2009. november 30. Külföld (USA)

Az amerikai Time magazin jellemezte így századunk első, hamarosan véget érő évtizedét. Hívhatjuk esetleg elveszett évtizednek, a szertefoszlott álmokénak vagy a végítéletének. Mindegy, miként nevezzük, csak adjunk hálát Istennek, hogy hamarosan vége lesz – kesereg az amerikai hetilap. Két gazdasági válsággal, egy terrortámadás-sorozattal, egy félresikerült iraki háborúval, egy bizonytalan kimenetelű afganisztáni kalanddal dúsított évtized volt ez az ameri­kaiak szemében. Ehhez hozzájött még az ország történelmének legnagyobb csalása, amelyet Bernie Madoff követett el, és egyik legkomolyabb természeti katasztrófája a Katrina hurrikánnal, amely elsöpörte New Orleanst. Valóban pokoli megpróbáltatások.

Hát, ahogy elnézem itten magunkat civilben, ez megint begyűrűzött. Az idősebbek még emlékeznek a nyolcvanas évek elejének viccére, amikor szintén válságidőszakban voltunk. A vezetés akkor is azzal nyugtatgatta a népet, hogy azért élünk ilyen pocsékul, mert begyűrűzött a szemét kapitalisták válsága. A nép meg azt kérdezte, hogy amikor azoknak a szemeteknek jól ment, az miért nem gyűrűzött be? Az elvtársak azonban azóta fejlődtek, s amikor ott jól ment, azt sem hagyták ki. Abból vették fel azokat a kölcsönöket, amelyekkel nálunk sikerült mélyebbre vinni a válságot, mélyebbre, mint náluk odaát.

A mostani vezetés pedig pontosan úgy viselkedik, mint az akkori, s megpróbál úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne a jelenlegi válsághoz. „Magyarország nem élhet abból a kábítószerből, amelyet az olcsó és könnyű hitelek jelentettek” – jelentette ki a miniszterelnök laptársunknak. Nem tetszik tudni véletlenül, ki szoktatta rá az országot erre a kábszerre az utóbbi hét évben? De hadd segítsek annak a nemzedéknek, amely már nem tud olvasni a sorok között, megkeresni az eldugott tartalmat. A kormányfő sikerpropagandájából ugyanis kiderül, miként tudták a szocialisták visszavinni az országot ugyanabba a hadigazdálkodásra hajazó csődhelyzetbe, amelyet a rendszerváltás idején szocialista elődei ránk hagytak. „A pártpolitikai önérdek olykor a társadalmi közérdek elé kerül hazánkban” – mondja a miniszterelnök. Az „olykor” senkit ne tévesszen meg, ez a régi szocialista nyelvezetben annyit jelent, hogy mindig. Azért kell beleírni, hogy a pártvezetést ne sértsük meg, s a nyilatkozó elhárítsa magáról a felelősséget. Vagyis magyarul: a párt hatalomban tartása sokkal fontosabb volt, mint az ország érdeke. Ezért elővettük azt a nyolcvanas években bevált módszert, hogy külföldi kölcsönből fedezzük a népszerűséget megalapozó kiadásokat. Az osztogatás végeredménye sajnos ugyanaz lett, és a végén csődbe mentünk.

„Magyarországon a rossz működés egyik oka sok helyen az, hogy akik belül vannak a rendszeren, leginkább a saját érdekeiket tartják szem előtt. Nem azt a célt, amelyre a rájuk bízott intézményt létrehozták. Pedig az államot tulajdonképpen több ezer éve arra találták ki, hogy a közérdeket képviselje a bennfentes részérdekekkel szemben” – hangoztatja a kormányfő. Az „egyik oka, sok helyen” funkciója az első mondatban ugyanaz, mint az „olykoré”. Vagyis ismét magyarul: azért nem működik semmi az országban, mert az államot a saját hasznunkra üzemeltetjük, és így a politikai törekvés folyamatosan szembemegy a társadalmi akarattal. Itt már áttértünk arra is, hogy miért kellett azt a sok kölcsönt felvenni, s mire fordították az uniós forrásokból befolyt pénzeket.

A „saját érdekek szem előtt tartása” itt a saját zsebek megtömését jelenti. Vagyis azok a konstrukciók működnek, amelyekkel minél több pénzt lehet kivenni a közösből. Ha az ország érdekét nézték volna, akkor ma Magyarországon kevesebb völgyhíd és löszfalba vájt alagút lenne, viszont a feltalálók és kutatók, az innovatív oktatási rendszerek és megoldások Mekkájaként tartanák számon hazánkat a világban.

Ez az évtized Magyarországon éppúgy a szertefoszlott álmoké, mint Amerikában. Elvesztettük azt az illúziót, hogy a szociális gondoskodást zászlajára tűző szocialista elit el tudja vezetni az országot egy európai szociá­lis hálót eltartó gazdasági fejlődésig. Sőt az az álom is szertefoszlott, hogy bármilyen fenntartható gazdasági modellt ki tudnak alakítani. A szocialista vezetők rendszerváltást követő új nemzedéke a kapitalizmusból csak a Madoff-féle piramisjátékokat tanulta meg – újabb kölcsönökből fizetve az előzők kamatait. Az országot pedig úgy irányította vállalatként, hogy a hasznot a saját zsebébe tette, a veszteséget pedig meghagyta nekünk, adófizetőknek. A most huszonévesek nemzedékének éppúgy rá fog menni minimum tíz éve, mire az ország visszafizeti azt a húszmil­liárd eurós koloncot, amit hátrahagynak, mint nekünk a rendszerváltás után.

(the york times alapján szerk.)