2010. augusztus 4. Közélet

A Nobel-békedíjas Elie Wieselt „a világ leghíresebb holokauszt-túlélőjének” nevezik, és ennek megfelelően bárhová is megy szerte a nagyvilágban, ájult tisztelettel fogadják. Wiesel csupán a beszédeiért és a fellépéseiért több százezer dolláros honoráriumhoz jut évente (egy-egy alkalommal akár 25,000 dollárt is besöpör, így aztán jövedelme talán az egymilliót is megközelíti), ezen kívül pedig egy tekintélyes, mindamellett nem túlságosan megerőltető professzori állást is betölt a Bostoni Egyetemen – hat számjegyű fizetésért. Ugyanakkor Elie Wieselt soha nem kérte meg senki arra, hogy bizonyítsa be: valóban az a személy, akinek mondja magát.

A szélhámos a Parlamentben - Balog Zoltánék jóvoltából

Az Elie Wieselről szóló könyvekben és cikkekben a szerzők rendre elsiklanak a részletek fölött, és pusztán érzelmes eszmefuttatásokkal traktálják olvasóikat a holokausztról, az emberségről és a gyűlöletről. Anita Epstein, a Jewish Daily Forward című folyóirat ez évi június 9-i számában megjelent Miért nem tudok megbocsátani Németországnak? című esszéjének felvezető mondata egy Wieseltől származó, igen csak jellemző mondat. Íme:

“Nem tudok, és nem is akarok megbocsátani gyerekgyilkosoknak; arra kérem az Istent, Ő se bocsásson meg.”¹

- Elie Wiesel

Epsteinre nyilvánvalóan erőteljesen hatott Wiesel gondolkodásmódja, melynek lényege, hogy a holokauszt-legenda fenntartásával ébren kell tartani a gyűlöletet a németekkel szemben, akik kisgyermekeket gyilkoltak. Íme egy másik, Elie Wieseltől származó nevezetes idézet:

“Minden egyes zsidónak, valahol a lelke legmélyén, ébren kell tartania a gyűlöletet – a kemény, férfias gyűlöletet – minden iránt, ami német, minden iránt, amit a németek megtestesítenek. Ha másképpen cselekednénk, az a halottaink elárulásával lenne egyenlő.”

Elie Wiesel valójában Isten helyébe képzeli magát. Az embereket alaposan rászedték: millióknak beszélték be, hogy úgy tekintsenek rá, mint az Isten legnagyszerűbb teremtményére, olyasvalakire, aki a világi dolgok fölött áll, olyasvalakire, aki képes megítélni az egész emberiséget, sőt, nem csupán képes erre, hanem el is nyerte a jogot az ítélkezésre. Ami pedig ezt a jogot megszerezte neki, az nem más, mint az ő szenvedése abban az egy esztendőben, amikor a koncentrációs táborok foglya volt, valamint „lenyűgöző írásai”, amelyekben elmeséli mindazt, amit állítólag átélt.

De hogy Elie Wiesel valóban az auschwitzi „haláltábor”, illetve a buchenwaldi munkatábor foglya volt 1944-45-ben, arra nézve csupán a New York Times írásai, valamint Elie agyonreklámozott könyvei szolgálnak bizonyítékul. Leghíresebb műve az Éjszaka, melyet 1955-ben Buenos Airesben jelentetett meg. Önmagában is érdekes a történet, azonban most fordítsuk figyelmünket a New York Times lapszámai alapján összeállított érdekes kronológiára, melyekből számos következtetést levonhatunk Wiesel hatalmasra gyarapodó vagyonának eredetével kapcsolatban:

1945. május 6-án a New York Times közzétette az immár közismertté vált fényképet Túlzsúfolt hálóhelyek a buchenwaldi fogolytáborban aláírással. Ekkor még a lap nem nevezett meg senkit a képen látható személyek közül.

1983 októberében a fotót ismételten közzétették a New York Times jelentős példányszámban megjelenő vasárnapi magazinjában, az alábbi képaláírással: “1945. április 11-én amerikai csapatok felszabadítják a koncentrációs tábort, a túlélők között ott van Elie Wiesel, aki a későbbiek folyamán felismerte önmagát a fotó közepén, társai között.”² (Wiesel azt állítja, ezen a megvágott képen ő a felső sorban az utolsó helyen, a fotó szélén van.)

