Minderről jelentéseket is kellett írni, hivatalból és szabályosan, előírás szerinti formaságoknak eleget téve, egy pillanatra sem kiesve a kötelességszerű szerepből. Persze azért voltak árnyalatnyi különbségek a hivatalos állomány tagjai és az állambiztonsági hálózati személyek jelentései között. Az utóbbiak helyenként és időnként a civil élet lezser megfogalmazásaival, kiszólásaival és minősítéseivel szabadosan fűszerezték az általuk megfigyelt jelenségeket, pongyolán vagy hivataloskodva, de tekintélyt nem tisztelően adták vissza jeles személyiségek szavait, viselkedését, megnyilvánulásait. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában mindegyikre találunk példát. Íme néhány.

Rácsapott az akcióparancsnokra

Az első példa arról szól: nem elég egy akciót sikeresen végrehajtani, azt úgy is kell befejezni, hogy mielőtt elhagynánk a bizalmas nyomozás helyszínét, szépen és halkan csukjuk be gépkocsink ajtaját, nem pedig rácsapjuk az akcióparancsnok bal kezének harmadik ujjára, mert az a balfácán aztán okkal ordít és káromkodik, felhívva magára a polgári környezet figyelmét, s vágtathatunk a BM. Corvin Ottó Kórház ambulanciájára elsősegélyért. Kész lebukás!

Az itt olvasható jelentés 1981. október 19-én készült a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/II. csoportfőnökségének 8-A. alosztályán, tehát a kémelhárításnak az idegenforgalommal foglalkozó területén, Komornik László r. főhadnagy megfogalmazásában. (A név okkal cseng ismerősen: Komornik Vilmos r .vezérőrnagy a III/I., a hírszerzés csoportfőnöke volt, korábban a BM. Politikai Nyomozó Főosztály osztályvezetője.)

Október 15-én késő este a "B-80" fedőnevű bizalmas nyomozás keretében a "Mérnök" fn. célszemély munkahelyére telepített 3/e rendszabályt kellett kiszerelnie az akciócsoportnak kellő biztosítás mellett. (A 3/e rendszabály nem más, mint a szobalehallgatásra szolgáló berendezés, a köznapi szóhasználatban: poloska. Olvasóink szakismereteinek bővítése érdekében a további legismertebb rendszabályok: 3/a: telefonlehallgatás; 3/e: "labda" rendszabály, azaz hordozható magnetofonok; 3/r: rejtett foto, optika, video, tv.)

Miután sikeresen eltávolították a poloskákat, a parancsnak megfelelően a megadott gyülekezési pontra indultak. Ott az egyik személygépkocsiba - amelyikből Németh József r. őrnagy akcióparancsnok irányította a helyszíni behatolást és a feladatok szakszerű végrehajtását - Komornik főhadnagy megkezdte az összeköttetést biztosító rádiók elhelyezését a hátsó ülésre, majd ezt a műveletet oly hírtelen fejezte be, hogy a váratlanul becsapott hátsó ajtó útjából nem tudta kellő gyorsasággal elhúzni bal kezének harmadik ujját Németh őrnagy akcióparancsnok. "Áááuuuuúúúúú!" hagyhatta el ajkát a fájdalmasan bosszús hang és tán egy, a jelentésben nem szereplő szaftos káromkodás is. De semmi feltűnés, állambiztonsági titkos akcióban nem használunk kék fényt és szirénát. Nyomás az ambulanciára, de csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja!

„Dekonspiráció történt, de nem is akármilyen!”

A Pannonhalmi Bencés Főapátság főapáti lakosztályát a munkás-paraszt hatalom történelmi következetességgel bemikrofonozta 1947 és 1990 között. Így volt ez Sárközy Pál főapát (1947-1957), Monsberger Ulrik kormányzó perjel (1957-1958), Legányi Norbert főapát (1958-1969), Monsberger Ulrik kormányzó perjel (1969-1973), és Szennay András főapát (1973-1991) idején is, az utóbbi esetében annak ellenére is, hogy Szennay főapát úr maga is állambiztonsági hálózati személy volt, 1963-tól ügynök, majd titkos munkatárs "Szemere László", illetve "Szénási" fedőnév alatt írta jelentéseit, bár előfordult, hogy szórakozottságból a saját nevét írta a titkos jelentés alá (Lsd. ÁBTL.3.1.2. M-37069/2. kötet, 49. old.). A rendszerváltás után 1990-től 1992-ig a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség elnöke volt. 90 évesen ma is a főemelet 404-es szobájának lakója a pannonhalmi főapátság patinás épületében.

