2011. december 12. Közélet

„A legtöbb zsidó bűnhöz egy kötelességmulasztó
keresztény is szükséges.” Marschalkó Lajos

Böjte Csaba, ferences szerzetes, Gondolatok az államcsődről c. írásában (lásd eme írás után), oly ügyben nyilvánít véleményt és főleg oly módon, hogy azért elődei, a magyar keresztény és egyetemes szellemiség óriásai elmarasztalnák!  Csaba testvér áldozatos tevékenysége, az árvaházak és iskolák alapítása Erdélyben vagy másutt, dicséretes dolog. Az otthontalan vagy szegény családok gyermekeinek befogadása, felkarolása, akik e törődés hiányában talán elkallódnának, a bűnözés útjára vetődnének. Az otthonokba befogadott gyermekek, ifjak szeretetet, iskolai végzettséget, emberi tartást, önbecsülést kapnak a napi étel mellé. Ebben a munkájában támogatnunk kell Csaba testvért. Mégis bátorkodom kijelenteni, hogy, ha mérlegre teszünk prot és kontrát, Böjte Csaba odaadó karitatív tevékenységét és a sok tíz-, százezer magyarhoz eljutó – fentebb említett írásában foglaltakhoz hasonló - gondolatait, akkor a Csaba testvért körülvevő köztisztelet megkopik. Miért? Azért, mert „gondolataival” nemritkán sikerül leszerelnie a kisemmizett nemzet(torzó) ébredését, a magyar megmaradásért való küzdelem dühét, elszántságát!

Mint írja, meglepte a „hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség” – sőt talán gyűlölet -, „mely újból és újból felcsapott” a tanárokkal, közéleti személyekkel való beszélgetése alkalmával, amint politikáról, gazdasági kérdésekről szóltak. Igen furcsállom, hogy ma, ezen bárki magyar is meglepődik, ha nemzeti gondolkodású! „Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit” – írja. Hát, ha nem is mindenkit, de a felsoroltakat legtöbbször joggal szidják, jóllehet a mai helyzet nem pottyant az égből. Így vagy úgy, de a panaszkodók többsége is bábáskodott születésénél. Ha másképpen nem, hát a mindig csak árral, sohasem árral szemben úszással! "Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?" – folyt a keserű panasz. „Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek”, de az emberek „nem vették a lapot”, lepődött meg, hogy milyen „mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag”. Valóban ennyire nem érti Csaba testvér a jelen magyar sorsot? Ne haragudjon, de intelmét, „hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk” – melyet beszélgetőpartnerei „józanítására” szánt -, Kádár „elvtárs” is mondhatta volna!

Nem értem! Ne hallott volna Csaba testvér a módszerváltást követő bő évtized privatizációiban ellopott – „húszezer milliárdról”? Ezeket az ezermilliárdokat magyarok milliói termelték meg, de a ’88-ra következő évtized privatizációiban a régi-új uralkodó osztály, társulva az országra szabadított külföldi karvalytőkével felvásárolta, „szétosztotta” egymás közt: ellopta a nemzeti vagyon javát. S teszik ezt azóta is. Mára a magyar nemzeti vagyon több mint 90%-a privát, ill. idegen kézben van, ami nemzetközileg is ritka dolog. Ezért történhetett meg, hogy már 2008-ban az ország magánvagyonának 48 %-án a lakosság mindössze 3 %-a osztozott, míg 9.7 millió magyarnak csak a maradék 52 % jutott. Joggal írta valaki: “ Ezek az arányok harmadik világbeli, latin-amerikai, afrikai országokra jellemzőek.” Azóta az arány romlott!

