Az idős asszony íratja velem ezt a bogbejegyzést. Az  aki elmondta nekem a Jobbik programját. Az idős asszony, aki karon ragadott, mindahányszor tovább akartam menni. Akihez senki sem csenget már be, csak aki a kopogtató cédáját kéri. Akinek nincs már kapcsolata a külvilággal, csak a tévé meg a rádió.

Becsengettem. Elmondtam, mint már annyi becsengetés után, hogy mi járatban vagyok. Az idős asszony azt felelte, már leadta az ajánlószelvényét a Fidesznek. Elnézést kértem a zavarásért, és indulni akartam tovább, ám ekkor megragadta a karomat.

Bár nem akartam, megismerhettem az élete történetét és a férje sorsát, akit megnyomorítottak az ávósok. Megtudhattam, hogy 58 ezer forint a nyugdíja, ami éhen dögleni is kevés. Elmesélte, hogy Morvai Krisztina egyik írását kivágta az újságból, mert úgy érezte, a szívéből beszél, és minden szavával egyetért. Majd azt kérdezte, miért nem fogunk össze. Mi, a jobboldali pártok. A Fidesz meg a Jobbik.

Próbáltam elmagyarázni, hogy legutóbb épp az általa favorizált párt elnöke jelentette ki, tilos a Jobbikra szavazni. Hamar abbahagytam. Láttam, a szavaim nem jutnak el az agyáig. A beszélgetést úgy képzelte el, hogy csak mondja és mondja, a beszélgetőpartnere érvei semmit nem jelentenek számára, meg sem érti.

Azt akarja, hogy a mocskoknak, akik kiszolgálták a kommunista rendszert, ne legyen nagyobb nyugdíjuk, mint neki. Azt akarja, hogy a képviselői színekben parádézó senkiháziaknak nagyobb büntetés járjon a tettenéréskor, mint az egyszeri embereknek. Azt akarja, hogy ebben az országban végre legyen felelős mindenki azért, amit mond vagy tesz.

- Ez áll a programunkban, a Jobbik programjában - közöltem vele, de meg sem hallotta. Kapaszkodott a karomba, és csak sorolta a sirámait, számolatlanul. Végül pedig behívott egy kávéra.

Azt hiszem, emberemlékezet óta nem járt nála senki. Tisztaság, rend és kellemes illat fogadott. (Ajánlanám figyelmébe azoknak, akik 58 ezer forint többszöröséből nem képesek mindezt előállítani.) Leültünk a kopott kis asztal mellé, és végre beszélgettünk. Most már meghallgatott. Sok mindenre sikerült ráirányítanom a figyelmét.

Lefőtt a kávé. Az öregasszony pedig a bizalmába fogadott. Mert meghallgattam. Mert érdekelt a mondanivalója, a mindennapi gondja. Mert amikor belém kapaszkodott, nem fejtettem le az ujjait a kabátomról, hanem rászántam egy negyed órácskát a közlendője befogadásának.

És nyertem egy szavazót a mozgalmunknak. Vagy inkább a magyar nemzet ügyének. Az öregasszony most már velünk van. Az igazság pártján, a teljes elszámoltatás pártján, a becsület és a nemzeti önrendelkezés pártján.

Ajánlószelvényt nem adott. Azt már elvitte a Fidesz. Én pedig megcsókoltam a kezét, mint annak idején, nagymamámnak.

(szebb.jovo.hu alapján szerk.)