A Kertész-Bartus duó mindent betiltana, mindenkit internálna, folytatná a megtorlást a nem zsidókon. Mindezt a balliberális demokrácia jegyében.
2012. március 9. Közélet

A Kertész Ákos-Bartus László duó lapja, az „Amerikai Magyar Népszava” óhatatlanul is az egykori „Szabad Nép”-et idézi tartalmában és stílusában egyaránt: elődjéhez hasonlóan mindent betiltana, bezúzna, mindenkit internálna, ami és aki érdekeikkel ellentétes: így volt ez már 1945-ben is, amikor eleik élből fasisztának, antiszemitának minősítettek csaknem mindenkit, hogy a múltat végleg eltöröljék, ezért tanulságos beletekintenünk a megsárgult papírokba, miként is ismétli meg a történelem önmagát.

Kezdjük a megszállók indexével:1945. február 28-án Dálnoki Miklós Béla vezérezredes – a Moszkva parancsára létrejött „Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke”– határozatot hozott a „fasiszta szellemű és szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek megsemmisítéséről”, amelynek révén 1945-ben és 1946-ban a „Magyar Miniszterelnökség Sajtóosztálya” kiadásában négy füzet jelent meg A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke címmel, rajtuk 4757 tétellel, melyekből 3976 könyv, 257 folyóirat, 395 aprónyomtatvány, 129 zenemű, 206 magyar nyelvű lap, továbbá sok német, olasz, francia, angol sajtóterméket is feltüntet, bezúzásra ítélve irodalmunk színe-javából olyan szerzők műveit, mint Erdélyi József, Fekete István, Komáromi János, Mécs László, Sértő Kálmán, Sinka István, Somogyváry Gyula, Tormay Cécile, Wass Albert.

A bennük felsorolt sajtótermékek begyűjtését és bezúzását könyörtelenül végre is hajtották, olyannyira, hogy az országos könyvtárak közül egyedül az Országos Széchenyi Könyvtárnak és az Országgyűlési Könyvtárnak engedélyezték hosszú harc után, hogy egy-egy példányt belőlük megtarthassanak, de a többitől szigorúan elkülönítve („ zárt anyag” megjelöléssel, csak a cégéres kutatóknak engedélyezve használatukat), amúgy pedig előszeretettel „tisztogattak” papok, tanítók, cserkész- és leventeegyesületi vezetők, szerzetesrendek könyvtáraiban, így ha megközelítő pontossággal kívánunk képet kapni a tilalom okozta pusztítás mértékéről, annyi bizonyos, hogy 1946. március elejétől április végéig hatszázharmincezer kötetet juttattak zúzómalmokba, bár vannak statisztikák, melyek szerint összesen három-négy, de olyanok is, miszerint közel tízmillió kötet semmisült meg.

Megkezdődött aztán a „ fasiszta szervezetek” feloszlatása, így megjelent egy kiadvány, a Fasiszta egyesületek és pártok budapesti tagjai közelebbi cím nélkül, amely 4496 személyt sorol fel, megjelölve a főbb szervezeteket, melyekhez tartoztak: Antibolsevista Társaság, Baross Szövetség, Egészségpolitikai Társaság, Egyesült Keresztény Nemzeti Liga, Etelközi Szövetség, Egyesült Magyar Nemzetiszocialista Párt, Ébredő Magyarok Egyesülete, Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége, Frontharcos Bajtársi Szövetség, Honszeretet, Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség, Levente Egyesület, Magyar Cserkészszövetség, Magyar Élet Pártja, Magyar Nemzetpolitikai Társaság, Magyar Nemzeti Szövetség, Magyar-Német Társaság, Magyar Országos Véderő Egyesület, Magyar Orvosok Nemzeti Szövetsége, Magyar Tudományos Fajvédő Társaság, Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete, Nemzeti Munkaközpont, Nyilaskeresztes Párt, Turáni Társaság, Turáni Vadásztársaság, Vitézi Szék.

