Olaszország első számú pojácája, a Chaplint is hajazó bumfordiságával a nemzetközi konferenciák résztvevőinek rendre kellemes perceket szerző Berlusconi a közel-keleti haramiaállamban tett látogatásán Jahve "kedvenceinél" kilincsel (invocatio Dei), hátha az ő közbenjárásukra még megúszhatja a börtönt. Mert a maffia marionett-figurájaként otthon egyre jobban szorul őkelme nyaka körül a hurok, és már csak a csodában reménykedhet, amely - mint tudjuk - Jahve monopóliuma...

A cionföldi zarándoklatra érkező külföldi állami vezetők kötelező penzumaként Berlusconi is lerótta kegyeletét a hozzá hasonló hibbant gojok megkoppasztásának mementójaként szolgáló Jád Vásem holo-templomban, ahol is párhuzamot vont az iráni atomprogram, Ahmadinezsád iráni elnök soá-tagadása és a cionista entitás térképről való letörlését szorgalmazó felhívása közé.

"Ébereknek kell lennünk", szajkózta a harci cionisták bevett vezényszavát a talján pozőr, és bagoly mondja verébnek alapon még hozzátette: "A történelemben már volt dolgunk egy őrülttel" (a gyöngébbek kedvéért Adolf Hitlerre célozva akinek zsidó felesége volt, és zsidó tőkével fegyverkezett. szerk.). "Remélem, hogy együttesen virágzó jövőre számíthatunk, és különösen békére az önök népének, amelynek a létezését ismét kétségbe vonta valaki, akivel mi mindannyian, együtt akarunk szembeszállni", mondta még az olaszokat miniszterelnökükként kompromittáló paprikajancsi, ez utóbbi felajánlásával kétségtelenül nagy megkönnyebbülést okozva az iráni elnöknek az országára fenekedő nemzetközi koalíció tényleges katonai erejét illetően. Hiszen történelmi tanulmányai alapján bizonyára Ahmadinezsád is tisztában van vele, hogy modern kori történelmük során az olaszok még sohasem nyertek háborút, sem egyedül, sem szövetségesként.
Elég csak a Führer örökbecsű szavaira emlékeztetnünk: "Ha az olaszok velünk vannak, négy hadosztály kell, ha ellenünk, kettő." És hogy véletlenül se tűnjünk elfogultaknak, idézzünk egy másik véleményt is, a szemközti oldalról, konkrétan Roosevelttől: "Az olaszok miatt nem nagyon aggódok. Csupán egy csomó operaénekes..."

Hivatalos látogatásnak álcázott izraeli gazsulálása során Berlusconi - történelmi megítélését tekintve, ha lehet, még tovább súlyosbítva helyzetét - egy különösen megdöbbentő vallomásra vetemedett: "Legnagyobb álmom, hogy addig, amíg még a politikai élet szereplője vagyok, az Európai Unió tagjai közé számíthassam Izraelt."

A jövendőmondás ugyan nem a mi specialitásunk, azt azonban a tévedés különösebb kockázata nélkül megjósolhatjuk, hogy az olasz történelem eme legszánalmasabb konjunktúra-lovagjának a "legnagyobb álma" nemhogy a politikai életében, de szimplán az életében sem fog teljesülni, noha őszintén kívánjuk, hogy még nagyon sokáig éljen. No nem felebaráti szeretetből, hanem hogy minél tovább tartson számára az életfogytiglan, a rácsok mögött, ahová való.

(antidogma.hu, alapján szerk.)