2011. augusztus 15. Közélet

Nem értek egyet a lángossütő férfivel. Nem gondolom, hogy a Hit Gyülekezete mindenestül leírható lenne a „biznisz” szóval. Valódi megtérések, valódi újjászületések történnek náluk.

Tegnap felhívták a figyelmemet egy interjúra, amit az ATV-n Kálmán Olga az egyháztörvény megváltoztatásának másnapján Németh Sándorral készített. (Mint köztudott, az új törvény a háromszáz-akárhány helyett mindössze tizennégy egyházat ismer el, benne sokak megdöbbenésére a Hit Gyülekezetét. Ez adta a beszélgetés apropóját.) Letöltöttem a videót, végignéztem, és utána hosszú ideig csak bámultam magam elé, és nem tudtam, mit kezdjek a bennem kavargó gondolatokkal és érzésekkel. Végül úgy döntöttem, leírom, ami bennem van.

Félek, némelyek azt gondolják majd, hogy „savanyú a szőlő”, vagy hogy lám, máris elkezdődött a törvény hatására a megoszlás a keresztények között, amitől sokan annyira tartottunk. Akik ismernek, tudják, hogy kezdettől mit gondolok a törvényről, és azt is, hogy nem célom a felekezetek közötti viták gerjesztése. Két okból döntöttem úgy, hogy az előbbi vádakat kockáztatva megírom a gondolataimat. Egyrészt a kívülállók miatt, akiket jogosan botránkoztat meg a Hit Gyülekezete bravúros manőverezése. Másrészt azok miatt, akik az elmúlt évtizedekben valami miatt ezt a felekezetet tekintették a követendő mintának. E két csoportot szem előtt tartva szeretnék most nyíltan és egyértelműen fogalmazni.

Kívülállók figyelmét valószínűleg nem kerülte el, hogy a beszélgetésben valami nagyon nem stimmelt. Nehéz megmondani, hogy mi az, pedig a szituáció több mint ismerős. Vagy éppen csak félig az. Ismerős – bár nem gyakori – jelenet, hogy egy lelkészt látunk a stúdióban. Az is, ha egy politikust. Meg az is, ha egy sikeres vállalkozót. De hogy egy lelkész úgy viselkedjen, mint egy sikeres vállalkozó, aki egyben politikus is, az nagyon ritka. Az igazi baj az, hogy Németh Sándorral kapcsolatban ez a furcsa érzés mégsem teljesen ismeretlen. Néhány hete például egy lángossütő kisvállalkozóval beszélgettem az egyik balatonfelvidéki faluban. Beszélgetés közben szóba került Isten és a hit kérdése, és ő megkérdezte, hogy mit gondolok a Vidám Vasárnap vallásáról. Amikor elárultam, hogy nem szoktam nézni a műsort, ő azonnal rávágta: „Jobb is, mert szerintem ez semmi más, csak egy nagy biznisz. A pénzről szól. Hatalmas szélhámosság, óriási üzlet. Semmi köze Istenhez.” Bár nem értek egyet a verdikttel, Kálmán Olga interjúja közben a fejemben zakatoltak ezek a mondatok.

Már az interjú elején meglepett Németh Sándor arca. A szerénytelen elégedettség és a révbe érés kétes diadala sugárzott róla. Nem is próbálta leplezni. Néztem Kálmán Olgát is, aki végig tőle szokatlan megértéssel „faggatta” interjúalanyát, és közben azt lestem, elárulják-e a riporternő arcizmai, hogy mit gondol erről az egészről. Mert hogy gondolt róla valamit, az egészen biztos. Intelligens nő, biztosan levette a helyzet fonákságát. Azt a lelkészt kérdezi a kisegyházakat tollvonással megszüntető egyháztörvényről, akit jobboldali kormányok a legtöbbet bántottak, és aki már a kommunista időkben is saját bőrén tapasztalta, milyen a „szektavezér” elnevezés égető bélyege. Nem hiszem, hogy Kálmán Olga agyán nem futott át a gondolat: a vezető lelkésznek most a törvény ellen kellene erélyesen tiltakoznia, amennyiben az igazság, nem pedig saját érdeke vezérli. Kálmán Olga nyilván ugyanolyan pontosan levette, mint más, hogy Németh Sándort a győzelem pillanatában nem az igazság érdekelte, hanem kizárólag a győzelme. És a lelkész ezt sem leplezte. Ő a Hit Gyülekezete sikerét ünnepli, és azt sem tagadja, hogy ha nem jutottak volna be az elitklubba, most persze ő is máshogy érezne. Nem az igazság győzött, hanem a Hit Gyülekezete, és ő ennek ugyanúgy örül, mint ha az igazság győzött volna. Talán mert maga a Hit Gyülekezete az igazság.

Hogy Kálmán Olga vajon várt-e többet interjúalanyától, hogy táplál-e bármilyen illúziót a Hit Gyülekezetével – vagy általában a keresztényekkel – szemben, azt nem tudom. Azt gyanítom, hogy nem. Én viszont vártam többet, nekem voltak, vannak illúzióim. Még a Hit Gyülekezetével kapcsolatban is. Nem értek egyet a lángossütő férfivel. Nem gondolom, hogy a Hit Gyülekezete mindenestül leírható lenne a „biznisz” szóval. Valódi megtérések, valódi újjászületések történnek náluk, amelyeket nem lehet és nem is szabad eltagadni. Közösségeikben hétről hétre keresztény testvéreim ezrei keresik az Urat teljes szívvel – időnként egészséges tanítás mentén is. Soha nem tartottam a Hit Gyülekezetét követendő példának, de szektának sem. Ellátogattam hozzájuk, hallottam az evangéliumot náluk, láttam megváltozott életeket.

