2012. március 2. Közélet
A felcsíki medencében, a Hargita lábánál, az Olt partján,
Csíkszeredától északra található Madéfalva. E település neve azért vált
ismertté a székely nép történetében, mert 1764-ben ártatlan,
fegyvertelen székelyek százait gyilkolták le itt.
A székelygyilkolás előzményei
1763-ban a bécsi udvar úgy határozott, hogy Erdély határvidékein
határőrséget szervez. Ennek célja a birodalom délkeleti határainak
megerősítése volt. A határőrség, három székely és két román határőrezred
megszervezésével Buccow Adolf tábornokot bízták meg. A románok körében a
katonai szervezés nem ütközött ellenállásba, mert számukra ez a
társadalmi felemelkedést hozta. A székelyek azért álltak ellen, mert a
határőrséget nem a saját hagyományaik és a saját közösségükből
választott tisztikar irányítása alatt akarták megszervezni. Mindezek
mellett továbbra is adót kellett volna fizetniük. Az ingyen katonáskodás
számukra alárendeltséget jelentett volna.
A székely falvak sora tagadta meg a sorozáson való részvételt. Bár
Mária Terézia királynő 1763-ban kiadott parancsa értelmében csak az
önként jelentkezőket kellett volna felvenni a határőrök közé, mégis
mindenütt kényszerrel folyt a toborzás.
1763. december végén a csíki és a háromszéki székelyek Madéfalván
gyülekeztek, hogy megvitassák a határőrségbe állás kérdését. Már
december utolsó napjaiban felfigyeltek az osztrák katonai készülődésre.
Ekkor fogalmazott folyamodványukból egyértelműen kitűnik: ,,vesszük
észre azon körültünk összevont és katonailag rendezett erős fegyveres
csapatokat, melyek nem egyébért hozattak be lassanként, de
indokolatlanul vidékünkre, minthogy alkalmas pillanatban, midőn nem is
véljük, egy üdvtelen jeladásra, mintegy csatajelre, mi, szerencsétlen
áldozatok meghódítva, fogságra jussunk".
Albert Ernő, a kérdés szakértője A halálvölgye című könyvében írja: "Az
erőszakos beavatkozáshoz mintegy jogi alapot nyújtott a királynő 1763.
október 8-i rendelete, amelyben a zavargásokra is gondolva úgy
fogalmazott, hogy semmilyen körülmények között ne engedjék munkálatuk
megzavarását."
Az erőszakos fellépés sürgetője Caratto Manó volt, akinek tanácsát báró
Siskovicz meghallgatta, és arra kérte a toborzást szervező katonai
bizottság tagjait, döntsenek a katonai, azaz fegyveres beavatkozásról,
vagy találjanak más megoldást. A bizottság egyik tagja, Bethlen Miklós
hevesen ellenezte, igazságtalannak és veszedelmesnek találta a fegyveres
leszámolást. Hitt abban – korábbi tapasztalatai alapján –, hogy a
lázongás békés módszerekkel is lecsillapítható. Azonban báró Siskovicz a
bizottság elnökével, Lázár Istvánnal a fegyveres beavatkozás mellett
döntött. Ez alkalommal azt is elhatározták, hogy a háromszékieket
súlyosabban fogják büntetni, mivel azok beavatkoztak a csíkiak ügyébe,
és a bizottság felszólítására sem voltak hajlandók hazamenni.
A mészárlás, a veszedelem
Mivel Buccow nem tudott eredményt felmutatni, a helyét átvevő báró
Siskovicz József altábornagy adta ki a parancsot a székelyek
megtámadására 1764. január 7-én, a vízkereszt utáni hajnalon. Orbán
Balázs szerint három, más források szerint két ágyúval tüzeltek a
fegyvertelen alvók táborára. A falut minden oldalról felgyújtották. Hogy
a támadást báró Siskovicz már korábban megtervezte, a bécsi haditanács
elnökének, gróf Daunnak írt leveléből tudjuk. Ebben kijelentette, kész a
katonaságot is igénybe venni az összegyűlt, mintegy kétezer fős
székelység szétverésére. A Madéfalván gyülekező székelyek közül senki
nem gondolt arra, hogy az osztrák hadsereg legyilkolásukra készül. 1764.
január hatodikán azzal a tudattal tértek pihenőre, hogy reggel sikerrel
fogják meggyőzni a hatalmat: vagy megszüntetik a határőrség
szervezését, vagy teljesítik korábbi követeléseiket, amelyek fejében
hajlandók katonának állni. A fegyvertelen székelyek megtámadására
ágyúszóval adtak jelt. Érdekes módon az első ágyúgolyó a háromszékiek
egyik vezetője, Csorja János ügyvéd szobáján hatolt át. Heidendorf
Conrad Mihály feljegyezte az ügyvéd szavait, aki az ágyúlövések
hallatára ezt kiáltotta: "Az Istenért, mi ez?!"
