A Lisszaboni Szerződés várhatóan december 1-ével életbe lép. Régóta tudjuk, hogy megelevenedik általa a Gólem, de kevesen, hogy hogyan. Hát csúnyán. Sokan észre sem vették, az EU meg nem reklámozta, hogy újra bevezetik a halálbüntetést. Erre a „lázongás” már kimerítő ok. Ha netán nem bírna vele az illető ország rendőrsége, jön a segítség, speciális EU egységek formájában, de ez még csak tervezet. Ez lesz az igazi „Európacsapda”.

Mint legtöbbször, a Gólem most is a racionalitás leple alatt jön. Ebben a világban csak a nagyhatalmak érvényesülnek, mondják Brüsszelben, nosza legyünk mi is nagyhatalom. Félre tehát a „túl demokratikus” szavazási eljárásokkal, legyen többségi szavazás, érvényesüljön jobban a realitás, kapjanak a nagy államok több szavazatot. Hogy a kis államok eddig is nehezen tudták akaratukat keresztülvinni, jól mutatja pont az írek példája is. Mivel először „nem jól” szavaztak, az EU hivatalosok óriási nyomást gyakoroltak rájuk és többszörösen megszegték az ír törvényeket. Hogy minden kívánság szerint működjön, az EU az ír törvények értelmében továbbra is érvényes politikai kampánytiltás ellenére teljes gőzzel a Lisszaboni Szerződés mellett szállt síkra. Természetesen az EU adófizetőinek pénzéből. Hogy az írek most „jól szavazzanak”, a 27 EU-biztos március 18-án szavazatvásárlás mellett döntött. E szerint azok az ír püspökök, akik a nemzeti szuverenitás feladása és a Lisszaboni Szerződés mellett prédikálnak, több pénzt kapnának az EU fazekakból. Az EU- Parlament vezetése nyíltan is kijelentette, hogy ki kell javítani az ír nemet, akár nyomásgyakorlással is a püspökökre. Több EU-biztos ezt aztán mégis túl pimasznak találta – és fedett szavazatvásárlásban egyeztek meg.

EU szkeptikusoknak utolsó reménysugárként már csak Vaclav Klaus maradt, aki többször értelmes szavakkal tiltakozott az EU egységesítő, nemzetállam leépítő politikája ellen, remélvén, hogy így időt nyerünk a brit választásokig és a britek majd megakadályozzák a Lisszaboni Szerződést. De Klaus csak egy kis pitiáner zsarolónak bizonyult. Elismert nemzetközi jogászok szerint a Lisszaboni Szerződést mind a 27 tagállamban népszavazásnak kellett volna megelőznie, így a legtöbb tagállam alkotmányával ellentétes. Ismeretes, hogy a Szerződés szövege rendkívül körülményesen lett megfogalmazva, rengeteg keresztutalással, azaz útvesztőkkel – amelyek nem csak az átlagember, hanem még jogászok számára is nehezen követhetőek -, mint például a szubszidiaritás vagy a halálbüntetés kérdésében. A Lisszaboni Szerződés mindkét esetben tagadja, hogy rosszabbodás következett volna be. De mindkét esetben – lényeges – kivételeket teremt. Nézzük meg az utóbbi kérdést. Mint a Szerződés híres kritikusa, a német jogászprofesszor Karl Albert Schachtschneider figyelmeztet, az Alapjogok Chartájának 2. cikke tiltja ugyan a halálbüntetést és a kivégzést, de nem ez a rendelkezés a döntő, hanem az ehhez a cikkelyhez fűzött „Magyarázatok”.

Ezek pedig az Alapjogok Chartájának 52. cikkelye szerint kötelezőek. A „Magyarázatok” szerint. „a gyilkosság nem tekintendő e cikkely megsértésének, ha erőszak alkalmazása okozza, ami feltétlenül szükséges, hogy, a) valakit jogellenes erőszak ellen megvédjenek; b) valakit jogszerűen letartóztassanak, vagy valakit, akinek a szabadságát jogszerűen megvonták, a menekülésben megakadályozzanak; c) lázadást vagy felkelést jogszerűen leverjenek.”