Az állam azért sem „oszthatja szét”, amit „mi termelünk”, mert Orbán és elődei által a multiknak adott adókedvezmények jóvoltából a profit tekintélyes része náluk marad és kiviszik az országból. A multik kb. három évig tudják fizetni a munkabért az állami támogatásból, amit egy munkahely teremtéséért kapnak, míg a magyar vállalkozó csupán egy-két hónapig, holott „a munkavállalók 70%-át kis- és közepes vállalkozók foglalkoztatják”, írta Károvits Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnökségi tagja már 2005-ben. Következésképpen 2007-ban pl. csupán 7%-os volt a hazai vállalatok nyeresége, míg a külföldi multiké 23%! Egy évvel később azt írja Bogár László, hogy „Ma Magyarországon az összes megtermelendő profitnak a 92%-a külföldi tulajdonú multinacionális vállalatoknál összpontosul, sőt növekvőben van”. Ezen a profiton csak 20 multi cég osztozott! Tehát egy előnytelen versenyben, ahol az állam a multi cégeket favorizálja, hiába termel a magyar, amit szétosztani lehetne, az vagy kevés, vagy zsebreteszi a multi.

„Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük!”, tanácsolja Böjte Csaba. Először is a Fidesz kormány úgy lett kétharmados többséggel megválasztva, hogy a média korlátozta vagy egyenesen bojkottálta a Jobbik nemzeti radikális alternatívája tévé nézőkhöz való eljutása lehetőségét. Elhallgatta tényleges programjukat és táplálta a vad rágalmak lábra kapását. Ez lenne a demokrácia, lehet bízni egy ilyen úton bejutott kormányban? Másfelől, nem ezt ígérte a Fidesz-koalíció! Nem csoda, hogy ma már a kormánypártokra szavazók legalább fele elfordult tőlük, másik fele meg – pártjaikhoz hasonlóan a hazaáruláshoz asszisztál. Hogyan lehetne bízni bennük, kedves Csaba testvér, amikor folytatják a nemzeti vagyon, a termőföld kiárusításának Gyurcsányi, szocionista politikáját, amikor elmarad az elszámoltatás a nemzeti vagyon ellopásáért. – Legyen bármilyen sok is, nem a százmilliós lenyúlásokról, tolvajlásokról van itt szó, melyek csak cseppek a tengerben, de a százmilliárdok eltüntetéséról!

„Bízzunk bennük”, amikor a Fidesz a magyar, Európai Parlamenti elnökség hat hónapját nem az előnytelen, bennünket félgyarmati sorsba konzerváló EU társulási szerződés korrigálására, a székely és más, határon túli magyar nemzeti közösségek önrendelkezési joga és státusza kivívására, a bűnös Benes dekrétumok, a magyar kultúrát üldöző, szlovák nyelvtörvény hatályon kívül helyezése követelésére használta fel! Bízzunk abban a kormányban, amelyik számára fontosabb volt egy „összeurópai cigánystratégia” kidolgozása – kontraszelekciós módon további dollár milliárddal hozzásegítve a cigányságot, hogy megrekedjen parazita életformájánál, hogy a füstös előember módjára terrorizálja az ország egyre nagyobb részét -, mint a magyarság pusztulásának megállítása, ifjaink idegenbe készülő 57%-a végzetes útjáról való visszafordítása? Bizony rosszallólag néznének ezért is Böjte Csabára a nemzeti odaadásban és keresztény hitükben egyaránt sziklaszilárd nagy elődök!

Bízzunk a kormányban és nehogy bármit is csináljunk a nemzeti adósság ügyében? Főleg nem az adósságtörlés, - csökkentés követelését! Csaba testvér azt írja, nem érti, hogy „okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni, és emiatt államcsődöt jelent be?” Óva int bennünket az argentin példától. Tavasszal Argentínában járt, ahol szemtanúja volt az adósságai alatt 2000-ben összeroppant, fizetésképtelenné vált és hitelképességét elvesztő argentin államban előálló, máig tartó tömeges elszegényedésnek, nyomornegyedek létezésének, az életet átható erőszaknak, anarchiának. „Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik leggazdagabb országában, mely négyzetkilométerben akkora, mint Európa” – olvashatjuk.