Albert Ernő könyvében olvashatjuk: "Senki nem gondolt ellenállásra,
pedig fegyverük is lett volna a székelyeknek, hanem azt keresték, merre
térhetnének ki a támadók elől, hogyan maradhatnának életben. Legelső
gondolatuk az volt, hogy lakásaikat, szállásaikat elhagyva meneküljenek
ki a faluból, de minden irányból fegyveres katonák támadtak rájuk. (...)
Legtöbben a Keleti-Kárpátok felé igyekeztek. (...) De vesztükre
választották ezt az utat, mert a katonák parancsnoksága is erre
számított, s ezért ide a lovasokat osztotta be. A parancs szerint
valóban külön is figyeltek rájuk, s mindenfelé kiáltották: ki
háromszéki? A mit sem gyanító férfiak, arra gondolva, hogy tán külön
kegyelmet jelenthet az érdeklődés, tömegesen jelentkeztek." De
rajtavesztettek, mert súlyosan megsebesítették őket. "Akik pedig
nyugatra próbáltak menekülni, szintén életüket vesztették." A Felcsík
irányába vezető úton a Kálnoky-huszárok állták útjukat, de a parancsnak
ők is engedelmeskedtek, csupán kíméletesebben jártak el.
A mészárlás kegyetlenségére nincs magyarázat. Ennek elképesztő módját
csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy a húsz évvel később kitört
mócvidéki, Horea vezette lázadás idején az osztrák hadsereg hosszú
heteken át tétlenül szemlélte a magyar lakosság kíméletlen
lemészárlását, kirablását, bár könnyűszerrel megakadályozhatta volna
azt. A császári parancs kiadására, a felkelés katonai leverésére csupán
az atrocitások megkezdése után hat héttel került sor. Még
érthetetlenebb, hogy a felkelők szétverése után elmaradt a bosszú. Az
osztrák törvényszék csupán két személyt, Horeát és Crisant végeztette
ki, holott több száz ártatlan magyart, köztük nőket és gyermekeket öltek
meg az irányításuk alatt álló bandák. Ezzel ellentétben 1764-ben az
osztrák hatalom minden gondolkodás nélkül bevetette tüzérséggel ellátott
hadseregét a békés, fegyvertelen székelyek ellen, akik Madéfalván
gyülekeztek. E székelyek nem a román falvak százainak kirablására, a
román lakosság legyilkolására gyűltek össze, hanem azért, hogy
megvitassák az erőszakos katonai szolgálatra való kényszerítés
törvénytelenségeit.
A madéfalvi veszedelem következményei
A székelyek közül legkevesebb kétszáz, más adatok szerint négy-ötszáz
személyt öltek meg, mintegy ezer embert sebesítettek meg, miközben
télvíz idején több ezren arra kényszerültek, hogy az erdőrengetegen
keresztül Moldvába meneküljenek. A madéfalvi veszedelem az 1595-ös véres
farsanghoz hasonlítható. Akkor is a hadsereget küldték a székely
közrend ellen, mely a székely szabadságjogok tiszteletben tartását
követelte. Őket is az éjszaka leple alatt támadták meg. Ez alkalommal is
több ezer székely menekült el Székelyföldről. A székely közrendűek
ezrei ekkor álltak Mihály havaselvi vajda zsoldjába, hadseregébe.
Az 1764-ben elmenekült székelyek Moldvába vándoroltak, a moldvai csángó
falvakban húzták meg magukat. Amikor 1774-ben Bukovina felszabadult a
török uralom alól, Hadik András generális áttelepíttette őket a lakatlan
területekre. Így a madéfalvi veszedelem menekültjei 1776 és 1786 között
megalapították Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és
Andrásfalva települést. Az itt kialakult népes községek székely lakóit
1940 után áttelepítették Magyarországra. A székelyek hajdanán alapított
falvai ma Suceava megyéhez tartoznak.
A madéfalvi emlékmű
Csíkmadéfalván 1905. október 8-án avatták fel azt a hatalmas
emlékművet, amelynek tetején turulmadár szárnyal. Az emlékmű alkotója
Köllő Miklós. A kőoszlop alján elhelyezett táblán egy misztikus,
többjelentésű szó olvasható. A SICVLICIDIVM nemcsak székelygyilkolást
jelent, de a római betűk számértéke 1764-et, a székelyirtás évét (is)
jelzi. E szójáték neve kronogramma.
Kádár Gyula - Háromszék
Szabad Hirek
Kapcsolódó hírek:
A felsőrendű zsidó, aki nem vallásos, nem tud héberül, és nem Izraelben él, kicsoda, micsoda?
"Társadalmi méretű gazemberség és félrevezetés" - szakjogász a Kúria döntéséről
35 évet kapott egy pedofil brit zenész - Lan Watkins, semmi jel a megbánásra
Balogh István "nem emlékszik", mennyiért vette a házát