2012/06/01 Közélet

Valami baj van a (szélső)baloldalon. Pontosabban az ott székelő tollforgatókkal. Mintha nem kínálna bőséggel az élet megírandó témákat: ugyanazt a csontot rágják napokig, akárcsak szellemi elődeik. A mai Népszabadságban egy Hargitai Miklós nevezetű honpolgár Nyirő József erdélyi újratemetése kapcsán ásta elő Joseph Goebbels hamvait, két nappal ezelőtt pedig ugyancsak Nyirő ürügyén Aczél Endre pártállami tollnok is vakkantott egyet. Mi alapján?

Tiltott Könyvek

“AZ IDEIGLENES NEMZETI KORMÁNY 530/1945. M. E. SZÁMÚ RENDELETE
a fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek megsemmisítéséről.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány az Ideiglenes Nemzetgyűlés által Debrecenben, 1944. évi december hó 22. napján nyert felhatalmazás alapján a Moszkvában, 1945. évi január 20. napján megkötött fegyverszüneti egyezmény 16. pontjának végrehajtásaként a következőket rendeli:

1. §. Meg kell semmisíteni a könyvnyomdák, könyvkiadó vállalatok, könyvkereskedők, köz- és kölcsönkönyvtárak, iskolai könyvtárak, valamint magánszemélyek birtokában levő minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket (könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat stb.), tekintet nélkül arra, hogy az a magyar vagy más nyelven jelent meg.
Különösen és kivétel nélkül megsemmisítendők a fasiszta (nemzeti szocialista) politikusok fasiszta szellemű életrajzai, nyilvánosan elmondott beszédei, fasiszta állampolitikát méltató tudományos színezetű művek, a német hadviselést feldicsérő sajtótermékek, a fasiszta politikusoknak ily szellemű művei, a fasiszta pártoknak és kiadóhivataloknak összes politikai jellegű kiadmányai, vagy ilyen vonatkozású szépirodalmi termékei stb.
2. §. Az 1. §-ban megjelölt sajtótermékek kiadása, utánnyomása, forgalomba hozatala, terjesztése, külföldről behozatala tilos.
3. §. A fenti rendelkezésekhez képest a könyvnyomdák, könyvkiadók, könyvkereskedők és kölcsönkönyvtárak, egyesületi, testületi és iskolai könyvtárak, valamint a magánszemélyek kötelesek e rendelet hatálybalépésétől számított 15 nap alatt az 1. §-ban felsorolt sajtóterméket a törvényhatóság első tisztviselője által kijelölt gyűjtőhelyre szállítani.
4. §. A törvényhatóság első tisztviselője gondoskodik a beszállítandó sajtótermékek gyűjtőhelyének kijelöléséről, a beszállított sajtótermékek őrzéséről mindaddig, amíg az összegyűjtött sajtótermékek papíranyagának hasznosítása zúzómalmokba való szállítás útján meg nem történik.
5. §. Az 1931. évi III. t.-c. 1. §-ában írt bűntettet követi el az, aki a jelen rendelet 1. §-ában megjelölt sajtóterméket kiadja, kinyomtatja, utánnyomja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, vagy aki a birtokában lévő sajtóterméket másnak átadja.
A bűnvádi eljárásra a 81/1945. M. E. sz. rendelet 20 §-a értelmében a népbíróság bír hatáskörrel.
6. § Amennyiben a cselekmény súlyosabban nem büntetendő, kihágást követ el és háború idején hat hónapig terjedő elzárással, valamint 8000 P-ig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő az, aki a 3. §-ban írt beszolgáltatási kötelességének szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból nem tesz eleget.
7. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép hatályba.
Debrecen, 1945. évi február hó 26. napján.

Miklós vzds. s. k. miniszterelnök” (Vezérezredes aki a szovjet megszállók által kinevezett, megszállók tagja.)

Vagyis a szocialisták szerint, aki felkerült ezen listára az fasiszta vagy antidemokratikus. Már a szovjet ellenességről nem is beszélve. Listára nagyon könnyű volt felkerülni. Mert a szocialisták szerint: inkább több legyan rajta, mint valaki kimaradjon. Itt kezdődőt a történelmünk hamisítása a marxita tudományos nézetek szerint.

Az előző Alkotmány szerint ezen szovjet megszállók rendelete jogfolytonos volt. Hiába vonultak ki az országból. Az új Alaptörvény szerint ez a ideiglenes kormány rendelete megszűnt.

