló beállítottságú más vezetők – irányítják azt, mint korábban.

Miért ilyen veszélyes ez a politikai irányítás? Mert az igazgatási vezetőkön keresztül bevihető politikai érdek a konkrét ítélkezésbe, ezért az a politikai erő, amelynek nézeteit az elnökök képviselik, el tudja érni, hogy a hatalom szempontjából fontos döntések szülessenek a bírósági szervezeten belül. Ez azért veszélyes a demokrá­ciára nézve – az egyik legnagyobb liberális gondolkodó, Dworkin is ezt állapítja meg –, mert a bíróságok alapvető szerepe, hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalmat ellenőrizze, demokratikusan működnek-e. Ezen belül alkalmazzák a törvényhozó és végrehajtó hatalom által hozott jogszabályokat, illetőleg döntenek a fenti szervek által hozott egyedi határozatok tekintetében. Jól látható, hogy hiába hoz egy törvényhozó vagy végrehajtó hatalom demokratikus jogszabályt, ha a bírósági szervezet a kibocsátó szándékától eltérően értelmezi azt, illetőleg még arra is van lehetősége, hogy jogi praktikák használatával ezek alkalmazását egyedi ügyekben megakadályozza. Amennyiben ezt minden kontroll nélkül teheti, akkor az egyetlen politikai erő befolyása alatt álló bíróság torzíthatja az egész demokratikus államrendet. Az a politikai erő, amely egymaga képes befolyásolni a bíróságokat – még ha nem is ő van hatalmon –, képes arra is, hogy a másik politikai erő intézkedéseit és annak érvényesülését a bíróságokon megnehezítse, és bizonyos esetekben lehetetlenné is tegye. Ha a bíróságok nem alkalmaznak egy jogszabályt, illetve azokat félreértelmezik, akkor az a jogszabály gyakorlatilag nem létezik. Ezt minden jogelméleti szakember tudja. Az a politikai erő, amely egymaga képes befolyásolni a bírói szervezetet, meg tudja oldani, hogy a másik politikai erő, amely legitim módon szerezte meg a törvényhozás, a kormányzás jogát, ne tudja azt a jogszabályok által biztosított teljes körben gyakorolni. Magyarul a vesztes politikai erő jogellenesen és egyoldalúan mindig korlátozni tudja – a bíróságokon keresztül – a legitim törvényhozó és politikai hatalmat. Amikor pedig esetlegesen ő válik legitim hatalommá, a bíróságokon keresztül meg tud akadályozni minden olyan demokratikus magatartást vagy tiltakozást, amely az abszolút hatalmát megkérdőjelezi vagy vitássá teszi. A bírósági elnöki eligazítás miatt felvethetik ezen problémát az október 23-i perek is.

Ne hivatkozzon tehát a demokrácia és jogállam megszűnésére az a politikai erő vagy személy, ami és aki egy ilyen ellenőrizhetetlen politikai irányítás alatt lévő bírósági szervezeti rendszert hozott létre és működtetett – vagy aki ezt védelmébe veszi.

Vissza az elejére!

Mi lenne az azonnali feladat a bírósági szervezeti rendszer átalakításában? A legfontosabb: meg kellene valósítani a demokráciaelmélet alapelvét, miszerint az egyes hatalmi ágak egymástól függetlenek, de kölcsönösen ellenőrzik is egymást. Meg kellene szüntetni az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, és meg kell oldani a bíróságok külső jogállami kontrollját. Emellett vissza kell állítani, illetőleg még jobban kiszélesíteni azokat az intézményi és anyagi garanciákat, amelyek biztosítják a bírók egyedi személyes függetlenségét. Szóval vissza kellene térni a Balsai István által megkezdett úthoz. És el kell távolítani azokat a személyeket, akik bírósági vezetői poszton ezt a rendszert működtették.

Mert jogállam és bírói függetlenség nem létezik a bíró személyes függetlensége nélkül.

Dr. Ravasz László

(Forrás: Magyar Hirlap online)