2012. május 25. Közélet

Naftali Kraus legfrissebb blogját olvasgatva bukkantam az alábbi leletre: Kurt Koch svájci bíboros a vatikáni rádióban arról beszélt, hogy a zsinat után fél évszázaddal sem vált még általánossá az egyházban a zsidókhoz való „pozitív viszonyulás”.

Íme Naftali Kraus rövid írása:

„A VATIKÁN BEVALLJA…

 ’MÉG NEM VÁLT ÁLTALÁNOSSÁ - - -  MÉG BIZONYOS ELMARADÁS MUTATKOZIK A NOSTRA AETATE MEGVALÓSITÁSÁBAN---’

A katolikus egyházban öt évtizeddel a II. Vatikáni Zsinat után sem vált még általánossá a pozitív viszonyulás a zsidósághoz - jelentette ki Kurt Koch svájci érsek, a zsidókkal folytatott párbeszédért felelős kúriai bíboros a Vatikáni Rádiónak adott interjúban.

A zsidó vallással kapcsolatos kérdésekben is illetékes testület - a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa - elnöke szerint a hithirdetésben és hitoktatásban továbbra is bizonyos elmaradás mutatkozik a keresztény hit zsidó gyökereinek bemutatásában.

Az 1965-ben elfogadott, Nostra Aetate kezdetű zsinati nyilatkozat új alapokra helyezte a katolikus egyház viszonyát a zsidósághoz. A bíboros szerint ’köszönettel tartozunk’ mindazért, ami a Nostra Aetate óta a zsidókkal folytatott párbeszédben végbement. ’A Nostra Aetate a zsidóság iránti egészen újfajta viszony alapjait fektette le, elutasítva egyfelől az antiszemitizmust, és rámutatva másfelől a kereszténység zsidó gyökereire’ - mondta Koch bíboros.

A kiengesztelődés jeléül XXIII. János pápa már 1958-ban kinyújtotta kezét a zsidóság felé, és törölte a nagypénteki liturgiából a ’hűtlen zsidókról’ (Perfidis Judaeis) szóló kitételt. II. János Pál 1986-ban első pápaként fölkeresett egy római zsinagógát, és a római főrabbinál tett látogatása során a keresztények ’idősebb hittestvéreinek’ nevezte a zsidókat. 1998-ban dokumentumot adott ki ’Emlékezünk: elmélkedések a soáról’ címmel, amelyben ’legmélyebb sajnálatának’ adott hangot az egyház fiainak és leányainak tévedései és hibái miatt.

                                                                            ***

Háát igen. Tessék csak meghallgatni a vidéki plébánosok vasárnapi prédikációit és fogalmat kapunk az ’elmaradásról’.”

Az utolsó mondat, a krausi kommentár miatt idéztem a fenti szöveget. Kraus úr Izraelben él – az ottani vidéki plébánosokra gondolt?

De ha már az „elmaradás” szóba került: mi a helyzet a zsidóknak a nem zsidókhoz - például a katolikus egyházhoz - való „pozitív viszonyulásával”? Israel Shahak híres könyvében (Zsidó történelem, zsidó vallás) arra buzdít, hogy a zsidóság is végezzen számvetést. Hogy miért? Mert például „a judaizmus át van itatva a kereszténység iránti mély gyűlölettel, amely párosul a róla való tudatlansággal”. Mert például Jézus neve „a zsidók számára minden gyűlöletes dolognak a szimbóluma volt és ezt a népi hagyományt a mai napig őrzik”. Mert például „a gojok tekintetében az alapvető talmudi elv az, hogy az életüket nem szabad megmenteni, habár tilos egyenesen megölni őket”. "Azért teremtette a gojok Isten, akik csak állatok, hogy szolgálják a zsidókat"  És idézhetném még hosszan a tudós szerző könyvét.

A „pozitív viszonyulás” szép, nemes dolog. De az sem árt, ha az, amihez viszonyulunk, maga is „pozitív”. Tessék csak meghallgatni egyes rabbik prédikációt, Jézusról és anyjáról, s rögvest képet kapunk az „elmaradásról”.

Szabad Hirek