Wiesel korábban sohasem mondta, hogy ezen a fényképfelvételen ő is szerepel. Ezen kívül pedig a képen látható állítólagos Elie aligha lehet egy 16 esztendős fiú (márpedig akkoriban Elie annyi idős volt), és nem is hasonlít a róla deportálása előtt készített egyetlen fotóra sem. Azonban a New York Times vasárnapi magazinjának cikkében a következő mondatot olvassuk: „Neve gyakran felmerül a Nobel-díj lehetséges várományosai között, amelyet megkaphat a békéért végzett tevékenysége vagy írói munkásságának jutalmaként is.” Élhetünk a gyanúperrel, hogy Wiesel népszerűsítése egy nagyszabású kampány keretében zajlott. A cél pedig nem volt más, mint hogy megkaphassa a Nobel-díjat.

David O’Connell “Elie Wiesel és a katolikusok” című ^cikkében ki is mondta: a New York Times meghamisította a történelmet, amikor azt állította, hogy a nevezetes fényképfelvételen Wiesel látható, aki korábban évtizedeken át azt hangoztatta, hogy április 16-án - tehát azon a napon, amikor a fotó készült - a láger kórházában tartózkodott.

1986. október 14-én bejelentik, hogy Elie Wieselnek ítélték a Nobel-békedíjat.

1986. november 2-án a New York Times ismételten közzéteszi a buchenwaldi foglyokról készült híres, alaposan megkurtított fényképfelvételt, az alábbi képaláírással: „ Elie Wiesel, a Nobel-békedíj kitüntetettje, (a felső sor jobb szélén) a buchenwaldi koncentrációs táborban 1945 áprilisában, amikor a lágert felszabadították az amerikai csapatok.”⁴

1987. január 4-én a New York Times tévesen írja, hogy Wieselt a háború alatt „kiszabadították Auschwitzból”.⁵

1988. január 18-án a New York Times megemlékezik Wieselnek Auschwitzban akkoriban tett látogatásáról: “Mr. Wiesel Auschwitzban raboskodott, és tanúja volt ott apja és egyik nővére halálának”.⁶ Azonban Wiesel saját beszámolója szerint (dokumentumokkal persze nem támasztotta alá állításait) az apja Buchenwaldban hunyt el (betegségben – a szerkesztő megj.). Természetesen a New York Times pontosan tisztában van azzal, hogy Auschwitz a „kulcsszó”, amit az olvasók azon nyomban az ún. holokauszthoz kötnek. Buchenwald neve kevésbé cseng ismerősen.

1987. június 3-án a Chicago Tribune egy fotót közölt Wieselről, amelyen hősünk két másik férfi társaságában az alaposan felnagyított nevezetes fotó előtt áll, és arra a személyre mutat, aki állítólag saját maga. A képaláírás a következő: “A Nobel-békedíjas Elie Wiesel egy saját magáról készült fényképre mutat, amelyet egy német katona készített az auschwitzi koncentrációs táborban 1945-ban. A fotó a Franciaországban található Lyoni Holokauszt Emlékmúzeum gyűjteményének része.”⁷

1995. április 21-én Wiesel a német Die Zeit című hetilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az elhíresült képet a tábor felszabadulásának másnapján készítették, vagyis április 12-én, nem pedig április 11-én, mint korábban ő azt mondogatta. (Valójában április 16-án született a felvétel.) Wiesel az alábbi kijelentést tette: “A fotót a láger felszabadulásának másnapján egy amerikai katona készítette a buchenwaldi gyerektáborban. A kép idősebb embereket mutat. Azonban ezek az idősebbnek látszó foglyok valójában 15 és 16 évesek voltak, akárcsak én.”⁸

Sokat lehetne még mesélni a kép történetéről, azonban legyen elég ennyi.

A Wiesel állításait cáfoló bizonyítékok:

2009 márciusában egy magyar zsidónak, Grüner Miklósnak Wiesel szélhámoskodásait taglaló cikke megjelent az interneten, mégpedig Henry Makow weboldalán⁹, aki egy magyar hírportálról vette át az írást (azaz tőlünk, lásd a lenti kapcsolódókat - a szerk.).¹⁰ Természetesen a cikk megjelenése a médiában semmiféle visszhangot nem keltett, noha Grüner Auschwitzból, illetve Buchenwaldból származó dokumentumokkal támasztotta alá állításait, beleértve azokat az iratokat, amelyek kétségtelenül bizonyítják, hogy ő maga mindkét lágerben raboskodott. 2003 januárjában Grüner svédországi otthonából kiadott egy „a világhoz intézett sajtóközleményt”, amely az alábbiakat tartalmazta:

