2011/04/29 Közélet

Köszler Ferenc
bíró, megyei bírósági tanácselnök, a Magyar Bírói Egyesület országos választmányának és elnökségének tagja, Győr

A hatalmi ágak klasszikus megosztásának elve szerint egymástól elkülönül a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom. Az utóbbi a kontroll, mindenek felett. Ha valakit sérelem ér – akár egyének, akár az államgépezet részéről – bírósághoz fordulhat. Ügyében végső soron a bíróság dönt – mint ahogy a vádlottak sorsáról is. A bíróság jogerős ítélete pedig mindenkire nézve kötelező, a jogerő és az úgynevezett kötőerő folytán. Ez azt jelenti, hogy szakmai vitát lehet folytatni, de nem lehet a jogerős ítéletet megkérdőjelezni. Ha az mégis valamilyen hiányosságban szenved, a reparálásra a rendkívüli perorvoslatok adottak – mint például a perújítás.

Remélem, mindenki érti: ez a jogállam garanciája.
Arról viszont senki nem tehet, hogy mikor született, milyen történelmi helyzetbe csöppent. Ha valaki nem tudná; annak az embernek, aki bíróvá válik, kialakul egy igazán érzékeny pontja, a bírói függetlenség. Ez pedig közérthetően annyit jelent, hogy csakis a hatályos törvények alapján dönt, nem enged beleszólást kívülről (sem belülről), jöjjön az bárhonnan is.
Aki most a bíróságokat támadja, a bírói függetlenséget is támadja, ezzel viszont a jogállam alapjait kérdőjelezi meg. Könnyű lázítani a bírák, a bíróságok ellen, de akik ezt teszik, nem számolnak azzal, hogy egy olyan folyamatot indítanak (indítottak) el, amely hamar elvezethet odáig, hogy az emberek egy része úgy fogja gondolni, nem is kell betartani az ítéleteket, majd más tesz igazságot – csak halkan kérdezem, ki?

Aki pedig még mindig nem értené, csaknem 22 évvel a Köztársaság kikiáltása és 21 évvel az első szabad választások után önellentmondás, ami most folyik.

Igazat adok Ravasz László bíró társamnak sok mindenben – magam is közelről láttam, és ha úgy tetszik, többször szenvedő alanya voltam annak a pályázati és főleg annak a teljesen torz kinevezési rendszernek, amit egyébként az 1992-ben kinevezett megyei elnökök gyakoroltak, és a később létrehozott Országos Igazságszolgáltatási Tanács is folytatott. Mindig kiálltam a bírák jogai mellett, és számos alkalommal bíráltam keményen a bírósági vezetőket is, köztük az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot is – hét évvel ezelőtt ennek nyilvánvalóan döntő szerepe volt abban, hogy nem engem neveztek ki kollé­giumvezetővé. Láthatóan igen nehezen viselték a kritikát.
Az sem vitás, hogy több téves ítélet is született az elmúlt időszakban.

Az sem, hogy én egészen komolyan úgy gondolom: ha egy bíró mérlegeléssel olyan embert ítél el, akiről később feketén-fehéren kiderül, hogy azt a cselekményt, ami miatt tényleges életfogytiglanra ítélte, nem követte el, azon kellene gondolkodnia, hogy nyugállományba vonul, nem pedig azon, hogy magasabb bírói tisztséget pályáz meg. Az sem vitás, hogy a magasabb bíróságnak is látnia kellett volna, hogy ha a tagjai közé emeli ezt az egyébként általam is korábban igen tisztelt kollégát, akkor rajta keresztül saját magát is támadásoknak teszi ki. Nem szabad azonban összemosni az ügyeket, mert akár tetszik, akár nem, főleg nagy terjedelmű ügyekben egyszerűen lehetetlen úgynevezett optimális időn belül eljutni a nyomozás elrendelésétől a jogerős ítéletig. Mondjon pedig bárki bármit, ez az Euró­pai Unió más országaiban is így van, bár azt is tudom, hogy ez senkit nem vigasztal. Az elhibázott döntések miatt – főleg pedig azok ürügyén – rászabadítani a bíróságokra és a bírákra a „népharagot”, az anarchiához vezető, veszélyes lépés. Ha pedig valaki lépett, nem egyszerű a visszalépés, mert bár a lábakat visszahelyezhetjük oda, ahonnan elléptek, de a generált helyzetből már igen nehéz a kilépés.

Talán keveseknek tűnt fel, hogy az MSZP egy szót sem szólt a bírák érdekében a jelen helyzetben. Nem ártana elgondolkodni azon, hogy az ő korábbi miniszterelnökük jobboldaliaknak titulálta a bírákat, a jelenlegi vezetés pedig posztkommunistáknak, kádáristáknak – legalábbis az idősebb generációt. A következtetés nem túl bonyolult; a független bíróságokat és bírákat egyik politikai hatalom sem szereti, hiszen időnként az ő táborukba tartozókat is elítélik, illetve olyanokat is felmentenek, akik a másik táborba tartoznak. Az elmarasztaló, illetve felmentő ítéletek azonban nem azért születnek, mert a vádlott ilyen vagy olyan „színű”, hanem azért, mert az ügyésznek vagy sikerül bizonyítania a vádlott bűnösségét, vagy nem. Aki pedig még mindig lassúnak találná a büntető ítélkezést, annak felteszem a kérdést: tudja-e, hogy gyors ítéletek csak statáriumkor születnek, amikor nem sokat foglalkoznak a bizonyítással, és nincsenek garanciák, de a bűnösnek kimondott vádlott néhány napon belül már akasztófán van. Tessék őt rehabilitálni később, ha ez egyáltalán lehetséges.
 
Bíró vagyok, sosem voltam sem kádárista, sem kommunista. Súlyos ügyben kellett legutóbb döntést hoznom, és minden perc, amit mással töltöttem, az ügy szempontjából kárba veszett idő volt. Kárba veszett idő lett volna, ha nem pótoltam volna azzal, hogy a szokásos kevésnél is kevesebbet aludtam. 2012. január 1-jével azon kevés ember közé fogok tartozni, akik jogtörténeti csodaként egy új alkotmánnyal válnak hivatalukat vesztetté. Ezzel együtt továbbra is azt tanítom az unokáimnak, amit tanítottam a gyerekeimnek is: legyen egyenes a gerinced, légy becsületes és tisztességes akkor is, ha ez nem mindig kifizetődő. Az értékek ezek, és nem a kézzel fogható, anyagiasult dolgok.(MHO)

Kommentál

A nácizmussal egyenrangú Kádár-rendszerben a bíró csak politikai megbízhatósággal nevezhették ki. Mint a Hitler által vezette nácizmusban sem lehetett akár ki ezen poszton. Vagyis a tisztesség-e  egy aljas rendszer kiszolgálása.

Ismert a magyar történelemből, hogy a tegnapi náci a szovjet megszállás alatt párttitkár lett. Ebből az erkölcsi magatartásból vajon milyen lelkiismerete lehet annak a bírónak? Lelkiismeretre amire fel esküszik...

1989 után mivel független ág, nem történt semmi a Bíróság átalakulásában európai értékrendre. A törvények nem tették lehetővé. Ettől még lehet köztük egyes személy aki becsületen ítélkezett. De mint az írás mondja: a gabona és a gyom nem lett szétválasztva. Ezt a bírói karnak kellet volna önhálóan csinálnia. Nem csinálta.