Mielőtt belevágnánk a történetbe, azt hiszem egy fontos dolgot érdemes leszögezni: a szívünktől nem áll messze az a kép, amikor egy magyar államférfi belovagol valamelyik elszakított terülten lévő magyar városba, és ott felvonja a nemzeti lobogót. Nem áll messze, hisz egy-egy ilyen tett a régmúltban mindig fontos eseményre utalt, egy ilyen tett mindig valami nagy jelentőségű, pozitív irányú változás kezdetét jelezte a magyarság történelmében.

Lovon bevonulni egy városba óriási szimbolikával bír, az mindig üzenet értékű, az mindig mérföldkő. Lovon bevonulni egy városba a hadvezérek szoktak egy-egy győztes csata után. Ezért aztán ilyen dolgokkal nem szokás viccelni. Nem szokás, de legfőképp az elődökhöz és a régi, dicső eseményekhez méltatlan ezt a dolgot csak úgy, agyjátszásból, kivagyiságból eljátszani.

Persze mindig vannak olyan, magukat felelős politikusnak nevező idióták, akik képtelenek felfogni a dolgok súlyát, akik képtelenek felfogni, hogy a pojácaság nem tartozik az államférfiúi erények közé. Az ilyen típusú alakok egyik mintapéldánya volt már eddig is Semjén Zsolt, akinek aztán a múlt pénteken sikerült a legnagyobb ripacsok közé felküzdenie magát.

Történt ugyanis, hogy Semjén miniszterelnök-helyettes március 15-én Kézdivásárhelyre utazott, hogy az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját a felső-háromszékiekkel együtt ünnepelje. A történetben eddig nincs is semmi kivetni való. Eddig.

Semjén Zsótti miután megérkezett az erdélyi településre magára öltötte a Bocskait, bőrcsizmát húzott, majd fejébe nyomta azt a kispolgári kalapot, amiben Pesten a zsidó főnökeinek szokott hajbókolni. Ezután lóra pattant, majd Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Olosz Gergely szenátorral és Fejér László Ödön képviselővel karöltve a huszár-hagyományőrzők élén bevonult Kézdivásárhely főterére.

(Radical Puzzle)

Szabad Hirek