2009. november 29. Közélet

Életképesnek vagy életképtelennek lenni. Ez itt a kérdés. Képes lenni ember módjára élni vagy nem. De ha nem ember módjára élni, akkor hogyan? Állatok módjára? De az állatvilágban is vannak törvények, ilyen az életösztön, a fennmaradás ösztöne. Amelyik állat gyenge és nem tud elmenekülni a ragadozó elől az életképtelen, tehát elfogják, megeszik és megszűnik létezni.

Az embernél az életösztön abban nyilvánul meg, hogy fizikai létezéséhez szükséges anyagokat magához veszi, de ez még kevés. Gondoskodik a lélek táplálásáról is.

A fizikai létezéshez először meg kell születni. Ez az első lépcsőfok. A szervezet funkciói elkezdenek működni. Lélegzünk, a szívünk megdobban, majd észleljük a külvilágot és szerveink által megkezdődik a beilleszkedés a nagy ÉLETBE.

Jó esetben a családi körülmények, a helyi közösségek segítségével eljut az ember arra a szintre, hogy képes lesz az életet élni.
De azt is tudomásul kell venni, hogy erre nem minden ember képes.

Ha már a fizikai létezéshez szükséges táplálék megszerzése is gondot okoz, és a lélek is alultáplált, a diagnózis: az életképtelenség.
Advent van. Ünnepeljük Jézus megszületését. Szívünket elönti a jóság és a szeretet.

De mindenkinek megadatik-e a gondtalan ünneplés. A megélhetési gondokkal küszködő ember is boldogan várja-e az ünnepet?

Az új évezred nagy kihívást jelent az emberiségnek. Nem csak az egyéni boldogulás és a fennmaradás a tét, hanem a nemzet, a kultúra, az egyetemes emberiség jövője is változáson megy át.

A kihívások, melyek naponta érik az embert, elgondolkodásra késztetik, hogy képes-e megfelelni ezeknek az elvárásoknak vagy egyszerűen az élet perifériájára szorulva életképtelenné nyilvánítják.

A társadalom, amelyhez tartozunk összekapcsol bennünket, de szét is választ. Ha követjük Isten szavát és példamutatását, akkor szeretetben élünk, ha nem, akkor a széthúzás, az egymás eltiprása és megsemmisítése marad.

Az útelágazásnál mindenkinek magának kell eldönteni, hogy merre indul el. Képes lenni ember módjára élni vagy nem. De azt is el kell dönteni, hogy ezen az úton egyedül megy, vagy társakkal. Minél több társat viszünk magunkkal, annyival érezzük magunkat erősebbnek, boldogabbnak. Ne sajnáljuk az időt a lemaradottak felkarolására, megsegítésére. A befektetett munka gyümölcse megsokszorozódik, ha segítünk másokon.

Advent van. Az üzenet elindult, hát nyissuk ki a szívünk ajtaját, hogy bejöjjön rajta és legbelül érezhessük azt, hogy életképesek vagyunk, képesek a boldog életre, melyet nem csak elvárunk hanem magunk is teszünk érte. Hit, bizalom, szeretet. Ezek kísérjék utunkat.

Segítsünk a szomszédaikon, akik hozzánk képest rosszabb körülmények között élnek. Ne a bankoknak segítsünk új hitelekkel.

Áldott Advent, Áldott Ünnep, Áldott az Úr!
Isten adjon, szebb jövőt Magyarországnak...
Máté Valéria

(barikad.hu alapján szerk.)