Ezért mély szomorúság volt bennem, ahogy Németh Sándort hallgattam. Nem tudom, nézte-e az interjút a lángossütő ismerősöm, de nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy kitaláljam, mit gondol majd, amikor megpillantja a Tizennégyek között a Vidám Vasárnap szervezőit. A „hit” révbe jutott vállalkozását fogja látni bennük, se többet, se kevesebbet. És nem lesz egyedül ezzel. Németh Sándor sokat tett ebben az interjúban azért, hogy ezt a benyomást beégesse az emberek lelkébe. Én sem voltam képes elhessegetni azt a nyomasztó gondolatot, hogy a „hit” ebben az esetben eszközként működik a pénzhez és a hatalomhoz. Mintha Németh Sándornak valamiben tényleg igaza lenne. A hit vállalkozása uralmat és bőséget hoz, pont úgy, ahogy azt ő évtizedek óta tanítja. És sajnos pont úgy, ahogy a kívülállók ezt magukban értelmezik.

Az interjú legfájóbb pontja a beszélgetés vége. Amikor Kálmán Olga rámutat, hogy a tizennégy egyház mellé legfeljebb néhány juthat még be, de többszáz felekezet elveszíti majd az egyházi státuszt, a vezető lelkész így reagál:

„Szerkesztő asszony rátapintott arra a problémára, ami az egyházakat körülveszi. Az egyházaknak is fel kell ébredniük, hogy egy olyan közegben élnek, ahol versenyezni kell. Az emberekért küzdeni kell, hogy megnyerjék az embereket, az embereknek a bizalmát, és megvan (sic) erre a vallási tevékenységeknek azok a normái, ami alapján el lehet egy közösségről dönteni, hogy sikeres, hatékony, vagy nem hatékony. Én azt gondolom, hogy az elmúlt húsz évben a kereszténységnek meg a vallási közösségeknek ez a nagy hiányossága, olyan sokan a nevükkel meg maguknak az intézményeknek a meglétével megelégedtek, és nem törekedtek hatékonyságra, fejlődésre, növekedésre, és most egy olyan szemlélet kezd érvényesülni, amely nem bünteti, hanem respektálja az egyházaknak a fejlődését, növekedését, különösen abban az esetben, ha társadalmi feladatokat vesz át az államtól. Én azt gondolom – mivel ismerem ezt a világot belülről –, hogy nagyon sokan félnek a versenytől, és hát ez másutt is így van, tehát… másutt is jutnak egyházak csődbe, szanálnak közösségeket. Hát ezzel a lehetőséggel Magyarországon is számolni kell, senki nem tudja garantálni, biztosítani egyetlen egy egyház számára sem, hogy a jövője biztosított, ezt teljesen a teljesítmény, munka fogja eldönteni… Én rendszeresen hallok olyan történeteket, hogy egyházakat kell bezárni, csődeljárást indítanak közösségek ellen, elveszítik az imaházukat, hát adja Isten, hogy senkivel ne történjen meg ilyen Magyarországon, de hát ezt tudomásul kell venni, hogy ilyen társadalmi, gazdasági környezetben tevékenykednek az egyházak…”

Nem a cinizmus a legdöbbenetesebb ezekben a mondatokban, bár az is megérne néhány elemző szót. Nem is az üzleti szemlélet, ami a vezető lelkész mondatait tökéletesen átjárja. Még csak nem is az, ahogy Németh Sándor a testvéreiről beszél, akik éppen nehéz helyzetbe kerülnek, miközben ő látszólag révbe ért. Az a legdöbbenetesebb, hogy mennyire hiányzik ezekből a mondatokból az istenfélelem. Németh Sándor mosolyogva oktatja ki a megalázott kisegyházakat, jó alaposan beledörzsölve a sót a sebeikbe, miközben magát és saját teljesítményét ünnepli. Csak nekem tűnnek vakmerőnek ezek a szavak? Németh Sándor azt vizionálja, hogy velük ellentétben más kisegyházak csődbe fognak menni, mert a teljesítményük nem említhető egy lapon a Hit Gyülekezete teljesítményével. Egyetlen kérdés lüktet a szívemben: nem féli ez az ember az Urat? Nem fél attól, hogy Isten a szavaiért megalázza őt? Hogy a bukást mindig a felfuvalkodottság előzi meg? Nem tart attól, hogy pillanatok alatt ő is úgy járhat, mint a birodalmát önelégülten szemlélő Nebukadneccár? Vagy a népszámlálást elrendelő Dávid? Nem futott át az agyán, hogy talán éppen most pecsételi meg szavaival a Hit Gyülekezete sorsát?

Régen Németh Sándor is jól tudta, hogy a világi hatalomnak természetesen nincs joga eldönteni, hogy mi Krisztus valódi egyháza, ezért megfosztani sem tudja a valódi egyházat az identitásától. Az egyház akkor is egyház, ha a világ ateista kannibálok destruktív szektájának tartja, mint a korai keresztényeket. A világ csak azzal tudja elpusztítani Krisztus egyházát, ha a saját képére formálja. Ha a világi diadal tűzijátékának ígéretével ráveszi az egyházat az önfeladásra. Ha segít neki abban, hogy felkapaszkodjon a hatalmasok közé. Ha cinkostárssá teszi. Meggyőződésem, hogy Magyarországon most nem a nyílt óceánra kilökött kisegyházakért érdemes könnyet ejteni. Ha siratni akarunk egy felekezetet, sirassuk például a révbe jutott Hit Gyülekezetét.

Forrás: internetes körlevél

Szabad Hírek