Önmagában az a tény, hogy Európa legtöbb országában eszelős kényszerrel alkotják a cionista lelki és pénzügyi függőség alatt álló parlamenti „képviselők” (vajon saját választóikat képviselik-e?) az ún. „holokauszttagadó” törvényeket, már jelzi, hogy valami penetránsan bűzlik a dolog körül. (Értsd: az ún. holokausztot a cionista náci lobbi saját világuralmi-pénzügyi érdekeinek ideológiai támogatására, s egyúttal a gójok (nemzsidók)  sakkban tartására agyalta ki.) Mindazonáltal ez a kodifikációs buzgalom egyben jó jel is: minden korban egy bukófélben lévő hatalom szokta önmagát, illetve háttérideológiáját - a normalitás határain messze túllépve - saját erőszakszervezeteivel körülbástyázni.

Továbbá ez a kényszeres igyekezet a véleménypluralizmus gyökerében történő elfojtására azért is üdvös, mert ellenreakcióként épp azt a hatást váltja majd ki, melyet a gondolatinkvizítorok nagyon is szeretnének elkerülni. A konkrét magyarországi helyzetre és az ún. holokauszttagadást büntető, idióták által elfogadott idióta törvényre vonatkoztatva a következőkről van szó. Amennyiben ezt a jogszabályt a köztársasági elnök elfogadja, aláírja, majd kihirdetik, megjelenik a Magyar Közlönyben és hatályossá válik (a megválasztandó új országgyűlés pedig egyik első intézkedéseként nem helyezi hatályon kívül), már most borítékolható, hogy Magyarországon a közeljövőben jelentősen erősödni fognak az antiszemita megnyilvánulások és politikai törekvések. Ezen kívül a holokausztrevizionizmus (újabb kárpótlás érdekében az adófizetők pénzéből az új nemzedék ellen) híveinek tábora is számottevően gyarapszik majd. Az ezen irányzat prominenseinek (Paul Rassinier, David Irving, David Duke, Horst Mahler, Germar Rudolf stb.) munkái, életművei utáni társadalmi érdeklődés pedig nagyságrendekkel érzékelhetően fog növekedni, már csak azon ősi bölcsesség okán is, miszerint a tiltott gyümölcs mindig édesebb.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az informatika mai fejlettségi fokát és az internet elterjedtségét tekintve, amikor az elektronikus újságírás fokozatosan háttérbe szorítja a hagyományos, nyomtatott sajtót, az efféle intézkedések teljességgel értelmetlenek. Amennyiben egy „antiszemita” csoport vagy politikai párt olyan honlap indítását határozná el, amely hangsúlyozottan a zsidóság második világháborús helyzetével és történetével kívánna foglalkozni, szervereit nyilván nem itthon vagy mondjuk Izraelben telepítené, ahol a helyi nemzetbiztonságiak az indulás utáni három percen belül „kilőnék”, működtetőit pedig letartóztatnák, hanem mondjuk a világ olyan boldogabb, cionvírus-mentes övezetében, melyhez például Irán is tartozik. Ebben az esetben képzeljük el, mi történne, ha a szerencsétlen Bajnai (vagy akár Orbán, miért is ne) jogsegélykérelemmel fordulna Ahmadinezsád iráni elnökhöz, kérve, hogy a honlap működtetését tegye lehetetlenné, mert az úgymond antiszemita jellege folytán súlyosan sérti a nemzetközi zsidóság és Izrael érdekeit. Túlságosan élénk fantázia nem szükségeltetik hozzá, azt hiszem. Vagyis holokauszttagadó törvények ide, holokauszttagadó törvények oda, a jövőben is széltében-hosszában olvashatók lesznek a világhálón exponenciálisan növekvő gyakorisággal a zsidóság második világháborús történetét reálisan bemutató szerzők művei.
S minthogy arányaiban az internetet a fiatalabb korosztály használja inkább, teljességgel reménytelen a kormányzatnak az iskolai történelemtanításra kifejtett, illetve a jövőben esetlegesen kifejtendő pressziója. Hiszen az iskolában elhangozhat bármiféle hazugság a holomese vonatkozásában, ha otthon a diák a valóságnak megfelelő információkhoz juthat a világhálóról.
Ami viszont a tanárok helyzetét illeti, már jó előre szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét egy egyelőre potenciális, de roppant fenyegető jövőbeli veszélyre. Arról van szó, hogy amennyiben valamelyik diáknak vagy diákoknak a törvény esetleges hatályba lépését követően konfliktusa támad a történelemtanárával, ne adj’ Isten, tartósan feszült, rossz viszony alakul ki közöttük, a diák vagy diákok egyszerűen feljelentik majd holokauszttagadás vétségéért a tanárt, s aztán a szerencsétlen majd megnézheti magát. A minimum az lesz, hogy a pedagógust, mint büntetőeljárás alá helyezett személyt, hónapokon, esetleg éveken át tartó procedúra során az idegösszeroppanás határáig jól meghurcolják, s a végén majd örülhet, ha megússza egy felfüggesztettel. Az efféle kretén törvény Btk.-ba illesztése esetén a szerencsétlen történelemtanári társadalom úgy fog rettegni még az eretnekség látszata esetleges gyanújának leghalványabb jelétől is, mint az ördög a tömjénfüsttől. Ezek után elképzelhető, miféle tárgyilagos történelmi tablót kapnak majd a növendékek a második világháborúról a középiskolákban. Az egész 1939-1945 közötti korszak oktatása másról sem fog szólni, mint a holopassióról, az eddigiekhez képest is jól felturbósítva.

Ugyanakkor meggyőződésem — miként fentebb már utaltam rá —, hogy a holovallás napjai megszámláltattak. Azonban — e törvény jogrendünkbe helyezése esetén — még így is számos emberi élet derékba törhető és tönkretehető, értékes, tisztességes embereket lehet majd — közönséges bűnözőkként — a bíróság elé citálni, miközben a társadalomra nagy fokú veszélyt jelentő erőszakos bűnözők, maffiózók szabadon grasszálnak. Többek között azok a kretén, köztörvényes rablók is, akik ezt a törvényt megszavazták. De rövidesen visszaüt az még rájuk. (Mert Isten kegyelmet gyakorol a magyaroknak. Ami ellen a cionnácizmus tehetetlen.)

(Kuruc.info alapján szerk.)