2010. január 9. Közélet

A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint aki mások kínzásában vagy szenvedésének szemlélésében beteges élvezetét leli, szadista. Politikai elemzők éppúgy, mint orvosok évszázadok óta foglalkoznak azzal, vannak-e olyan lelki kórtünetek, amelyek egyes emberfajokra jobban jellemzőbbek, mint a többiekre.

Elég felütni a Talmudot, a zsidók törvénykönyvét, amelyből hosszú oldalakon át idézhetnénk, a rabbik miként vélekednek valójában a nem zsidókról. Röviden: a nem zsidó nem teljes értékű ember, sőt emberbőrbe bújt állat, akit a zsidók átverhetnek, kifoszthatnak, megkínozhatnak és megölhetnek. (Akinek ez nem elég, lapozgassa például azt a Talmud-kiadást, amelyet Luzsénszky Alfonz katolikus teológus magyarított, és a magyar bíróság hitelesnek ismert el – hasonmásban a Gede Testvérek Könyvkiadó jelentette meg –, vagy nézze meg Ted Pike A másik Izrael című leleplező filmjét.)

Szükséges olvasóimnak a világtörténelem évezredeiből példák sorozatával részletesen bizonyítanom ezt? Nem igazolja eléggé Krisztus Kajafás és Annás parancsából való félholtra veretése és keresztre feszítése, a Szamuely-pribékek vérszomja és perverzitása, az Andrássy út 60-ban 1945 után végbement megbecstelenítések és vérengzések sorozata? Ne lenne igaza Nyisztor Zoltán pápai prelátusnak, aki leírta, hogy olyan sikolyokat és hörgéseket, mint amilyeneket az ÁVO pincezárkáiból hallott, elképzelni sem tudott volna? Ha igaz is, hogy nem minden zsidó szadista, nem tény, hogy a többségük mégis az?

Hallom az ellenvetést: „Ugyan uram, kár általánosítani, hiszen vannak rendes zsidók is!” Igen, csak tartok tőle, nagyon hamar végeznék nevük felsorolásával, hiszen a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” dalszöveg-íróját, a zsidó származású Kulinyi Ernőt nem tévesztem össze Rákosi-Róth Manóval vagy Gyurcsány Ferenccel. Naponta tapasztalom, hogy magukat nemzetinek valló kortársaim mennyire berezelnek, ha valaki hangosan „zsidózik” környezetükben. Ilyenkor névsort olvasnak: „X és Y barátom is zsidó, és semmi bajom velük”. Viszont ha tovább beszélgetek velük, maguk is odáig jutnak, hogy azt suttogják (mert poloskák mindenütt vannak): „Tényleg kerékhiányosak.” Ami azt mutatja, hogy minden nem zsidó idegennek, hovatovább visszataszítónak tartja őket. De nem szól, nehogy elveszítse kenyerét. Esetleg eldadogja: „Kezdek kételkedni, hogy hatmillió zsidót gázosítottak el a németek, de az is lehet, hogy az egész dajkamese.” Ha befogja a száját, még nem biztos, hogy direktor lesz valamelyik plazában, de „termékmenedzser” azért lehet. Isten szabad ege alatt megvallhatja persze: „Igen, nekem nem is lenne bajom Székely úrral, csak kár, hogy nem székely, hanem (szinte szégyellve súgja a hangosan kimondhatatlant) – zsidó.”

Mindebből számomra a tanulság az, hogy kutyából nem lesz szalonna, és a vér sem válik vízzé.

És amiért erről nem lehet eleget szólni és írni, annak oka, hogy a nem zsidó társadalmak mintha vakok és süketek lennének. Hogy ne menjünk messzire, Csonka-Magyarország lakosságtenyészete, vagyis a tavaly december 5-én nemmel szavazók sok milliós bázisa csaknem teljesen vak és süket.

További múltidézés helyett vizsgáljuk meg ezúttal, hogy az oktatás, a sajtó tönkretételén kívül még miben is nyilvánul meg a zsidó szadizmus a mai Magyarországon!

1989 után a liberálissá, szocialistává átvedlett hatalomgépezet kihúzta a lábunk alól a talajt. Minden mozgathatót megpróbált eladni a zsidó pénzügyi társaságoknak.