Nem tudom, kicsoda-micsoda a népszabis Hargitai Miklós. Mai irománya bizonyára érdekes, olvasmányos, csak azt nem tudom, miért firkantotta a Joseph Goebbelsről szóló sorokat. Irományának a címe: Temetés. Röviden elmeséli a náci propagandaminiszter életét, hangsúlyozza kiemelkedő képességeit, majd ezekkel a sorokkal fejezi be mondókáját:

„A fentiek ellenére teljességgel elképzelhetetlen, hogy Joseph Goebbelsnek ünnepélyes újratemetési szertartást szervezzenek Németországban a Bundestag vagy a Bundesrat közreműködésével, közméltóságok részvételével. Nem azért, mert az egykori propagandaminiszter politikai, írói vagy mozgósítási képességeit ma bárki kétségbe vonná, hanem azért, mert olyan rendszert szolgált élete végéig hűségesen, amellyel a mai Németország még egy kegyeleti aktus erejéig sem vállal közösséget. És ha ezt a közmegegyezést mondjuk a német törvényhozás elnöke – akár magánemberként – bármilyen okból felrúgná, egyidejűleg el is temethetné a jövőre vonatkozó politikai terveit.”

Bár Hargitai mester nem írja le Nyirő József nevét, tudjuk, a goebbelsi példázat róla – és persze a Székelyudvarhelyen „közreműködő” Kövér Lászlóról – szól. De mi köze a jeles erdélyi írónak Goebbelshez? Nyirő író volt, s nem politikus. Mi köze a nácizmushoz? Hargitai írásának az üzenete: Nyirő volt a magyar Goebbels. A tájékozatlan, a magyar irodalomban járatlan baloldali olvasót így kell félrevezetni, megtéveszteni. Addig „nácizunk”, míg a szélsőbaloldali sajtó emlőire tapadt műveletlen olvasó el is hiszi a Nyírőről szóló hazug mesét. S ezután majd ő adja tovább az igazságnak hitt rágalmat – a kocsmában, a budiban és a kultúra egyéb jeles helyein. Ide kívánkozik az, ami Hargitai cikkében nem szerepel: a kommunisták bizony sokat tanultak Goebbelstől. Példa rá a Népszabadság több évtizedes pályafutása. Meg Hargitai mester hivatkozott cikke.

Most pedig kérdezek: miért, hogy éppen a szennyes múltú Népszabadságban jelenik meg egy ilyen primitív, agymosó írás? Miért éppen a hazai kommunáci propagandagépezet hírhedt fóruma idézi fel Nyirő elmaradt erdélyi temetése ürügyén Goebbels szellemét? Miért éppen a Népszabadságban jelent meg ez a - Nyirőt Goebbelsszel összemosó - gyalázat?

Tudjuk, mert történelmi tény, a Népszabadság című nyomtatvány hűséggel szolgálta a hazaáruló kádári hatalmat. A hazaárulásban igencsak jártas Népszabadság jogelődje – a Szabad Nép nevű szennylap – oroszlánrészt vállalt a demokrácia fölszámolásában, ártatlanok bebörtönzésében, kivégzésében. Ízléstelen és undorító tehát, hogy egy ilyen szennyes múltú és nevű lapban kioktató hangvételű cikkek jelenhetnek meg. Ha Magyarországon a tisztesség lenne az úr, Népszabadság fejléccel bíró lap nem létezne. Sem most, sem a jövőben.

Hargitai Miklós goebbelsi alapvetésű – a lap mocskos múltjához „méltó” – irományának föltálalása előtt két nappal Aczél Endrétől is hozott valami kotyvalékot a lap: Nyirő József volt a főzelék, Kövér László a feltét.

Aczél írásának a címe: A patrónus. A szöveg első bekezdését idézem:

„Kövér László néha valóban lakatot tehetne a szájára. Hét végi székelyudvarhelyi látogatásán szám szerint hat jelzőt aggatott az új román ’szociálliberális’ kormányra, éspedig: barátságtalan, civilizálatlan, barbár, hisztérikus, paranoid, komikus. Kommentárnak legyen elég annyi: példa nélkül álló, hogy egy uniós ország parlamentjének elnöke egy másik uniós ország (egyébként kéretlen) vendégeként ilyen szavakat használjon, akármit gondoljon is Hargita megye frissen kinevezett román prefektusának a Nyirő-újratemetés dolgában kifejtett tevékenységéről. Én már serdületlenebb koromban megtanultam, hogy az okos politikus – ellentétben az ostobával – kétszer is meggondolja, kimondja-e, ami a fejében van. De ha már azt állítjuk, ’példa nélkül álló’, akkor fűzzük tovább a gondolatot így: az sem mindennapos, hogy X ország vezető közjogi méltósága Y ország egyik politikai pártjának tiszteletbeli elnöke legyen, s e párt, illetve annak vezetője mellett kampányoljon az önkormányzati választás előestéjén. Történetesen a szóban forgó párt azonos nemzetiséghez tartozó riválisainak kárára.”