Nem árt tárgyilagosnak lenni ezekben a kérdésekben. Az állam fizetésképtelensége miatti adósságleírás, ill. csökkentés kérésének következményeire, a sajátságos politikai körülményekkel bíró Argentína példáját felhozni hibás dolog lehet. Az argentin kormány válaszát elhibázottnak tartják az államcsőd bejelentését követő, nemzetközi bankárok és az IMF általi lépésekre. Argentínát sem földrajzi kiterjedése – Európának mindössze kb. egy negyede -, sem gazdasági ereje – jelenleg még Dél-Amerikában is csak az ötödik legnagyobb GDP-jű ország -, nem predesztinálja „világ egyik leggazdagabb országa” státuszra. De eltekintve ettől, azóta az IMF és köre drákói válasza is enyhült a nemzeti adósságfizetés beszüntetése, ill. felfüggesztése ügyében. A legjobb példa rá Izland esete, ahol 2008-ban a gazdaság úgyszintén fizetésképtelen lett és bekövetkezett az államcsőd. A tőzsde egyik napról a másikra 66 százalékot esett! Mégis, a lakosság merte meneszteni, bíróság elé állítani az államot eladósító politikusokat – a 306 694 lakosú Izland minden polgárára több mint 15 ezer euró adósság jutott -, és az új kormány mindössze a GDP 6%-nak megfelelő összeggel hajlandó törleszteni a tartozást, amikor majd az izlandi gazdaság lábra áll!

De Izland nem fehér holló! Az ügyben egy korábbi írásomból (Antall nyomdokain, a disznófejű Nagyúr szolgálatában – 2011.3. 21.) idézném Lovas Istvánt, ill. a kevés, hiteles közgazdász és pénzügyi szakember egyikét, Nagy Pongráczot.

A magyarságot mára fejőstehénnő idomító nemzetközi zsidó pénzkartell helytartói az adósság könnyítés lengyel példáját a rendszerváltástól kezdve követhetetlennek minősítették. A Nemzetközi Valutaalap „itteni drukkerei” – tudjuk, milyen mintára faragták s hol metszették őket! -, egyre azt huhogták, hogy ezzel ’elveszítjük a hitelképességünket’, ‘visszariasztjuk a működő tőkét’! Meg hogy „mi ‘túl kicsi ország vagyunk’, holott Costa Rica, a Dominikai Köztársaság, Jordánia és Uruguay még kisebb, mégis részesültek adósságelengedésben és – könnyítésben…; hogy ‘elveszítjük a valutaalap támogatását’, holott az a 73 ország, amelyik 1998-ig kért és kapott adósságkönnyítést, sőt még az a 33 ország sem veszítette el ezt a támogatást, amelyiknek a bankok leírás, vagy kedvezményes visszavásárlás útján csökkentették az adósságát” – írja Nagy Pongrác (Kiemelés: B.J.)

Valójában semmi sem változott. Orbán pénzügyi szóvivője az ország mai helyzetében is ki meri jelenteni a parlamentben, hogy „márpedig adósságleírásról mégcsak beszélni sem szabad ebben a Házban”. Az Izraelben „egyeztető”, kicsit cigány, kicsit zsidó - ha valamelyest magyar is, hát a romlott fajtából való - Orbán méltó Antall-utód. Botos Kata, Antall bankügyekért felelős, tárca nélküli minisztere volt az, aki 1991-ben kijelentette: „az adósságot fizetni kell, még ha tönkre is megy belé az ország”! Jelenleg itt tartunk. Csoda-e, ha kivérzik az ország, ha minden 10 befizetett adóforintból kb. 7-et az adósság törlesztésére kell fordítani. Ennek – meg Izlandnak meg a másik 73 országnak – ellenére Csaba testvér óv az adósságleírás követelésétől! Pedig tudnia kell, hova vezet az eddig járt út.

Noha az 1979-89 között felvett 10 milliárd dollárból csak 1 milliárd jött be az országba (egy MNB Műhelytanulmány ezt elismeri!), mégis 11 milliárd dollár kamatot fizettünk ki a kölcsönért. Mára az adósság 270 milliárd dollár lett. „Ebből 107 milliárd dollár kamatot már kifizettünk. Az ország 27-szeresen fizette vissza a felvett hiteleket, és ha követjük az eddigi gyakorlatot, akkor 120-szorosan kellene visszafizetni, ami lehetetlen. Ez egyenlő a magyar nemzetgazdaság, a magyar nemzet felszámolásával” – vonja le a következtetést egy kommentáló. 

