2010. január 22. Közélet

Minden gondolkodó ember érzi, tudja, hogy sorsforduló előtt áll az ország. Ha csendben, de vészjóslóan forr a világ is. A Nyugat által félévezrede járt út, járhatatlanná vált, de irányítói nem akarják tudomásul venni. Még mindig „fenntartható fejlődésről” beszélnek, amely a megsemmisülésbe – először éppen hazánkéba – vezet. Nincs más választásunk, mint követni az örök igazságot, az Istenhez való alkalmazkodás, horribilie dictu, az üdvözülés útját.

„Lehet, hogy valaki azt gondolja, ez Mária országa, de ahogy látom, Mária a kezét mindenképpen levette róla, és csak mi vagyunk itt, mi tudjuk formálni”, mondta 2006 emlékezetes évében hazánk leghaladóbb halandzsázója. Lehet, hogy még hitt is ebben, bár az ő és társai hite kimerül az éppen a legerősebbekhez való elvtelen alkalmazkodásban, amelynek következtében csak deformálni tudnak. Így süllyedt Magyarország oly mélyre, mint még soha történelme folyamán.

Negatív rekordjaink

Negatív rekordok tömegét állítottuk fel, amelyek közül a legszörnyűbb, hogy egy európai országnak még nem volt olyan vezetése, ami ily következetesen és lelkiismeretlenül saját hazája ellen fordult volna. Sajnos ugyanez elmondható politikai „elitünk’” másik részéről, ál ellenzékünkről is. Mert hallgatásával, passzivitásával cinkosa lett a nemzetirtó kormánynak. Annak, amely elsőként a magyar történelemben, még attól sem riadt vissza, hogy az általa gazdaságilag, erkölcsileg lehetetlen helyzetbe hozott cigányságot felheccelje a többségi nemzet ellen. A cél nyilvánvaló volt; hogy a megosztás által hatalmát tovább élvezhesse és az országot tovább vigye a lejtőre, mert megbízóinak ez áll érdekében.

Az ellenzék cinkossága

Az ellenzéknek számtalan lehetősége lett volna a hazaárulás tényét sokszor kimerítő kormányzati magatartás felelősségre vonására, de legfeljebb enyhe rosszallásra futotta tőle. Sokszor még arra sem. Karizmatikusnak mondott vezére októberben az Echo TV-ben riporteri kérdésre kijelentette, hogy Magyarországon vannak ugyan cigány, mint ahogy magyar bűnözők is, de cigánybűnözés nincs. Jelzésértékű volt, hogy Orbán a nemzettel való szolidaritás helyett – ismét – a „politikai korrektséget” választja. És persze súlyos bűn is, mert tagadását jelenti annak a mérhetetlenül veszélyes konfliktushelyzetnek, amelybe főleg a balliberális politika kormányozta az országot, a magyar mellett a cigányság gazdasági lehetőségeinek és érdekeinek semmibevételével is. Az oktatás és a szociálpolitika területén tett intézkedések csak tovább rontják a helyzetet, miközben a bűnözés különösen a cigányság körében egyre nagyobb méreteket ölt és aláássa a többségi társadalom életfeltételeit. Mindezt egy demográfiai katasztrófa közepén, amely a nemzethalált már nem vízióvá, hanem ténnyé kezdi alakítani, amiről a kormány kötelessége súlyos megszegésével tudomást sem vesz, és az ellenzék sem kritizál. A valóban ellenzéki Jobbik előretörése mindkettőt veszélyezteti, ezért egy háttérbeli alku látszik kibontakozni ellene, amelyben az MSZP a szokásos fasiszta, antiszemita, a Fidesz pedig a szélsőséges, hozzá nem értő jelzőkkel riogat. A külföldi Magyarország-kép gyors és súlyos romlása mögött is tetten érhető a hatalom keze és az ellenzék tétlensége. Pedig a tömegek elkeseredése miatti feszültség akár polgárháborúvá is fajulhat, amiből a hatalom jönne ki győztesen, mint a demokrácia „megmentője”, a jól megdolgozott nyugati közvélemény számára is elfogadhatóan. A háttérhatalomnak ezúttal a Fidesz győzelme is elfogadható, mert „nemzeti” politikájával levezeti a feszültséget és kifogja a szelet a valódi változásokat sürgető Jobbik vitorlájából.