Amikor a fenti sorokat elolvastam, önkéntelenül átfogalmaztam az első mondatot. Aczél Endre - mozgalmi nevén: Acsádi százados – néha valóban lakatot tehetne a szájára. Hogy miért? Erről majd később.

Kövér László nyilatkozatát olvastam, forrásom az MTI volt. Nem mindegyik - Aczél-idézte - „jelzőt” találtam meg Kövér szövegében, sőt…. A „civilizálatlan” jelző helyett például egészen másra bukkantam. Kövér így fogalmazott: „Pontosan azért, hogy ne lehessen bennünket megtámadni, kivárjuk azt a pillanatot, amikor a román államgépezet, beleértve az önkormányzatot is, a prefektúrát, meg mindenki mást, képes arra, hogy civilizáltan egy ilyen folyamatot levezényeljen." Nincs itt jelző – határozó viszont van. A „civilizáltan” ugyanis – módhatározó. Aczél tehát pontatlan, nem jelöli meg a forrást, nem idéz, helyette egyetlen kazalba gereblyézi össze a ki tudja honnan a népszabis szemétdombra fújt „jelzőket”. Pedig Aczél megtanulhatta volna már rég a pontosságot, hiszen az „átkosban” a kommunista titkosszolgálat embereként dolgozott. Mint írtam fentebb, Acsádi százados volt a mozgalmi neve.

Aczél azt is írja cikkében, hogy Kövér „egyáltalán nem azért utazott Székelyudvarhelyre, hogy fejet hajtson a csak arrafelé ismert, de ott sem olvasott hajdani író, Nyirő József emléke előtt, hanem hogy súlyos jelenlétével szavazatokhoz segítse az MPP-t”. Tudjuk, a temetés szervezése idején szó sem volt arról, hogy most választások lesznek Romániában. De ezt már annyian megírták - s annyian igyekeztek a hazugságokat korrigálni -, hogy az aczéli propagandafogással nem foglalkozom. Engem az érdekel, mit ír Nyirőről az egykori kommunista titkosszolga.

Aczélunk úgy mellékesen odaveti, hogy Nyirőt csak „arrafelé” – értsd Székelyföldön – ismerik, de ott sem olvassák. Tudják tehát, hogy volt egy ilyen nevű ember, de írói munkássága elporladt az időben. Ez is goebbelsi hozadék a népszabis írásműben: a tanulatlan, agymosott olvasóban megragad Nyirő neve mellett az a - ki tudja, mire alapozott - állítás, hogy a kutya sem olvassa a műveit. A kommunáci szellemiségű lap így adagolja a „tudást” bugyuta olvasóinak: először megírjuk, hogy Nyirő jelentéktelen írócska, még „arrafelé” sem olvassák, néhány nap múlva pedig megrajzoljuk hozzá a patás ördögöt is, mert - ki ne tudná - ez a jelentéktelen Nyirő jelentős propagandista volt, Joseph Goebbels hazai kiadása! Imígyen kotyvasztják az étkeket a népszabis konyhán.

A Népszabadság tehát hű maradt vérfoltos múltjához. Igaz, ma már finomabb eszközökkel dolgozik, de a cél ugyanaz: besározni mindenkit, aki számukra nem akolbéli. Ehhez az ocsmány művelethez megfelelő ember is szükségeltetik. Mint például Aczél Endre, a pártállami idők itt maradt kövülete. Akit bizonyára ismernek és olvasnak az akolbéliek „sokfelé”, s akiről ugyanakkor bízvást az is kijelenthető: a magyar szellemi életben - ellentétben Nyirő Józseffel - haló poraiban sem lesz jelen. Még akkor sem, ha méregdrágán kínált „acélsodronyos” könyvei elárasztják a Tesco és egyéb alvilági intézmények polcait.