Mindez már 2007. december 14-én megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

Márpedig a gazdasági válság várható gyors mélyülésével több országban is előfordulhatnak majd „lázadások”. Az eddig jogtalanul szemkilövő kormányunk ezek után adott esetben akár gyilkolhat is „jogosan”.

Kritikus gazdasági elemzők sorra figyelmeztetnek, hogy a gazdasági válság legnehezebb része csak most következik be. A válság eddigi folyamata élénken az 1929-esre emlékeztet. Akkoriban a pénzhatalom csúcsfegyverének, a FED-nek a stratégiája a következő volt: növelték a pénzmennyiséget, amit aztán olcsó kamatokkal szinte mindenki számára elérhetővé tettek. Miután sokan eladósodtak, felemelték a kamatokat, majd szűkítették a pénzmennyiséget. Ma ugyanez ismétlődik, csak az utolsó lépés nem következett még be.

Ebből csak a multik jöhetnek ki megerősödve. A teljessé váló dezinformáció és manipuláció majd a „verseny” győztesének fogja kihirdetni őket.

Teljes civilizációs csőddel állunk szembe, amelynek első áldozata nem véletlenül Magyarország. Az utóbbi évek tapasztalatai különösen megerősítették már amúgy is ezeréves tapasztalatunkat. Minden másként hangzó propaganda dacára, a Nyugat nem tűri a „másságot”. Magyarország sajátos kultúrájának, amely (eredetileg) közösségi szellemű, mellérendelő jellegű (volt), végleg el kell tűnnie a (látszat) individualista, hierarchikus, machiavellista, mindent csak profiteszközként felhasználó nyugati civilizáció útjából.

A nemzeti radikálisok túlságosan csak a hazai politikai lehetőségek kimerítésében vélik megtalálni a kivezető utat. De európai, sőt világméretekben is kell szövetségeseket találnunk. Miközben rendkívül vigyáznunk kell, mert az európai jobboldal egészen más, mint a magyar, történelmi okokból valóban káros hagyományokkal is teli. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a globalizmus ellen a nemzeti előnyöket igyekeznek – akár más kárára is – megőrizni, nem pedig az egyetemes értékek mellett való kiállást. Ez a magyarság feladata és persze az is, hogy ehhez szövetségeseket nyerjen. Hiszen a globalista Brüsszel is az egyetemes értékeket próbálja úgy a maga számára elferdíteni, hogy abból is profitáljon. Szembesítenünk kell a látszatot a valósággal. Magyarország európai beilleszkedése a középkor végéig csak azért volt (többé-kevésbé) harmonikus, mert akkor még a Nyugat is komolyabban vette az egyetemes értékeket. Azóta az (egyoldalú) ész kultúrája a világ instrumentálisához vezetett, amelyet csak a technikai siker (s mögötte a pénz) bálványozása takart el egy ideig. Ennek hatására szétzilálódott a magyar kultúra is, ami feltartóztathatatlanul vezetett Trianonhoz és mai kifosztásunkhoz. Fel kell ismernünk és ismertetnünk a (bálvány) királyról, hogy meztelen.

Meg kell fogalmaznunk – idegen nyelveken is – az ige elsőbbségét, ami mint Sir John Bowring sejtette és Varga Csaba bizonyította, magyar volt, azaz a szellem és a hit teremtő erejét – amely oly mélyen él a magyar kultúrában -, kell méltó helyére visszasegítenünk. Azaz harcunk a legfontosabb értékekért való harc legyen, amiben az egész emberiség jobbik részével köthetünk szövetséget.

Vajta Dénes

(Nemzeti InternetFigyelő alapján szerk.)