Hol tart a világ?

Valóban racionális elemzők szerint az utóbbi két év válságából úgy ahogy kikecmergő Nyugat a nyaklónélküli pénzteremtésből és a még nagyobb spekulációból származó „buborékok” miatt várhatóan idén ősszel az előzőnél is sokkal súlyosabb válságba kerül. Azt is látnunk kell, hogy ez összeesik azzal az egyre súlyosbodó lelki-szellemi válsággal, ami felé a Nyugat évszázadok óta egyre inkább sodródik. A természet és a világ többi részének (the west and the rest) kizsákmányolása nem fokozható, s már nem is fenntartható. Vége azoknak az illúzióknak is, amelyek a 19. század közepétől a 20. század közepéig, végéig képesek voltak elhitetni a tömegekkel és az értelmiség nagyobb részével is, hogy lehetséges és nagyszerű a természettől függetlenített emberi világ, az Antinatur, ahogy Marx nevezte. Egyre inkább teret nyer a felismerés, hogy ez a fajta „modernitás” az, ami csak igazán az emberi önmegvalósítás és kiteljesedés helyett elidegenedést és egy új, minden eddiginél súlyosabb rabszolgaságot jelent, egyre növekvő veszélyekkel az egész emberiség számára. A két, valamikor antagonisztikusnak gondolt rendszer, a kommunizmus és a kapitalizmus egy tőről fakadása és érdekazonossága is nyilvánvalóvá vált. A pénzhatalom bénító uralma a médiák felett azonban nem teszi lehetővé az új felismerések gyors elterjedését, tudatosítását, hanem a passzivitást, az elkeseredettséget, a kiúttalanság érzését növeli.

Magyarország élesztő szerepe

Bár mindezek a jelenségek talán nálunk a legerősebbek, hatékony ellenszerre mégis nekünk van a legnagyobb esélyünk. A magyar hagyományok és népi bölcsesség középpontjában mindig a közösség megtartó, kiegyensúlyozó ereje állt az individualista fantáziák ellenében. És ha most elsöprő politikai győzelemre nincs is esélyünk, arra már lesz erőnk, hogy egy un. konzervatív kormány elégtelen lépéseiről – mert a globalista rendszerkonformitásból nem fognak kitörni – egyre több embert felvilágosítsunk, és többet követeljünk. Hogy ezt igazán hitelessé tegyük, és persze önérdekből is, a közösségi eszmeiséget gazdasági gyakorlattá is kell változtatnunk. Ha nem is lesz erre sok lehetőségünk, már néhány sikeres lépés, például helyi pénzek bevezetésével, gyökeres változásokat indíthatnak el. Magyarország térbeli kicsinysége és kommunikatív természetünk is segíthet, hogy a változásokhoz szükséges emberi fők összessége minél hamarabb összegyűljön. Egyúttal kulturális offenzívát kell indítanunk Nyugaton, hogy a mostani kormány aljas manipulációit semlegesítsük és a magyarság valódi, az egyetemes emberi kultúrát szolgáló eszmeiségét ismertté tegyük. A magyarságban már mindig élt a kereszténységnek az alapgondolata, hogy az emberi élet csak az Istenhez való igazodásban teljesedhet ki. Nem véletlen, hogy történelmi alkotmányunk egyre több embert lelkesít, hiszen lényege: Isten jelenléte alapelveinkben. Na ezért nem tetszik Brüsszelben. De ez az a pont, amelyben a jövő magyar politikája nem ismerhet kompromisszumot. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha kitörünk szellemi elszigeteltségünkből és Nyugaton is jelentős társadalmi rétegek szolidárisak lesznek velünk. Meg kell tudnunk értetni, hogy Magyarország azt a harmadik utat keresi, amit 1956-ban is tett, amely nélkül az emberiség jövője is rendkívül veszélyeztetett. Reménytelennek tűnő helyzetünkben nekünk kell a reményt megtalálni és továbbadni. Szebb és komolyabb feladat nincsen.

  (internetfigyelo.wordpress.com alapján szerk)