Az állami vagyon elherdálására paragrafusokat alkotott. Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete egy tanulmányt tett közzé („A magyarországi privatizáció tanulságai” címmel), amelyből kiderül, hogy a privatizáció, a fel- és végelszámolások, a kiváltságos magánosítások eredményeként 1990 óta eltűnt az állami vagyon 30 %-a. (Meg mennyivel több, de hogy mennyivel, nyilván államtitok.)

Évek óta nincs olyan nap, hogy ne értesülnénk mindeddig állami tulajdonú vállalatok holland, belga, francia, német, izraeli, na és persze kínai kézbe kerüléséről. Emlékezzünk csak vissza, mondjuk az évtized azon éveire, amikor a szocionisták lettek úrrá Magyarországon.

A Magyar Cementipari Szövetség értesülése szerint „olyan, külföldről behozott és esetleg Magyarországon átcsomagolt cementet árul zsákos kiszerelésben számos építőanyag-kereskedés, amilyet tilos forgalmazni az unió területén.” Írjunk azután a Spanyolországból behozott rákkeltő paprikaőrleményekről, amiket „eredeti kalocsai” paprikaként igyekeztek rátukmálni milliókra? Mit szóljunk a génkezelt, tápos csirkékről, a szójavirsliről- és párizsiról, a méregdús felvágottakról, amiket a kutyák kiköpnének? Aligha mást, mint amit Ugró Miklós (Magyar Nemzet, 2005. ápr. 18.): „Mára oda jutottunk, hogy egy egyszerű paprikás krumplit is csak nemzetközi összefogással lehet összeütni. (Szlovák zsír, holland vöröshagyma, kínai fokhagyma, spanyol pirospaprika, lengyel krumpli, német paradicsom, marokkói zöldpaprika, izraeli só, osztrák kolbász, belga lábas, hottentotta fakanál, orosz földgáz, etióp étvágy.)” Véletlen ez azután, hogy „felszámolják a gazdát cserélt Zalahús Rt-t”? Naná, legyen bárkié, csak ne magyaré! Az sem baj, ha „rekord munkanélküliség” lesz. („Március végén 12,9 ezer munkanélkülit regisztrált a Zala Megyei Munkaügyi Központ, ami 21 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél.”) De nemcsak Zalában van ez így, hanem a valaha a KGST-piacok egyik fő hazai fészkének számító Nyíregyházán is, ahol hőn szeretett pártunk és kormányunk, mint húsvéti nyuszi, gondoskodott a húsvéti tojásról: „Plaza lehet a konzervgyár helyén.” Minek moslékon hizlalni a disznót, minek a háztáji, hát Brüsszelben csak jobban értenek az ilyesmihez, nem? Konzerv sem kell, ha hazai: „A korábbi kormányzati ígéretek ellenére végelszámolás indult a nyíregyházi konzervgyárat működtető cég ellen. A gyárat egy év múlva végképp bezárják. Az üzem helyén lakópark vagy bevásárlóközpont épül.” (Az eddigi idézetek – Ugró Miklósét kivéve – egyetlen lapszámból valók, a „Magyar Nemzet” 2005. ápr. 6-i számából!)

Vagy itt van a szegedi Pick Gyár. A magyarok szalámit esznek? – kérdezték a belga bölcsek. Itt valami nincs rendben! Legyen a miénk a gyár! „Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere szerint az utóbbi hónapok tapasztalatai igazolják, korábban olyan tulajdonoshoz került a Pick Rt., amelyiknek nem az volt a célja, hogy bővítse a termelési kapacitást, fejlessze a gyár piaci pozícióit. Ehelyett kivonták a tőkét, amelynek eredményeként nehéz helyzetbe került az élelmiszer-előállítás, a sertéstartás és veszélybe került a világhírű hungarikum, a Pick szalámi. A hazai húsipar zászlóshajójának számító Pick Rt hanyatlására a szakemberek már korábban felhívták a figyelmet.” (Magyar Nemzet, 2005. ápr. 12.) De nemcsak magyar húsra vágynak, hanem lakóparkra is: Győrben már épül húszezer honfoglaló részére, magas falakkal körülvéve („Idegeneknek tilos a bemenet!”) A győri építkezésről szóló tudósításból természetesen nem maradt ki, hogy templom is épül – mármint zsinagóga! Hogy a húszezer mit eszik, egyelőre nem ismeretes, de az igen, hogy nekünk jobb a macskaeledel a magyar sonkánál: „Nagy botrányt kavart a magyar sertéstenyésztők körében a Whiskas nemrégiben megjelent sajtóhirdetése. A reklám ugyanis a magyar sonkát hasonlítja össze a nemzetközi cég által gyártott állateledellel. A Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke, Sákán Antal szerint a reklám a jelenlegi kormány internacionalista piacpolitikájának jelképe is lehetne.” (Magyar Nemzet, 2005. ápr. 18.)

