Az elmúlt hónapok történéseit figyelve, azt gondolom, minden kockázat nélkül, bátran kijelenthető, hogy mára Kanada lett Magyarország legnagyobb hulladéklerakója, már ami a humán jellegű szemetet illeti. A honi cigányok tömege és Mohácsi Viktória megélhetési rettegő után, a juharlevelesek a napokban megkapták Kertész Ákost is.

Szépen alakul a szemétdomb, ez kétségtelen.

Kertész Ákos, felesége társaságában február 29-én ült repülőre azzal az elhatározással, hogy emigráljon Magyarországról, és Montreálban menekültstátuszt kérjen, mivel saját bevallása szerint már nem bírta elviselni az itthon rá nehezedő társadalmi nyomást.

Az elutazása után, a honi balliberális oldalon természetesen azonnal elindult az ajvékolás. A nagyon felvilágosult és persze mélyen demokratikus megmondó emberek azonnal elővették az erre a célra hosszú évek alatt kifejlesztett bullshit generátort és a Ctrl+c, Ctrl+v billentyűkombinációt bőszen használgatva megállás nélkül gyártották a szörnyűbbnél-szörnyűbb beszámolókat a honi fasiszta veszélyről és a tomboló antiszemitizmusról.

Az alaphangot természetesen maga Kertész Ákos adta meg, aki a távozása kapcsán adott nyilatkozatában többek között a következőket találta mondani:

„Az Amerikai Magyar Népszavában megjelent cikkem után politikai hecckampány indult ellenem nemcsak a sajtóban, hanem a nagypolitikában is. Emiatt állandó fizikai fenyegetettségnek voltam kitéve, veszélyben éreztem az életem.

Ha egy 80 éves író, akit minden a szülőföldjéhez köt, ilyen elhatározásra jut, és ekkora kockázatot vállal, annak súlyos oka van. Az eset sokat elmond arról az országról is, ahonnan egy írónak bármely írása miatt menekülnie kell. Nagyon nehezen jutottam erre az elhatározásra, mert számomra a magyar nyelv jelenti az életet. Magyarország a szülőföldem, az otthonom. Ezt a fájdalmas döntést nem Magyarország és a magyar nép ellen hoztam, amellyel mindig sorsközösségben éltem, hanem erre a lépésre a jelenlegi kurzus miatt kényszerültem. Remélem, hogy egy demokratikus és toleráns, emberséges Magyarországra egyszer még visszatérhetek.”