2013. április 26. Közélet - Hunhír.info

Ifj. Hegedüs Lóránt református lelkész korántsem az egyedüli, akit az antiszemitizmus igazi gerjesztői rendre megbélyegeznek. Akadt nálunk katolikus pap, aki nyíltan megvallotta, hogy az antiszemitizmus a kereszténység önvédelmi küzdelme a zsidó hatalom ellen, és református püspök, aki azt mondta: „Magyar a zsidó, állítja valaki, még azt is hallottam, hogy a református felekezet mellett a legmagyarabb.

Üljön csak fel egy Nyíregyházáról érkező III. osztályú kocsiba. Hatvan-hetven hernyósapkás, kaftános zsidó utazik benne: szájukból habzik a jiddis. Az ember kérdi magától: hát ezek magyarok, ez Árpád és Arany János népe?”

Kezdjük Zimándy Ignác (1831-1903) honatyával, pozsonyi gimnáziumi tanárral és törökbálinti plébánossal, az Országos Antiszemita Párt képviselőjével, aki Ráth Ferenc képviselőtársával egy tizenkét fejezetből, száznegyvennyolc kérdésből álló „Antiszemita káté” -t írt és adott ki 1884-ben „a magyar nép számára”, amelynek első fejezete második kérdésére – „miben áll az antiszemitizmus?” – így felelt: „A kereszténységnek önvédelmi küzdelmében a zsidó hatalom ellen.”.

Aztán arra a kérdésre pedig, jogosult-e ez a küzdelem ellene, az alábbi választ adta:

„Teljes jogosultsága van napjainkban, midőn a zsidóság az egész világon szövetkezve tör a kereszténység ellen, s ezt leigázással fenyegeti. Közös feladata ez minden nem zsidó faj és vallású nemzetnek, minthogy a zsidóság ellenséges törekvése mindnyájuk leigázására és tönkretevésére irányul. De főképpen az általa leginkább gyűlölt kereszténység ellen tör, s azért elsősorban a keresztényeknek kell ezen harcban részt venniük.”

Aztán kitért arra az unos-untalan emlegetett ellenvetésre, mégis milyen alapon tehetnénk ezt, hiszen ugyebár Krisztus is azt parancsolja, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”: 

„Ez való, és ehhez is kell magát tartani minden kereszténynek, tehát az antiszemitának is. De igen helytelenül értelmezné e fönséges parancsot, aki felebarátjának túlságos, önző kívánatait saját létérdekeinek rovására teljesítené, mert úgy jobban szeretné felebarátját, mint önmagát, ezt pedig Krisztus urunk nem parancsolja. Nem is egyez az sehogy az Isten törvényével, hogy azoknak, akik vesztünkre törnek, még alkalmat szolgáltassunk, eszközöket nyújtsunk gonosz szándékuk végrehajtására. Sőt szoros kötelessége a kereszténynek tehetsége szerint a rossznak elkövetését akadályozni, meggátolni.”

Végül arra a kérdésre is válaszolt, hogy „kikre számíthat mégis legbiztosabban a nép zsidóellenes küzdelmében”:

„A papságra, tartozzék ez bármely keresztény vallásfelekezethez, minthogy a papok a nép között élvén, s ezzel folyton közvetlenül érintkezvén s ezzel folyton érintkezvén, leginkább tapasztalják azon erkölcsi és anyagi méreg rombolásait, mellyel a zsidók, egyrészt haszonleséséből, másrészt pedig vallási tévtanaik követelménye szerint, elözönlik a hálójukba kerített keresztényeket. Ezt a papságnak hivatásánál fogva nem szabad tétlenül néznie, hanem elengedhetetlen kötelessége, minden rendelkezésre álló törvényes eszközökkel arra törekednie, hogy a gondozására bízott keresztény nyájat a ragadozó farkasok fojtogatásaitól megóvja, s a felmerülő élethaláltusában erélyesen védelmezze.”

Folytassuk Ravasz László (1882-1975) református püspökkel! 1938. május 24-én az első zsidótörvény felsőházi vitájában (amint „Az Endre-Baky-Jaross per” című, Karsai László és Molnár Judit szerkesztette, 1994-ben megjelent dokumentumkötetben olvassuk) így érvelt:

„Magyar a zsidó, állítja valaki, még azt is hallottam, hogy a református felekezet mellett a legmagyarabb. Üljön csak fel egy Nyíregyházáról érkező III. osztályú kocsiba. Hatvan-hetven hernyósapkás, kaftános zsidó utazik benne: szájukból habzik a jiddis. Az ember kérdi magától: hát ezek magyarok? Ez Árpád és Arany János népe?”

Ifj. Hegedüs Lóránt református lelkész tehát korántsem az egyedüli, akit az antiszemitizmus igazi gerjesztői rendre megbélyegeznek. Úgyhogy Ravasz Lászlóval együtt mi is azt kérdezzük: hát ezek magyarok, ez Árpád és Arany János népe?”

Szabad Hirek