Tudjuk, Aczél Endre a kádári posványban kezdte pályáját. Volt pekingi és londoni tudósító, s nemcsak tudósításokat, jelentéseket is buzgón körmölt - a kommunista titkosszolgálatnak. Ezt ő maga is elismerte. Ő volt - újra leírom - „Acsádi százados”. Jelentéseiért persze pénzt is kapott, hiszen a szolga azért szolga, hogy megfizessék.

Acsádi százados 1986-ban a Híradó - majd később ráadásként A Hét című műsor – főszerkesztője lett. 1990 elején a tévét és rádiót felügyelő államminiszter - Pozsgay Imre - új vezetőket nevezett ki a tévé élére, s Aczél-Acsádinak bealkonyult. Mindkét főszerkesztői posztjáról leváltották, ő pedig nagy cirkuszt csinált a menesztéséből. Holott kirúgása jogos volt: választások előtt állt az ország, Aczél személye pedig - érthető okokból - nem biztosította a két műsor pártatlanságát (csak egy példa: az idősebbek jól tudják, hogy a pártállami idők végjátékában Aczél Endre volt Grósz Károly mikrofonállványa).

Aczél Endre menesztése után, 1990. január 14-én hangzott el a rádióban Csurka István egyik leghíresebb jegyzete. A vihart kavart jegyzet után az írót egy hangos kisebbség antiszemitának bélyegezte – holott az inkriminált szövegben semmi „zsidózás” nem szerepelt. Ebből a híres jegyzetből idézek:

„Ha példának okáért egy televíziós főszerkesztő ekkora cirkuszt képes csinálni a saját kis állásügyéből, ha egy műsorszerkesztőség vezetői, vezető riporterei egy szempillantás alatt elfeledkeznek arról, hogy mit tettek az elmúlt évtizedekben a most már szétesett Kádár-Aczél rendszerért, külföldi tudósítóként, Grósz Károly Amerikába kísérőjeként, hogy akkor soha egy vakkantás erejéig nem kívánták szolgálni a demokrácia ügyét, hogy magyarkodásnak nevezték az erdélyi kérdésről műsort készítőket, hogy hazudtak, hazudtak, és hazudtak és ehhez csatasorba állt a fél magyar sajtó, akkor bizony az anarchia itt van a kapuban, ha nem a falakon belül.”

Azt is írta Csurka 1990-ben, hogy „amíg egy törpe kisebbség el tudja fogadtatni az egész társadalommal, hogy csak az ő igazsága igazság, és minden, ami az ő körén kívülről jön, elvetendő” – addig semmi kilátás nincs arra, hogy „a magyarság nagy népi tömegei jól érezzék magukat a saját hazájukban”. Jól látta a helyzetet Csurka, s bár mára a sajtóviszonyok alaposan átalakultak, a frontok átrendeződtek, mégsem mondható el, hogy a sajtó területén minden rendben lenne. Mert még itt kószálnak körülöttünk az Aczél-félék – igaz, immár fogyatkozó számban. S még ma is fennhangon osztják az igét, hiszen kiválasztottak, különös anyagból gyúrt emberek. Nem úgy, mint Nyirő József, aki „csak” remek magyar író volt.

Se kutyám, se macskám Kövér László. Nem őt akarom én védeni, dehogy. Csak a róla és Nyirőről „vakkantó” Aczél-Acsádi szereptévesztésén gondolkodtam el. Akinek a „sodronyos” könyveit - úgy hírlik - most újra, díszdobozban (!?), bőrbe kötve dobják piacra (Tesco-polcra, stb.), pedig gusztusosabb lenne, ha ez a pártállami kövület végre lakatot tenne a szájára. Mert ő is a múltnak ahhoz a förtelmes részéhez tartozik, amelytől nem és nem tudunk megszabadulni.

S hogy a végére legyen egy kellemetlen hír is Aczél-Acsádinak: olvasom, egyre nagyobb az érdeklődés Nyirő József művei iránt. Nemcsak „arrafelé” – errefelé is. Ebben az örvendetes hírben persze nincs semmi meglepő, hiszen az érték mindig kelendő. Nyirő kiváló író volt, s a kényszerű felejtés évtizedei után egyre többen olvassák az életműkiadás darabjait. Aczél-Acsádi viszont embernek is, tollforgatónak is jelentéktelen. Értéktelen. Csak remélni tudom, hogy nagyon kevesen olvassák vakkantásait. „Sodronyos” publicistai fércműveinek tényleg a Tesco polcain van a helye – „arrafelé”, a leárazott parizer mellett.

Szabad Hirek