Véletlenül sem értenék egyet a parttalan, anarchiánál többet elérni képtelen vak dühhel, amitől, Böjte Csaba, ferences szerzetes, argentínai tapasztalatai után óva int bennünket. De annál inkább igenlem „a teremtő dühöt, melyet Móricz Zsigmond a legjellegzetesebb magyar vonásnak tart”. (Féja Géza) Nem hiányzott az úgyszintén katolikus Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspökből sem, aki ezzel az indulattal dörögte intelmeit a szószékről a múlt század első felében. Nem utolsó sorban a zsidóság korabeli országhódítása és a magyarság e karvalyerőknek való tétlen kiszolgáltatottsága láttán. A jelen felfokozott zsidó szálláscsinálása közepette még aktuálisabb intelme: „Nem az ő bűnük, hanem a mi hibánk…”!

Kihez, ha nem a nemzet robajló romlását, tessék-lássék cselekvések közepette szinte ugyanúgy tétlenül szemlélő jelenhez szólnak alábbi, programadó sorai! Melyek szerint: "a legsürgősebb feladatunk az lesz, hogy ne nézzünk elvont szisztémákat, akár liberalizmusnak vagy bárminek hívják azokat; hanem nézzük azt, hogy min megyünk tönkre, mitől lesz nemzetietlen a magyar, mitől lesz úr fölöttünk a zsidó, mi okoz örömet neki s bánatot nekünk, s e szerint igazodjunk”. Másutt így szól a keresztény szeretet lényegéről: „Lehet, hogy sokan, akik az evangéliumot nem értik, a szeretetet másképpen értelmezik… Ők oly szeretetet gondolnak, amely Magyarország koldus népét jászolhoz köti, ott szegényes abrakon tartja s a néptől mindehhez türelmet és karácsonyi édes lelkületet vár. Igaz, hogy az evangélium szeretet és béke, de olyan szeretet, mely tüzet hozott a földre és a tűz mellé kardot és korbácsot. Kardot és korbácsot a petyhüdt, blazírt erkölcstelenség és árulás ellen és tüzet a bűn bozótjaira.” Lehet-e igazabb, életigenlőbb üzenete a keresztény tanításnak most, karácsony előtt, az advent napjaiban? Ha nem színház, üres bábjáték a karácsony, ez kell, hogy betöltse a „szegényes abrakon tartott” koldus milliók szívét!

Úgy érzem, Böjte Csaba írásának gondolatai, mondhatni: javaslata egyértelmű következménye árvaházi istápoló tevékenységének. A keresztény etika félreértelmezésének. Ugyan sokan azt mondanák: a „földi siralomvölgyben való tűrés”, az urak által vetett alamizsnával való kiegyezés e tanítás lényege. Ne haragudjon Böjte Csaba, de a ferences koldulórendi etika önmagában nem fogja elűzni egy hatalmas árvaházzá süllyedő ország mindinkább felködlő rémét! A néhány nemzedéken belül magyar utódok nélküli, zömében cigány, zsidó meg ki tudja milyen zagyvaléknép országa képét. Az Árvaházét, melyben a jelen naponta forgatja, semmizi ki a gyermekek, a születendő unokák nemzedékét magyar jussából.

Hogy mennyire másképpen lehet és kell értelmezni a keresztény tanítást, arra egy Prohászka Ottokár mellé példának állíthatnánk egy másik, a „fehér barát” Fráter Györgyöt. Vagy Ravasz László püspököt. (És a letűnt évszázadok megannyi, Istenben erős hitű, harcos magyarját. Szent Lászlót vagy a nándorfehérvári győző, Hunyadi Jánost, akinek egyik kezén rózsafüzér volt, rajta feszülettel - de a másikban kardot forgatott…) A horvát kisnemesi származású Fráter (apai ágon Utyeszenics) György pálos szerzetesként majd katonaként kezdte pályafutását, Végül erdélyi politikus, helytartó, esztergomi érsek és bíboros lett, Mohács után ő szervezte meg az önálló Erdélyi Fejedelemséget.

