2010. július 28. Közélet

Az Országgyűlésben eltöltött jó két hónappal kapcsolatban vegyes érzések kavarognak bennem. Felemelő érzés volt a Szent Korona előtt letenni az esküt, korjegyzőként szerepelni az alakuló ülésen, illetve büszkeséggel tölt el az is, hogy a magyar nemzet újraegyesítése szempontjából fontos szavazásokon én is megnyomhattam az igen gombot. Hatalmas élmény nap mint nap országgyűlési képviselőként belépni a nemzet templomába, ebbe a gyönyörű épületbe. A mérleg másik serpenyőjében azonban ugyancsak sok dolog található. A Fidesz által diktált, kellő felkészülésünket nehezítő rohamtempó, a kétharmados többség sok esetben etikátlan alkalmazása, a szocialisták nemzetellenes megnyilvánulásai, az LMP képviselőinek bizonyos, SZDSZ-re hajazó megnyilatkozásai, vagy éppen Gyurcsány Ferenc jelenléte egyértelműen a negatívumok közé tartoznak.

Szomorúsággal tölt el az is, hogy a képviselők többsége egyáltalán nem veszi komolyan azt a munkát, amelyre a választópolgároktól kapott felhatalmazást. Gyakran előfordul, hogy mi, jobbikos képviselők többen vagyunk bent az ülésteremben, mint az összes többi frakció tagjai együttvéve. A fideszesek többsége általában csak a szavazások idején tartózkodik bent, a határozathozatalok végéhez közeledve pedig már tűkön ülnek a jelentős részben politikai álláshalmozó képviselők, hogy a kétperces, úgynevezett technikai szünetben elindulhassanak haza. Számukra sok esetben már a hét elején megkezdődik a hosszú hétvége.

A másik dolog, ami mellett nem mehetek el szó nélkül, a többi képviselőcsoport tagjai által maguk után hagyott szeméthegyek látványa. Elgondolkodtató, hogy az ország sorsáról döntő emberek túlnyomó többsége milyen disznóólat hagy maga után. A Jobbik ebben is példát akar mutatni a többieknek: mi nagyon ügyelünk arra, hogy kulturált emberekhez méltóan hagyjuk ott üléshelyünket, szerintünk ennek természetesnek kellene lennie. A takarító személyzet valószínűleg, ha másért nem is, ezért biztosan érez irántunk bizonyos mértékű szimpátiát.

Szintén rosszul esik szembesülni azzal, hogy a kormánypárti többség az ellenzéki törvény- vagy határozati javaslatokat még csak napirendre sem hajlandó venni. Érthetetlen számomra ez a fajta gőgös, cinikus magatartás. Egy-egy javaslatunkkal legjobb esetben az történik, hogy bizonyos mértékű módosítással végül a Fidesz nyújtja be azt. Sajnos még a törvényjavaslatokhoz beadott módosító javaslataink esetében is ez a helyzet, az üdítő kivételek száma minimális. Mi mindettől függetlenül tartjuk magunkat az ígéretünkhöz, vagyis mindent támogatunk, ami a nemzet érdekét szolgálja, ugyanakkor elutasítjuk azokat a javaslatokat, amelyekkel nem az ország helyzetének előbbre vitelét kívánja elérni a F

Bana Tibor Vona Gáborral Szombathelyen

Hogy írásom végéhez közeledve ismét felvillantsak néhány pozitív mozzanatot, hadd írjak egy olyan témáról, amely mindenképpen örömmel ésbizakodással tölti el. Ez pedig nem más, mint az, hogy minden megosztópróbálkozás ellenére egyre inkább összekovácsolódik a frakciónk.

Az egység megőrzése, egymás segítése, a közös gondolkozás és a problémák megvitatása rendkívül fontos ahhoz, hogy minél hatékonyabban és határozottabban tudjunk fellépni a nemzeti érdekekért.

A másik pozitívum, hogy a Szentgotthárd mellé tervezett hulladékégető ügyében a külügyminiszterhez intézett kérdésem elindított egy lavinát. Nem sokkal később az LMP, majd a Fidesz részéről is napirendre került a téma, amit mindenképpen sikerként értékelek. Bízom benne, hogy a kormány ígért fellépésének köszönhetően valóban sikerül megakadályozni a szemétégető felépítését.

Úgy érzem, az elmúlt hónapokban bizonyítottuk, hogy valóban alkalmasak vagyunk a parlamenti munkára, miközben elveinkből egy jottányit sem engedtünk. Ez az értékelvű, következetes politizálás az, amely véleményem szerint eddig hiányzott az Országgyűlésből. Mi, jobbikosok továbbra is ezen az úton kívánunk haladni, mert erre kaptunk felhatalmazást a minket támogató 855 ezer honfitársunktól.

Bana Tibor - Országgyűlési képviselő (Jobbik)

(JOBBIK GONDOLAT)