“A-7713 számú, Elie Wiesel nevű fogoly sohasem létezett, és az az ember, aki „Elie Wieselnek” adja ki magát, és azt állítja, hogy a lágerben az A-7713-as számot kapta, jól tudja, hogy ez a szám valaki másé volt, tehát az illető a legrosszabb fajtából való szélhámos. Fenti állításaimat én, Nikolaus Grüner, egykori A-11104-as számú fogoly, bizonyítékokkal tudom alátámasztani.”¹¹

2006-os sajtóközleményében Grüner az alábbi megállapításokat tette: “Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az 1986-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett ‘Elie Wiesel’ elrabolta Lazar Wiesel A-7713-as fogoly személyazonosságát, aki 1913-ban Magyarországon, Máramarosszigeten született. Azt is kijelentem, hogy Auschwitz és Buchenwald archívumaiban semmiféle olyan dokumentum nem létezik, amellyel bizonyítani lehetne, hogy az A-7713-as számon ‘Elie,’ nevű személyt valaha is fogolyként regisztráltak volna bármelyik német koncentrációs táborban.”¹²

Grüner meglehetősen egyértelmű és meggyőző bizonyítékokat hoz fel állításai alátámasztására, melyek egyébként megszerkesztett formában megtalálhatók Carlo Mattogno-nak az Inconvenient History Revisionist Blogon ez év február 24-én, illetve március 26-án nyilvánosságra hozott két tanulmányában¹³. Az egyik fontos információ, ami a két írásból kiderül, hogy Elie Wiesel 1928. szeptember 30-án született. A másik pedig, hogy az A-7713-as azonosító számot Auschwitzban május 24-én adták ki (1944-ben), csakhogy Elie Wiesel Éjszaka című könyvében azt írja, hogy május 28-a után deportálták őt „Sighet”-ről (Máramaros), sőt, az is lehetséges, hogy csak június 3-át követően.

A legmegsemmisítőbb érv azonban számomra az Auschwitzi Emlékmúzeum archívumából származó nyilvántartó lapok és más hivatalos dokumentumok, amelyek alapján világosan kitűnik, hogy az 1913. szeptember 4-én született Lazar Wiesel azonosítási száma (amelyet a karjára is tetováltak), A-7713, testvére, Abraham pedig, aki 1900. október 10-én látta meg a napvilágot, az A-7712-es számot kapta Auschwitzban.

Wiesel viszont azt állította, hogy az A-7712-es számon az apját, Slomót regisztrálták, akivel együtt volt a lágerben. Azonban a dokumentumok nem igazolják Wieselnek az apjával kapcsolatos beszámolóit. Mint ahogyan két nővéréről sem áll rendelkezésre dokumentum. Állítólag mindkét nővére túlélte az auschwitzi „haláltábort”.

De ha Wiesel buchenwaldi tartózkodását vesszük górcső alá, akkor is hasonló ellentmondásokba ütközünk. Elie Wieselnek, mint az ”auschwitzi és buchenwaldi táborok túlélőjének” állításait immár egyértelmű bizonyítékok sokasága cáfolja, melyeket meg lehet szemlélni és tanulmányozni lehet egy újonnan létrehozott honlapon: www.eliewieseltattoo.com

Carolyn Yeager nyomán

Lábjegyzetek, felhasznált források

[1] Jewish Daily Forward, 2010. június 9. http://forward.com/articles/128652/
[2] Samuel G. Freedman, “Bearing Witness: The Life and Work of Elie Wiesel,” NYT, 1983. okt. 23.
[3] “Elie Wiesel and the Catholics,” Culture Wars, 2004. november
[4] Martin Suskind, “A Voice from Bonn: History Cannot be Shrugged Off,” NYT, 2 1986. november 2.
[5] “A Survivor’s Prize,” NYT, 1987. január 4.
[6] “Wiesel and Walesa Visit Auschwitz,” NYT, 1988. január 18.
[7] “Elie Wiesel and the Catholics,” ugyanott
[8] “1945 und Heute: Holocaust,” Die Zeit, 1995. április 21.
[9] http://www.henrymakow.com/translated_from_the_hungarian.html
[10] http://kuruc.info/r/6/36390/
[11] Nikolaus Grüner, Stolen Identity, Stockholm, 2005-2006.
[12] Grüner, ugyanott
[13] Carlo Mattogno, ”Elie Wiesel: ‘The Most Authoritative Living Witness’ of The Shoah?”
http://www.revblog.codoh.com/2010/02/elie-wiesel-the-most-authoritative-living-witness-of-the-shoah/;
”Elie Wiesel: New Documents” http://www.revblog.codoh.com/2010/03/elie-wiesel-new-documents/

(kuruc.info alapján JOBBIK GONDOLAT)