A főapáti lakosztályba "telefon útján történt beépülések" sorában egy oly botrányosra sikerült 1961 nyarán - Legányi Norbert főapát idején -, hogy a BM. Győr-Sopron megyei Rendőr -főkapitánysága Politikai Nyomozó Osztályának vezetője saját keze írásával kelt ki példátlan módon azon a jelentésen, melyet "Rieger József" fedőnevű titkos munkatárs írt (Kapuy Vitál Károly bencés gimnáziumi tanár, házgondnok, 1954-től dogozott az egyházi elhárításnak előbb ügynökként, majd titkos munkatársként, "Rieger József" és "Marosi Zoltán" fedőnéven írt jelentései nyolc kötetben több mint kétezer oldal terjedelműek, s így meghaladják Kiszely István, a családját is besúgó titkos megbízott 1960-tól "Feledi Zsolt" fedőnéven jegyzett jelentéseinek mennyiségét.)

"Ki volt ez a marha, aki ezt csinálta, és miért?" - írta a lap szélére a politikai nyomozók parancsnoka, megállapítva mindjárt a jelentés felett szintén saját keze írásával: "Dekonspiráció történt, de nem is akármilyen. Ki adott utasítást Tumpeknek a fal vésésére? Jelentést kérek! 1961. jul.25."

Akkor most lássuk mi is történt "Telefon vezeték szerelés Pannonhalmán" címszó alatt, a jelentést tehát adta "Rieger", vette: Horváth Béla r. főhadnagy, látta: Molnár István r. százados, alosztályvezető Győrben.

"Június első napjaiban a győri II. Telefon üzemegység kijelentése alapján a pannonhalmi főapátság első emeleti folyosóján megkezdte a házi szerelő Tumpek József volt bencés laikus az új telefonvezeték helyének kivésését. Jun.3-án észrevette, hogy a régi vezeték mellett két szál külön fut a főapáti és a perjeli telefon felé. Nyomon követte és azt állapította meg, hogy mind a kettő a fali telefondugóhoz tartozik, míg a másik végén elkerüli a postai telefon központot. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy ez lehallgató vezeték.

Gyanúját erősítette az, hogy a volt főapáti telefonvezetéket tették át az új főapáti lakosztályba. Holott a régibe is kell egy vonal az orvosi inspekciós szobába, tehát maradhatott volna az eddigi, hacsak nem rendkívüli vonal. Tumpek szerint a telefonisták mérgesek voltak, amikor észrevették, hogy ő "rájött" valamire. Állítólag valamit a győri szerelők ki is vettek a falból, a gipsz mögül, amit zsebre vágtak. Tumpek a fali kapcsolót is másnak találta, mint a többi mellékállomásét, szerinte egy kis lyuk van benne, tehát lehallgató jellegű. Ezt elmondta Vida, Dobra, Kapuy, Monsberger bencéseknek. Tud róla még Legányi főapát és Faludi irodaigazgató. Az eset nem lett szóbeszéd tárgya.

Tumpek mindent érintetlenül hagyott, hogy ne legyen baj az ő "felfedezéséből". Az a véleménye, hogy az idegen drót a kábelfektetésnél került bele a vezetékbe még az 1959-60-as tanévben. Az bizonyos, hogy Simon Ferenc villanyszerelő zavartan viselkedett, amikor magyarázatot kért tőle Dobra és Tumpek arra vonatkozólag.

"Rieger" s.k.

"Kiértékelés:

"Rieger" ügynök jelezte az előző találkozón, hogy Pannonhalmán biztosra vette Legányi Norbert főapát és néhány bizalmasa, hogy Legányihoz és Monsberger perjelhez telefon útján beépült a "Politikai Rendőrség". Legányi nem engedte terjeszteni a hírt, de a lebukást tényként állapította meg.

Az ügynök őszinte volt ebben a kérdésben, mert a 3/e rendszabály ugyanezt hozta.

Következtetésként levonható, hogy a telefon többé nem használható Pannonhalmán 3/e bevezetésére.

Intézkedés:

A jelentés megküldöm a BM II/5-c alosztálynak."

Nincsenek megbízható információink az eset fegyelmi következményeiről.

Dömötör László a legtermékenyebb újságíró ügynök

Dömötör László hírlapíró (1923-1976) "Meszlényi Károly" és "Varga Sándor" fedőnéven az állambiztonsági szolgálat legaktívabb, legtermékenyebb magyar újságírója volt: jelentéseit nyolc kötetben, kb. 2500 oldalon őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. 1945 előtt a kormánypárti Pestnél dolgozott, majd a Kis Újságnál és a Hétfői Híreknél töltötte a legtöbb időt, dolgozott a Lapkiadó Vállalatnál, a film világában és vállalati sajtóberkekben is. Sőt, politikusként a Kisgazda Pártban is megfordult.

