A kuvaitiak által a palesztin közösségről alkotott kép súlyosan sérült, amikor Irak a Baath által szponzorált Arab Felszabadítási Front mintegy háromszáz tagját és a Palesztin Felszabadítási Front négyszáz tagját Kuvaitba küldte. Sok kuvaiti nem tett különbséget a helyi palesztinok és az „importált” palesztinok között.  A kuvaiti palesztinok több, mint fele menekült el az országból az ősz alatt, amellett a mintegy harmincezer palesztin mellett, akik a megszállás ideje alatt Kuvaiton kívül tartózkodtak. 1990 decemberére csak körülbelül százötvenezer palesztin maradt az országban. Amikor a bankszámláikat befagyasztották és az iraki kormány az iraki dínárt egyenértékűvé tette a régi kuvaiti dínárral, megtakarításaik elértéktelenedtek, miközben az árak emelkedtek. A palesztinok aktívak maradtak állásaikban, nem reagáltak a kuvaitiak bojkott-felszólítására és folytatták a kereskedelmet, melynek során gyakran hoztak be eladásra árucikkeket Irakból és Jordániából. Ezt a kuvaitiak rossz szemmel nézték, s ezt úgy tekintették, hogy a palesztinok Irakot támogatják.         

Továbbá állami hivatalnokok és mintegy két-háromezer palesztin tanár folytatta munkáját a megszállás kezdeti hónapjaiban, s körülbelül ötezer palesztin gyermek járt iskolába, szemben a kuvaiti gyermekekkel, akik otthon maradtak. Ez a tény a kuvaitiak szemében további bizonyítékokat szolgáltatott a palesztinok árulására.    A palesztin közösség Kuvait többi lakójával együtt üdvözölte az iraki megszállás végét, ennek ellenére a felszabadítás utáni első hetekben a palesztinok és bizonyos más, nem-kuvaiti közösségek széleskörű támadásoknak voltak kitéve, a PFSZ és az arab kormányok Irak felé húzó politikája miatt bűnbakokká váltak, s sok kuvaiti feléjük fordította a haragját.

Külföldi források szerint a felszabadítás első három napja alatt mintegy négyszáz fiatal palesztint raboltak el otthonukból, vagy az utcáról. Egy amerikai tisztségviselő szerint kétszáz és hatszáz közé tehető azoknak a palesztinoknak a száma, akik az első két hétben eltűntek, de a fogvatartottak és halottak számát nehéz megbecsülni. Palesztin források szerint hatezerre tehető azoknak a száma, akiket bebörtönöztek, s egyharmaduk börtönben is maradt. 1991 áprilisában , válaszképpen a nemzetközi és kuvaiti tiltakozásokra, a koronaherceg látogatást tett abban a katonai börtönben, ahol a palesztin foglyokat fogva tartották, s mivel a körülmények ott igen rosszak voltak, elrendelte átszállításukat egy másik börtönbe.

A kuvaiti kormány ellentmondó nyilatkozatokat adott ki a palesztinokat érintő elrablásokkal és halálesetekkel kapcsolatosan. Míg sok kuvaiti tisztségviselő és emberjogi aktivista ellenezte a palesztin közösséggel való bánásmódot, mások üdvözölték a megbüntetésüket. Április 8-án az emír még azt nyilatkozta, hogy Szaddam Huszeinnek még mindig vannak támogatói Kuvaitban, akik a kuvaiti állam biztonságát és stabilitását fenyegetik és hozzátette, hogy Kuvaitot még nem sikerült megtisztítani ezektől az elemektől. A probléma súlyáról egészen 1991 május 26-áig nem készült hivatalos beszámoló, amikor is a koronaherceg egy belügyminisztériumi találkozón hangsúlyozta, hogy még akkor is, ha az illetők, akik részt vettek a palesztinok elleni incidensekben, a királyi család, vagy magasrangú tisztviselőcsaládok tagjai, nem állnak a törvény fölött és őket is ugyanúgy le kell tartóztatni a palesztinok ellen elkövetett bűnesetek miatt. A letartóztatásoktól való félelem mellett a palesztinokat további problémák sújtották. Vezető palesztin személyiségeket értek zaklatások, közalkalmazottak nem kapták meg a fizetésüket, a nem-kuvaitiak kvótáját lecsökkentették az egyetemen, a személyi igazolvány megszerzéséért hosszadalmas procedúrán kellett keresztülmenniük, s a kuvaiti állam további megszorításokat vezetett be abból a célból, hogy az ott élő palesztinok életét megnehezítse. Habár a kuvaiti palesztin közösség nagyrésze már a megszállás ideje alatt elhagyta az országot, a Kuvaiti állam megakadályozta visszatérésüket. Amellett a mintegy kétezer palesztin mellett, akinek az a ritka lehetőség megnyílt, hogy kuvaiti állampolgárságot kapjanak, körülbelül harmincezer jordán útlevéllel rendelkező palesztin maradhatott az országban. Körülbelül háromszázezer jordán - akiknek származását tekintve kilencvenöt százaléka volt palesztin, és akik a teljes Jordán állam lakosságának tíz százalékát tették ki – tért vissza Kuvaitból Jordániába, ahol a visszatérők repatriálása egyszerre vette igénybe az ország erőforrásait, és serkentette gazdaságát.

Az elkövetkezendő tizennégy évre a kapcsolatok Kuvait és Palesztina között fagyossá váltak, s 2004 decemberében Mahmoud Abbasz Kuvaitba látogatott, ahol bocsánatot kért azért, hogy az invázió alatt a palesztinok Szaddam Huszeint támogatták. A palesztin vezető bocsánatkérése azután érkezett, hogy a kuvaiti kormány kijelentette, hogy megbocsátott a palesztinoknak és nem vár nyilvános bocsánatkérésre. A bocsánatkérés mellet Mahmoud Abbasz a Palesztin Felszabadítási Szervezet nevében pénzügyi támogatást is kért a kuvaiti vezetéstől, amely az anyagi támogatást a korábbi események miatt vonta meg attól.   Források:

1. Shafeeq Ghabra: Palestinians in Kuwait: The Family and the Politics of Survival, In: Journal of Palestine Studies 1988 (XVII) 2, 62-83.
2. Yann Le Troquer – Rozenn Hommery Al-Oudat: From Kuwait to Jordan: The Palestinian’s third exodus, In: Journal of Palestine Studies 1999 (XXVIII) 3, 37-51.
3. Ann M. Lesch: Palestinians in Kuwait, In: Journal of Palestine Studies 1991 (XX) 4, 42-54.
4. Hassan al-Ebraheem: The Gulf Crisis: A Kuwaiti Perspective, In: Journal of Palestine Studies 1991 (XX) 2, 94-99.
5. http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/4089961.stm