Egy 13 éves fiú, aki már napok óta harcolt a barikádokon, egyszer csak futásnak eredt. Az egyik társa utána kiabált:
– Mi az, jönnek az oroszok?
– Dehogyis az oroszok! A Mama!!!

– Mit keresnek a megszálló szovjet csapatok Magyarországon?
– Nem mit, hanem kit: aki behívta őket.

A nagykörúti házak olyanok voltak, mint egy totó-főnyeremény:
Tizenkét találatos…

1956-os jelszó: Miénk az ország, magunknak lőjük szét!

Két kisfiú géppisztollyal és Molotov-koktéllal bekopogtat egy lakásba, és illedelmesen beköszön:
– Néni kérem, ha szépen megtöröljük a lábunkat, és jól viselkedünk, ugye meg tetszik engedni, hogy az ablakból kilőjünk egy-két szovjet tankot?

1956 őszén két barát tűnődik lehangoltan a romos pesti utcán:
– Hát ez a pusztítás elképesztő! Mikor fogjuk ezt kiheverni?
– Inkább arra gondolj, hogy még mindig jobban jártunk, mivel a barátaink jöttek. Képzeld el, mi lett volna, ha az ellenség tör ránk!

- 1956 őszén melyik országnak volt a legerősebb csapata?
– A magyaroknak, mert itt minden kapualjban egy „puskás öcsi” állt.

Börtönpárbeszédek:

– Te miért kerültél ide? – kérdi az egyik cellatárs.
– Izgatásért. Szidtam a rendszert. És te?
– Nyugtatásért. Azt mondtam, nem tart már sokáig.

– Te mennyit kaptál? – tudakolják az újonnan érkezett elítélttől.
– Tíz évet – feleli.
– És miért?
– Nem csináltam semmit – válaszolja az új ember.
– Az nem lehet – mondják erre –, azért csak hat évet adnak.

A pesti átlagember akkor is mindenről pontosan értesült, ami a világban történik. Midőn november 4-én a szovjet csapatok – az épp abban az időben tetőző geopolitikai válság árnyékában – lerohanták Budapestet, voltak akik „Isten hozott benneteket a Szuezi-csatornánál!” köszöntést írtak egy Duna-parti házfalra. Az Üllői úton, a József körúton, a Práter utcában rommá lőtt épületek állva marad tűzfalaira hirdetést mázoltak: „Saroklakását gyorsan, kiköltözés nélkül leválasztja Grebenyik” (a hadműveletet vezénylő szovjet tábornok). „Lődd a várost és a népet, ezzel is a békét véded!”; „Gyűjtsd a vasat és a fémet, szovjet tankot add a MÉH-nek!” – ilyen és ehhez hasonló formában tértek vissza a bukott rendszer ostoba propagandaszövegei a felkelők átiratában. A klasszikus pesti humor csillogó gyöngyszeme a híres sláger címének szomorúan aktualizált változata: „Látta-e már Budapestet széjjel?”