Nyüzsgő nagyvilági életet élt, keveset aludt, rohanva habzsolta az eseményeket, mindenütt ott volt, mindenkit ismert, mindenről jelentett. Politikusok, művészek, színészek, tudósok, sportolók, bárzongoristák, artisták, sztepptáncosok, ripacsok, stricik, főpincérek, kávéházak és kiskocsmák oszlopos figurái, az éjszakai élet hírességei és nappali pillangók egyaránt baráti, ismeretségi körébe tartoztak. Könnyen és gyorsan írt, hol komolyan, hol lezseren. Igényes listát készített például az angol-, a német-és oroszbarát újságírókról, a bal-és jobboldaliakról, az urbánusokról és a népiesekről, a Gestapó és a KGB besúgóiról.

Senki sem tartott oly közelről leleplező tükröt a magyar újságíró társadalom történései elé 1945 és 1975 között mint ő, tőle tudjuk például, hogy mi történt a Magyar Újságírók Országos Szövetségében és a Magyar Írók Szövetségében 1956 októberében és novemberében, majd a kádári konszolidáció éveiben. Doktorálhatott volna Tamási Áronból, Sarkadi Imréből, Pártay Tivadarból, Ungvári Tamásból, Boldizsár Ivánból és másokból.

Ismerte a rivalda fényben szereplők emberi gyengeségeit, gyarlóságait, adomázott és pletykált is pásztorórákról, ivászatokról, legendás nőügyekről, szerencsejátékosokról, hamiskártyásokról, pénzhajhász karrieristákról, sikkasztókról, csalókról. (Fájdalom, az utóbbi un. szenzitív adatokat és körülményeket az ÁBTL cenzorai kötelességszerűen törölték a kutatók által kért másolatokból. Ám szerencsére nem mindenhonnan sikerült a teljesség igényével, így véletlenül megmaradt egy-két csemege az utókornak.)

Mindezek ellenére mint tudományos kutató meglepve tapasztaltam, hogy rajtam kívül senki sem kereste még Dömötör dossziéit (az egyetlen kivétel Rainer M. János, akit a dömötöri "életműből" Antall József besúgói érdekeltek), azokat több hónapi munkával előbb rendeznie kellett a levéltárnak ahhoz, hogy a kutató asztalára kerülhessenek. Ha majd egyszer a MÚOSZ-nak más vezetői lesznek, akik felébrednek a belterjes szervezeti élet kisszerű játékaiból, s időt,pénzt és figyelmet fordítanak a tagságot érdeklő, az intézményi múltat feltáró levéltári kutatásokra, értékes információkhoz jutnak a szövetség valós története megírásához.

Itt és most csak a lap szűke megengedte alkalmi (szilveszteri) forgácsok "Meszlényi" jelentéseiből.

„…lakásomon töltött egy pásztorórát”

1960. "R. Károllyal, a Magyar Nemzet szerkesztőjével folyó hó 3-án délután folytattam eszmecserét. Lényeg az alábbi. Igen fontos értekezlet színhelye Magyarország, mert a szocialista országok vezetői itt gyűlnek össze... R. kormány segítséggel Jugoszláviába kell, hogy utazzék, mert terv szerint részt kellett volna venni, mint újságírónak a jugoszláv párt kongresszusán. Sajnos azonban egyelőre általa ki nem derített erők az útlevél ügyét húzták. Úgy volt, hogy a belgrádi Politika című lap vendége március 23-tól, de kiderült, hogy akkor nem mehetett. Most a jugoszlávokat úgy értesítették, hogy hétfőn érkezik. Útlevél azonban még nincs a kezében. Az egyik politikai vezető (pol.biz. tag) felhívta a figyelmét, hogy nyitva legyen kint a szeme..."

(Eddig ez slamposan komoly, de most tessék figyelni: mit tart még fontosnak az ügynök közölni a Belügyminisztériummal.)

"Tudomásul vétel végett közölnöm kell azt még, hogy lakásomon töltött akkor egy pásztorórát..."

A kérdés csak az, hogy R. Károly, ez a fontos szerkesztő a Magyar Nemzetnél, aki a jugoszláv párt kongresszusára készül egy magyar pol.biz.tag segítségével, kivel töltött egy pásztorórát az ügynök lakásán? Arra nem is merünk gondolni, hogy netán magával az ügynökkel - noha a fogalmazásból ez is következhet -, mert az ügynök más helyütt egyes szám harmadik személyben azt írja magáról, hogy "első felesége egy magas rangú ÁVH-s tiszt elvált felesége volt." De hát azért ez sem teljesen kizáró akadály...

„… négy-öt lány szükség esetén fekszik…”

1959.” Folyó hó 27-én este Kalmár Pál újságíró és Antal Gábor újságíró társaságában Keleti László színész lakásán voltunk vacsorán. Keleti azzal a tervvel foglalkozik, hogy legális körülmények között elhagyja az országot és kivándorol Izraelbe. Ezt azzal magyarázza, hogy nem érzi itt magát elég biztonságban. Az októberi események alatt is ki akarták nyírni...

