2010. május 22. Közélet

Még meg sem alakult az új kormány, a kétharmados többség máris több törvényjavaslatot tett le az Országgyűlés asztalára. Ezek között szerepel a Büntető Törvénykönyv módosításáról (pontosabban: szigorításáról) szóló, valamint a trianoni békediktátummal kapcsolatos javaslat. Ha ezeket a szövegeket alaposabban szemügyre vesszük, feltárul előttünk a kétharmados többség Janus-arca.

Május 14-én a Jobbik országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a trianoni békediktátum aláírásának napját nemzeti emléknappá nyilvánítsa a T. Ház. Az Országgyűlés honlapja szerint a Jobbik javaslata még nem került az illetékes bizottság napirendjére. Ez azért is furcsa, mert a Kövér László-Semjén Zsolt páros által május 19-én benyújtott – hasonló tárgyú – törvényjavaslatot még aznap megtárgyalta és általános vitára alkalmasnak találta az illetékes bizottság. A T. Ház meg is kezdte a törvényjavaslat vitáját, az MSZP pedig rögtön módosító javaslattal élt, jelen sorok írásakor tehát még nem tisztázott, hogy megszavazzák-e az előterjesztett szöveget. Azt viszont tudjuk, hogy Vona Gábor a Jobbik-frakció támogatásáról biztosította a kezdeményezőket, s külön felhívta a figyelmet arra, hogy a javaslatban nem a „békeszerződés”, hanem a lényeget legpontosabban kifejező összetett szó, a „békediktátum” szerepel.

A Kövér-Semjén páros - „A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről” címet viselő – törvényjavaslata tisztelettel adózik mindazoknak, akik a trianoni diktátum után a magyarság szellemi és gazdasági megerősödését szolgálták, s megemlékezik azon elődeinkről, akik az elmúlt évtizedek során magyarságukért üldöztetést szenvedtek, sőt magyarságuk vállalásáért életükkel fizettek.

A javaslat rögzíti, hogy „ a trianoni békediktátum által felvetett kérdések” eddigi megoldási kísérletei kudarcot vallottak, s ezért a problémák megoldása „csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között” lehetséges. A javaslat ugyanakkor elítél minden olyan törekvést, amely „az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjának előidézésére irányul”.

A javaslat azt is kimondja, hogy az elszakított területek magyarsága – annak minden tagja és közössége – „része az egységes magyar nemzetnek”, ezért Magyarország a különböző nemzetrészek közötti kapcsolatok ápolását kiemelten fontosnak tartja, s támogatja a közösségi autonómia iránti jogos igényt.

Végül a javaslat arra inti „ a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket”, hogy a trianoni diktátumra „mindörökké emlékezve” - ugyanakkor saját nemzeti hibáinkból is okulva - „a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak”. Ezt elősegítendő a javaslat értelmében „az Országgyűlés június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja”.

Az MSZP frakciója a törvényjavaslat szövegének módosítását kezdeményezte. Érdekes és tanulságos alaposabban elemezni, mely mondatokkal volt baja a szegfűs csapatnak. A törvényjavaslat preambulumából például szeretnék törölni Isten nevét. Betűhíven közlöm a kifogásolt szövegrészt:

„Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alkotmányban rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk.”

A szegfűs csapat szeretné, ha a fenti szövegből kimaradna a következő rész: „azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni”. Nem kétséges: Istennel van baj a szocialisták háza táján. Mesterházyék szerint ugyanis nem szabad a képviselőket világnézeti hovatartozás szerint megkülönböztetni. Ráadásul ellenmondást vélnek fölfedezni az inkriminált szövegrészben: ha ugyanis valaki Istent a történelem urának tekinti, akkor hogyan történhetett meg Trianon? Ez nem vicc, ezzel az érvvel álltak elő a szegfűsök. Tipikus ateista okoskodás. Jézus kereszthalált halt, holott Isten a történelem ura. Ezen a szocik sohasem töprengtek el. Mesterházyék a saját „logikájukat” kérik számon az Istenen, s az eszükbe sem jut, hogy az isteni gondviselés útjai számunkra – világnézeti hovatartozástól függetlenül - kifürkészhetetlenek.

A szegfűvel ékesített ateista urak és hölgyek „ Isten” mellett más szavakat sem kedvelnek. A törvényjavaslat első paragrafusa „a magyar nemzet külső hatalmak által előidézett igazságtalan és méltánytalan szétszaggatás”-ról beszél – s ezt a megfogalmazást sem helyesli a szocialista frakció. Hogy miért? Mert „külső hatalmak” szerepelnek a szövegben. A szegfűs módosító javaslat el is hagyja ezt a kitételt, amiből az következik, hogy a trianoni békediktátumért semmilyen „külső hatalom” nem felelős: ez a diktátum tehát önnemzéssel jött létre.

Aztán baj van még az „ egységes magyar nemzet” megfogalmazással is, pontosabban az egyik jelzővel. Az „egységes” a bűnös szó. Hogy miért? Az eredeti szövegben bizonyára irredentizmust, sovinizmust orrontanak a szegfűsök, az „egységes magyar nemzet” kitételben mintha revíziós szándék lappangana.