Amint a felsorolásból kiderül, korántsem csak a politikailag radikális szervezeteket jelölték meg feloszlatandóknak, hanem az olyanokat is, mint például a cserkészmozgalom: a Szabad Nép 1946. július 20-i száma diadalittasan közölte, hogy Rajk László belügyminiszter további 240 kisebb egyesülettel egyetemben a Magyar Cserkészszövetséget betiltotta, hiszen belevitték abba a „militarista szellem”-et és a „faji gyűlölet”-et, felháborodva, hogy olyanok ültek mindeddig benne, mint „Koszterszitz József páter, akinek könyve a fasiszta írásművek listáján szerepel, Pantol Márton páter, a háborús uszításban élenjáró „Zászlónk című katolikus ifjúsági folyóirat szerkesztője, páter Szivós Donát, aki a „Magyar Cserkész” hasábjain uszított háborúra”, szóval „az összeesküvések és gyilkosságok részesei közül a legtöbb tagja volt valamelyik cserkészcsapatnak, és érthető, hogy a magyar demokrácia nem tűrhette tovább ezt a szervezetet, amely a reakciós uszításnak egyik melegágya volt”.

Az említettek közül Koszterszitz József és Szívós Donát páratlan népszerűségnek örvendtek a két világháború között ifjúságnevelési köteteik alapján, így Koszterszitz József (1898-1970) – Koszter atya –, a pesti és soproni Szent Imre Kollégium prefektusa „Kérdőjelek a fiúszívekben” címűben nem győzte például eléggé hangsúlyozni, mennyi minden múlik a „destrukció elleni küzdelmen”, mennyire igaz az amúgy ezerszer idézett, de aligha megfogadott bölcsesség, miszerint „vétkesek közt cinkos, aki néma”, rámutatva, hogy sajnos azok voltunk az első világháború előtt és alatt, ezért „a trianoni békét nem ellenségeink, hanem az itthoni patkányok írták meg”, ugyanakkor „Fulgur” című ifjúsági regényében kiemelte, hogy csak acélos akarattal lehetünk Krisztus atlétái, mint például a germán nép vezére, aki „amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban: mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kivételesen nagy ember”.

Egykor világhírű nevelésünkben hagyományosan élenjáró bencéseink közül Szívós Donát (1898-1973) pedig határozottan hazafias prédikációin túl nevelési könyveivel szintén milliók szemét nyitotta fel, amiért is az ötvenes évek elejétől visszavonulásra kényszeríttették: közülük a „Magyar vagyok!”-nak különösen is kötelező olvasmánynak kellene lennie, amiért benne nemzeti hivatástudatunk jelentőségét, a keresztény hit és a magyar nemzettudat együttes fontosságát fejtegette, önérzetünket emelve: „Európa adósa a magyarságnak, a magyarság nem koldus, ki alamizsnát kunyerál Európa gazdagjainál, és nem is uzsorás, nem kegyekből élő kis nép”, hiszen a kontinens védőbástyái voltunk mindig, ugyanakkor fájdalommal szemlélve, mennyire „hajlamosak vagyunk csodálkozó bálványimádókként bejárni a sajátunk helyett a fél világot, holott a külföld sohase fogja tisztelni azt az országot, melyet és melynek fővárosát a zsidó szellemű propaganda Kelet Párizsának reklámozott”.

Tanulság: a Kertész-Bartus duó lapja, az „Amerikai Magyar Népszava” mindent betiltana, bezúzna, mindenkit internálna, ami és aki érdekeikkel ellentétes: így volt ez már 1945-ben is, amikor eleik élből fasisztának, antiszemitának minősítettek csaknem mindenkit, hogy a múltat végleg eltöröljék, ezért tanulságos beletekintenünk a megsárgult papírokba, miként is ismétli meg a történelem önmagát. (hunhir.info)

Szabad Hirek