A Fővárosi Operettszínház forradalmi bizottságáról beszélt érthetően a legtöbbet. Nagyon szidta Latabár Kálmánt, aki elfogadta a bizottság elnöki székét, és ma mintha mi sem történt volna, él, mint hal a vízben. Latabár volt az, aki Borvetőt, Bánffyt és Szentesit arra ösztökélte, hogy csak legyenek igazságosak, de szigorúak az ÁVH-s besúgókkal és kommunista spiclikkel szemben. Így Keletit és Hadicsot tartották annak. Táblára írták ki, hogy nem mehetnek be a színházba. Keleti telefonon könyörgött Latabárnak, hogy akadályozza meg a meghurcolását, mert az életébe kerülhet. Latabár elhárította magától azzal, hogy az igazságnak nem lehet akadályt gördíteni útjába.

November 5-re az ő javaslatára számos színészt megidéztek a Latabár féle bizottság elé.De ezt már nem tudták végrehajtani, mert jöttek a szovjet csapatok.

Latabár érezve, hogy büdös a levegő, decemberben már fényképes levelet küldött a Pravdának, melyben a szovjeteket hűségéről biztosította... Keleti elmondta, hogy ma is tart azon színészek ellen a hajsza, akik az októberi események során bélyeget kaptak, mint szovjet barátok. Az eltiltottak érdekében pedig folyik a mentési akció. Annyira, hogy a fővárosi operettben is előkészítettek négy-öt lányt, aki szükség esetén - ha közbejárásra lesz szükség - fekszik Y-nak vagy Z-nek az érdekében.”

Még két fénykép befejezésül

Az első 1966-ban készült, amikor Kádár János a csillebérci úttörővárosba látogatott. A nagytábor vidám pajtásai között napszemüveges úttörők társaságában látható. Kérdésünk: kik lehettek ezek az úttörők nagyon sötét napszemüveggel?

Tippeljék meg:

A., Túlkoros, de tagsági igazolvánnyal rendelkező valódi úttörők.

B., A nagytábor pedagógus végzettségű úttörő vezetője és három helyettese.

C., A KISZ KB illetékes instruktorai, akik kerülni akarták a feltűnést.

D., Az MSZMP KB illetékes osztályának gyermeteg képviselői szerényen elvegyülve. E., A párt-és kormányőrség éber tisztjei helyhez és környezethez illő álcázott öltözékben, szemüveges fedésben.

(A helyes megfejtést beküldők meglepetésben részesülnek.)

A második kép idén június 25-én készült „Az ügynökök a paradicsomba mennek” című film forgatásán a rendőrség Gyorskocsi utcai fogdájában, a volt állambiztonsági vizsgálati osztályon.

A forgatókönyv szerint Susán főhadnagy kihallgatja Kárász Mátyás végzős egyetemistát, akit aztán társadalmi kapcsolatként beszerveznek és 1990-ben bejuttatnak az első szabadon választott magyar országgyűlésbe képviselőnek. Kárász Mátyás szerepét Karalyos Gábor fiatal színművész játssza a már kész, most a mozik műsorán lévő filmben.

De ki ez az ismeretlen színész Susán főhadnagy szerepében? Feltűnően magabiztosan, rutinosan, mondhatnánk korhű szakszerűséggel, hanghordozással és gesztusokkal alakítja a rábízott szerepet. Honnan dereng fel alakja ily telitalálatként? Avatott színikritikusok sem látták még színpadon vagy filmvásznon. Akkor honnan került elő? Csak nem most végzett levelező tagozaton munka és család mellett valamelyik magán tanodában megkésett szupertehetségként? Nem, tisztelettel. Ne törjék emlékezetüket. Nyeretlen kezdőként most tűnt fel először és tán utoljára egyfilmes meghívottként. Dézsy Zoltán rendező úgy gondolta, hogy Susán főhadnagy szerepét a hitelesség kedvéért egy igazi volt állambiztonsági tisztre bízza. Mivel a reggeli kutyasétáltatások során már évekkel ezelőtt megismerte Zsohár ÁrpádIII/IV (katonai elhárítás) és a volt III/I (hírszerzés) tisztjét, megkérte arra a baráti szívességre, hogy ne színészkedjen, ne csináljon semmi mást, csak adja egykori önmagát, s azt, amit kollegáitól látott-hallott „Az ügynökök a paradicsomba mennek” című filmben. Így is történt, - teljes sikerrel. Csak a vastaps volt a jutalma a film bemutatóján, mert a példátlanul kevés pénzből készült film szereplőinek többsége egyébként egy vasat sem kapott, őszinte lelkesedésből ingyen és nagy kedvvel dolgozott. Fonák szituáció mai elanyagiasodott világunkban. századost, a volt

Dr. Ilkei Csaba, tudományos kutató

JOBBIK GONDOLAT