Zárógondolatként csak annyit, hogy a magyar név kiérdemléséhez, annyi félelem szülte, tessék-lássék, félemberes, elvetélt nekirugaszkodás után is kell, hogy legyen bennünk kellő alázat és erő elfogadni Ravasz László püspök intelmét. ’56-ban írta, de most rosszabbul áll ügyünk! „A halál élettényező. Csak ha egy nemzet az életigazságért vállalni meri a halál kockázatát, akkor szerezheti meg jogát az élet nyereségéhez.” Keresztény kötelességünk felvállalásához, az életigazság és a magyar megmaradás követelte áldozatvállaláshoz a szeretet és béke evangéliuma mellé a kardét és korbácsét is magunkévá kell tenni!

Balla József

2011. 12. 11.

„Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol békétlenség van!" Szent Ferenc Tanárokkal, közéleti személyekkel beszélgettem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet -, mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: "Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?" Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám szemmel nézve legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. ,,Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!" - jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet - próbáltam mondani. "Kit érdekel? Azért kapják a fizetést - mondja egy főiskolát végzett személy -, hogy nekünk is fizetést adjanak!"

Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet, és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvashatok. Jön a fűtésszámla, és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is. Nézem a megbolydult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni, és emiatt államcsődöt jelent be?

Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot megkérdeztem, hogy az egyszerű emberek számára mit is jelentett az államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adóságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődben van. Persze ettől az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban lévő pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik kiadni az embereknek a megtakarításokat.

Persze, az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak. Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, hogy: ,,A hatalom mindent megtett!". Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: ,,Elég durván tette azt, amit tett". Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? ,,Hát - jött a kitérő válasz -, mikor mentem reggel a munkába, biza itt is, ott is le volt takarva 10-20 halott az út szélén". Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5-10 ház előtt egy őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, aki azonnal telefonál, ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy-két rendőr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény!

Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk egy nyomornegyedbe is. Én azt hittem, hogy mindent tudok a szegénységről. Elvittek egy homokbányába, melyből a vizet leszivatták, és ahol most is zakatolnak a szalézi szerzetesek által működtetett szivattyúk, mert másképp újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a nyomornegyedben most 45-50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, és alatta folyt a nagyon zavaros kinézetű víz.

Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott finomított kábítószer után visszamaradó kokain-malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort és megkérdeztem a kedves nővérektől, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy jól informált, szociológiát tanító, egyetemi tanárnő is, aki bennünket felvilágosított, hogy körülbelül még 200 ilyen negyed van a fővárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelőtt 15 évvel, az őserdőben fegyverrel a kezében gerillaharcot vívott a gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, hogy milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására?

"Sajnos - jött a szomorú válasz -, nincsenek tervek, elképzelések ilyen sok tönkrement család felemelésére." Egy szerzetes paptól hallottam, - bár nem jön, hogy elhiggyem -, hogy amikor a nyomornegyedben az emberek elkezdenek hangoskodni, akkor fegyveres dzsipekkel behajtanak álarcos emberek, és akiket elöl-hátul elkapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!

Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik leggazdagabb országában, mely négyzetkilométerben akkora, mint Európa. Persze, lehet azt mondani, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén az emberek.

Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, kimentek és bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezető a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos, mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat.

Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra!

Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el dolgozni! Nagydiákjainkat elvittük egy-egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi munkáért annyi krumplit kaptunk, mennyit egész télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani. Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fős otthont a télen ki lehet fűteni. Persze, lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk, ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni.

Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni békés, nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha el tudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!

Istenem, adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes, szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk!

Légy velünk az éjszakában, Istenünk!

Szeretettel, Csaba t.

Csíkszereda, 2011 szeptember 20

"Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni békés, nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha el tudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!"

  Szabad Hirek