Hadd ne folytassam az idézgetést. Fontosabb az alábbi végkövetkeztetés. A talmudi elvekre épülő zsidó világpolitika már a huszadik század elején szerette volna megkaparintani Magyarországot, hogy földjén zsidó köztársaságot teremtsen, de ez akkor még nem valósult meg. Szamuelyék bestialitása és Rákosi-Róth szadizmusa ösztönös ellenállást váltott ki. Az ország-bekebelezés módszerén tehát változtatni kellett 1956 után. Kitalálták a békés, genetikai népirtást. Forgatókönyvük szerint a magyarnak saját hazájában bennszülötté kell lesüllyednie, az Izraelt kiszolgáló személyzet láncszemeként. Ezért cserébe pontosan annyit kap, ami az éhenhaláshoz sok, ám a jóllakáshoz kevés. Az írott és az elektronikus sajtó által fogyasztó, de nem alkotó embertömegekké alacsonyítandók a magyarság széles rétegei. Tel-Aviv, Washington és Brüsszel zsidó származású vagy „csupán” lelkületben zsidó urai persze tiltakoznak ezen ténykövetkeztetés ellen, antiszemita propagandaszövegként megbélyegezve a fenti sorokat, hiszen félnek, mi több, rettegnek az igazságtól, mint svábbogár a napfénytől. Nem lapunk újságírója, hanem maga Tamás Gáspár Miklós nyilatkozta: „Bárki is lesz kormányon, nem fogja meghozni azokat a lépéseket, amelyekre szükség volna.” (Magyar Nemzet, 2004. okt. 16.) Ez már beszéd, bár Jeans-Peter Bonde, dán „europarlamenti” képviselő kicsit beszédesebb TGM-nél: „Az Európai Unió alkotmánya az uniót a korábbi nemzetközi együttműködésből egy föderációvá alakítja át, megadva neki a jogi személyiséget, elnökkel, külügyminiszterrel személyesítve meg az európai államot. A nemzeti parlamentek fontossága csökken, hatalmuk azonban nem az európai parlamenthez kerül át, hanem eltűnik valahol a brüsszeli bürokrácia hatalmi játékaiban.” (Magyar Nemzet, 2003. jún. 21.) Kollégája, Henning Christophersen kimondta: „Európa jövő év májusától föderatív állam.” Az unió ünnepi üléséről ugyanezen lapszám a következőket közölte: „Az ülés végén Giscard d’Estaing, a konvent elnöke igazi francia eleganciával és méltósággal megköszönte mindenki munkáját és arról beszélt, hogy az európai együttműködés úgy készül, mint egy katedrális: akik az alapját lerakják, sohasem fogják a tornyát látni. Azonban be kell vallanunk, hogy a katedrális alapjainak szilárdsága itt-ott ugyancsak kétséges.”

Nemrég egy hazai bevásárlóközpontban lopáson értek tetten valakit a biztonsági őrök. A tettes felháborodva kijelentette: „Hagyjanak békén, nekem jogom van ehhez, mert megjártam Auschwitz-ot!” (Mert ha a zsidó elveszi nem zsidó tulajdonát az nem lopás, nem bűn.)Aztán egy angol nyelvű arab lap nemrég bátorkodott leközölni Ariel Saron nyilatkozatát: „A palesztinokat eltapossuk, mint a szöcskéket, fejüket a szikláknak és a falnak verjük.” Kérdés, ugyanezt a sorsot szánja-e önmagának, ha egyszer megelégeljük gaztetteit. Napóleon mondta: „Sáskák a zsidók, felfalják Franciaországomat!” Hogy igaza volt-e neki ebben, vagy nekem jelen írásom címének megválasztásában, annak eldöntését olvasóimra bízom.

Ne feledjük el a gyűlölet vihart arat.  A zsidók elleni gyűlölettel biztosítjuk, hogy megint a zsidó arasson....

(hunhir.hu alapján szerk)