A revíziós szándék gyanúja miatt kifogásolják a szövegnek azt a részét is, amely – szerintük - a határok módosításának a lehetőségét nem zárja ki, márpedig nemzetietlen szocialistáink számára ez a megfogalmazás elfogadhatatlan. Nézzük hát a határrevízió lehetőségét burkoltan megfogalmazó szövegrészt:

„Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű, szuverenitásuk birtokában lévő, polgáraik és közösségeik számára gyarapodó jólétet, jogbiztonságot és a gyakorlatban is érvényesülő jogegyenlőséget biztosító, egyenrangú országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, melynek kiindulópontja csak az egyének – a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló – szabadsága, s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéséhez való joga lehet.”

Ez a terjedelmes mondat tényleg nem zárja ki egy jövőbeni – békés úton, nemzetközi jogi keretek között megvalósuló - revízió lehetőségét, de ez miért baj? Isten a történelem ura – s ezért a történelemben semmi sem visszafordíthatatlan, semmi sem lehetetlen. Amiről egyébként a kifogásolt szövegrész beszél, azt úgy nevezik: önrendelkezés. Arról az elvről van szó, amelynek érvényesülését – bár sűrűn hivatkoztak a nevezetes wilsoni pontokra - a trianoni békediktátum „alkotói” semmibe vették. Ez a trianoni „békecsinálók” legnagyobb bűne. Az önrendelkezés jogát ugyanis senkitől nem lehet elvitatni. Még akkor sem, ha a nemzetietlen Mesterházyéknak ez nagyon szúrja a szemét.

S zárásul jöjjön a szegfűs csapat legviccesebb javaslata: május 9-ét nyilvánítsa az Országgyűlés az Európai Összetartozás Napjává. Hogyan kerül a csizma az asztalra? Mi köze a második világháború végének Trianonhoz? Egyszerű a válasz: régen a NOSZF (fiatalabbak kedvéért: Nagy Októberi Szocialista Forradalom) volt az internacionalista ünnep, most ennek „ korszerűbb” változatát szeretné meghonosítani a posztkommunista tábor. Ne csodálkozzunk ezen: nekik – bármilyen zászló alatt is regnáljanak – a birodalmi függés az életelemük. Mindig kell egy internacionális fenék, amelyet nyalni lehet.

Érdekes, hogy a törvényjavaslat indoklásában a szegfűsök semmi kivetnivalót nem találtak. Pedig ott az szerepel, hogy „ a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája”. Ma, amikor úton-útfélen egyedül az ún. „holocaust” egyediségéről, kivételességéről, legeslegnagyobb tragédiájáról zeng az ének, igencsak szívet melengető ilyen mondatot olvasni. Ezért csak remélni lehet, hogy a Jobbik országgyűlési határozati javaslata is célba ér, s a huszadik századi magyarság legnagyobb tragédiája nemzeti emléknap lesz az iskolákban.

Tagadhatatlanul fontos szöveg a Fidesz-KDNP törvényjavaslata, amelyben a kétharmados többség egyik arca mutatkozik meg. Ez az arc nemzeti karakterű. Van azonban ennek a pártszövetségnek egy másik arca is. Ez már nem karakteres. Csúnya, riasztó és itt-ott hullafoltos. Ez az arc tekint ránk a Btk. módosításáról szóló törvényjavaslatból.

Ebben a törvényjavaslatban ugyanis van egy paragrafus, amely az ún. „holocaust” (tűzhalál) tagadását tiltó, februárban megszavazott Mesterházy-féle passzus helyébe a következő szöveget illeszti:

„A nemzeti szocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása

269./C § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Ami üdvözlendő: a „posztmodern” nyelvi idiotizmus vezércsillagának, a „holocaust” szónak a kigyomlálása a Btk.-ból, illetve a magyar jogrendből. Ennek a füstös szónak nincs ott semmi keresnivalója. Ami viszont baj: egyes történelmi kérdésekről alkotott vélemények nyilvános hangoztatása továbbra is bűncselekménynek minősül. Ez nonszensz. Történelmi kérdések megítélése ugyanis nem tartozik a bíróság hatáskörébe. S ráadásul: milyen ismérvek alapján fogja eldönteni a bíróság, mi minősül „kétségbe vonásnak” és „jelentéktelen színben való feltüntetésnek”? Ezt az egész „tagadás-tiltást” ki kellene iktatni a Btk.-ból. A kétharmados többségben azonban – úgy tűnik - nincs meg ehhez a kellő bátorság. Mert tartanak bizonyos „külső hatalmak” dorgálásától. Ezért aztán a „finomítás” mellett döntöttek: büntessük hát a kommunizmus bűneinek a tagadását is! Az egyik rosszat tehát sikerült egy másik rosszal tetézni.

A fenti két törvényjavaslat azt mutatja: a kétharmados többségnek Janus-arca van. A Jobbik a trianoni békediktátumról szóló törvényt támogatja, de hogy a Btk. módosításáról – pontosabban: a fentebb idézett paragrafusról - mi a párt álláspontja, arról nem szólnak a hírek. Ez utóbbit az új erő nem támogathatja. Ha pedig a kétharmados többség megszavazza, akkor a Jobbik csak egyet tehet: az Alkotmánybírósághoz fordul. Ezt nemcsak a szavazói várják el tőle, hanem a kétharmados többség híveinek a jelentős része is.
( HunHír.Hu alapján szerk.)