2011. február 3. Közélet

Szabad ország vagyunk. Lehet ellenvéleményt formálni, ellenállást kifejteni, lehet nyílt levelet írni, aláírásokat szervezni. Senkinek nem kötik hátra emiatt a sarkát: demokrácia van. De minden ellenállást szervező egyénnek és csoportnak azt is tudnia kell, hogy szervezkedéseiért felelősséget kell vállalnia, és saját, illetve csoportja céljainak tisztaságáért a lelkiismeretével felel.

Aki ezzel nincs tisztában, azt könnyen elkaszálja az idő. Nem a múló, hanem a történelmi idő. Szűk horizontú érdekeknek is meg lehet nyerni embereket ideig-óráig, de ha kiderül a torzítás, ha megmutatkozik, hogy nem a teljes igazságot mondtuk el, és úgy szereztük meg valakinek-valakiknek a támogatását, az előbb-utóbb megbosszulja magát.

Daniel C. Dennett amerikai filozófusprofesszor visszavonta az aláírását arról a nyílt levélről, amely azoknak a filozófusoknak a védelmében íródott, akik a Gyurcsány-érában olyan pályázatok útján jutottak közpénzekhez, amelyek témája igen távol állt kutatási területüktől. „ Jelen levelemmel visszavonom csatlakozásomat a január 28-án kelt, a filozófusokkal szemben Magyarországon tapasztalható bánásmódról szóló nyílt levélhez, amelyen sokakéval együtt szerepel az aláírásom. Üzenetek áradatát kaptam, amelyek részben támogatták, részben elítélték e levelet, s ahogy tájékozottabb lettem a körülményeket illetően, belátom, egyszerűen nem tudok eleget a konkrét problémákról ahhoz, hogy felelősségteljes véleményem lehessen arról, hogy a levélben megfogalmazott elveket – amelyeket teljes mértékig osztok – miként kellene alkalmazni ebben a helyzetben” – írja tegnap kelt levelében Dennett professzor, a modern analitikus filozófia alighanem legnagyobb alakja.

Azok a hazai filozófusok, akik tehát a nagy tekintélyű Dennett nevét lobogtatták, nem értek célt. Dennett túlságosan jelentős ahhoz, hogy csatlakozásának visszavonására ne figyelne fel a világ.

Levele kifinomultan korrekt, nem „ átállás”, hanem visszahúzódás van benne. Stílusa annyira elüt az agresszívan fogalmazott nyílt levélétől, hogy azonnal tudni lehet: utóbbi megfogalmazásához az amerikai professzornak az égvilágon semmi köze nem lehetett. Egy idézet a bicskanyitogató nyílt levélből: „A világ más részein élő tudósoknak lehetetlen nem észrevenniük, hogy Magyarországon napjainkban nagyon nyugtalanító fejlemények fordulnak elő. Aggályok merülnek föl a sajtószabadság megzabolázása miatt, és a legutóbbi fejlemények az Akadémiát támadták meg.” Majd a megszokott vádaskodás: „a legelső, amit a nemzetközi tudósközösség válaszul elvárna az adott ország tudósainak közösségétől, hogy az így megtámadott tudomány és tudósok védelmére kel”.

Egy vizsgálat a közpénzek felhasználásáról azért még nem az Akadémia elleni támadás. A magyarországi nyugtalanító fejlemények emlegetése idehaza már kabarészámba megy: a baloldal mindig tövig rágja a körmét az aggodalomtól, ha jobboldali kormány kerül hatalomra. Ők akár véresre verhetik a békés ünneplőket, filozófusaik olyankor édesdeden alszanak, szájuk sarkából kicsordul a nyál. Ezért komikus magukat kritikus szellemmé felstilizálni: „a filozófusok – az újságírókhoz hasonlóan – kritikai gondolkodásmódjuk következtében gyakran bizonyulnak szálkának a kormányok szemében” – fogalmazzák önmagukról szerényen. Tehát a kormány a kritikájuktól retteg. Na hiszen! Mi félnivaló van az olyan kritikai vénától, amely baloldali országlás idején infúzióra szorul?

Nem vesztegetném az időt a nyílt levél elképesztő magyartalanságaira, csak egy gyöngyszem: „ kritikus gondolkodásra pedig nagyobb szükség látszik lenni a mai Magyarországon, mint bármikor a közelmúltban”.

Látszik lenni magyar tudós, nyelvtankönyv asztalon nem lenni, sajtószabadság lenni megzabolázva. Értjük. (mno.hu)