(A címbeli idézet József Attila: Thomas Mann üdvözlése c. verséből való)

A történelem túl fontos dolog ahhoz, hogy kizárólag történészekre bízzuk, szokták volt mondani a nagy tudásúak. Bizonnyal ugyanez áll a gazdaságra is. Mármint túl fontos dolog ahhoz, hogy kizárólag közgazdászokra és a pénzüket máskor oly gondosan számon tartó, ám ennek ellenére mégis sokszor hangulatváltozások szeszélyeinek kitett, szerencsejátékra alapozó, üzletemberekre bízhatnánk. Mégis ezt tesszük.

Pontosabban nem mi, hanem a háttérben meghúzódó family trust-ök (családi trösztök), akik mára elérték azt, hogy a gazdasági folyamatok közvetítő közegéül szolgáló jelrendszer felett kizárólag ők rendelkezhessenek…

Azt gondolom, főként hazánk esetében, ahol az államadósság mértékét immáron az alaptörvénybe is belefoglalták, és ahol egyszerű, ún. feles törvény a nemzeti pénzintézetről szóló jogszabály, hogy ugyanilyen játszi könnyedséggel, pláne a törvényhozásban meglévő kétharmados többséggel – ehhez aztán nemhogy fülkeforradalmi, de egyáltalán  – semmilyen forradalmi hevületre sincs szükség, lehetne hozni egy jogszabályt, melyben Magyarország kimondja, hogy hazánkban a mindenkor érvényben és forgalomban lévő magyar fizetőeszköz kibocsátásának joga örökösen és kizárólag a magyar államot illeti meg! Egyúttal ez az a pont, ahol a jogi analógia mintájára két korona eszme van Európában, amire a jogot ismerő, s tudó emberek komolyan odafigyelnek, az egyik az angol, a másik a magyar – gazdasági vonalon is követnénk Nagy-Britannia példáját, vagyis eszünk ágában sem lenne csatlakozni az euróhoz.

Igaz, az efféle törekvéseket nem nézik jó szemmel ezek a bizonyos family trust-ök, még amerikai elnököt is eltettek láb alól Kennedy személyében, méghozzá nagy nyilvánosság előtt. Szegénynek az volt a legfőbb bűne, hogy a jegybank szerepét betöltő FED-től vissza akarta venni az állam számára a pénzkibocsátás jogát, azaz szerette volna újból bevezetni a kamatmentes közpénzrendszert. Isten nyugosztalja.

Nos, amikor a gazdasági folyamatok közvetítő közegéül szolgáló jelet, vagyis a pénzt mesterségesen visszatartják, akkor az olyan, mintha kiszivattyúznák az emberi testből a vért. A mumifikáláskor szokták kiszívni a testnedveket, hogy rendkívüli hosszúságú időre tartósítsák a földi porhüvelyt. A káoszba süllyedt mammonita világ tömeges szenvedésokozásának tartóssá tételén munkálkodnak fáradhatatlan serénykedéssel bizonyos „hittérítő” háttérerők, melyek képviselői még az ellenállás gondolatáról is lebeszélnek bennünket. Nehogy eszünkbe jusson perelni, mondja a Bankszövetség főmuftija, mert abból semmi jó nem származik. Bánáti János, az ügyvédi kamara fő hallja kendje pedig egyenesen arról vizionál, hogy egy ilyen, a bankszektor és a lakosság összecsapása esetén előálló szituációban „összeomlik a magyar pénzügyi rendszer és bankrendszer, s az nemcsak a bank tulajdonosainak lesz rossz, de tízmillió magyar állampolgárnak is rossz lesz,  ha megszűnik a hitel Magyarországon, leáll a gazdasági élet, és tízmillió ember nem jut fizetéshez sem”.

Itt azért megáll az ütő az emberben kicsinység. Azon, hogy mennyire van kedvük a bankoknak manapság hitelezni, vagy mennyire nincs, elegánsan lendüljünk túl. A választ mindenki ismeri. Érdekes kettősség, hogy miközben az MNB fuldokol a pénzbőségben, addig a magyar gazdaság nem tud megindulni a növekedés rögös útján, mert nincs beruházásra fordítható tőke, vagy nincs beruházó tömeges méretekben, aki hajlandó lenne invesztálni a magyar gazdaság fellendítésébe. A lakosságnak mindeközben esze ágában sincs fogyasztania, vagy spórol, vagy a megnövekedett törlesztőrészleteit fizeti, nehogy elvigyék az otthonát a feje fölül. Ez ám a palesztin lét az egyelőre még saját hazában!

De volt még egy nagyon érdekes mondata Bánáti úrnak, azonnal megragadt bennem. Ha megszűnik a hitel Magyarországon, leáll a gazdasági élet, és tízmillió ember nem jut fizetéshez sem. Az csak az én szerény véleményem, hogy Magyarországon már rég megszűnt a hitel és mégis van élet, igaz meglehetősen nyomorúságos, főként ahhoz képest, hogy mink állítólag egy ún. teljes jogú európai uniós tagállam vónánk, vagy mifene. Még egyszer mondom, ez csak az én szerény, különbejáratú véleményem, lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni vele. De ami igazán érdekes, ha jobban belegondolunk, az ügyvédi kamara fő hallja kendje fenti kijelentésével tulajdonképpen azt mondta, hogy Magyarország egész gazdasági működése szélhámosságra, csalásra, hazugságra épül, hiszen ha ez a rendszer nem működne, senki nem kapna fizetést. Azért használok ilyen kemény szavakat, mert a jelek szerint a hitelezés mint fogalom hazai megfelelője (lásd az ún. devizaalapú hitelezés másutt carry trade néven funkcionáló, kizárólag a tőzsdéken használatos gyakorlatát), erőteljes eltéréseket mutat például az unió más országaiban, például hazai bankjaink anyaintézeteiben folytatott hitelezéstől.

A fenti kijelentés kapcsán azon is elgondolkoztam, vajon miért tekinti mindenki természetesnek azt, hogy a mai világban a létezés kizárólag eladósodva képzelhető el? Miért nem ordít fel azonnal mindenki teli torokból, dejszen, ha tartozásom van, akkor függőségbe kerülök, kiszolgáltatottá válok?! Márpedig a szabadság, mint tudjuk, az egyik legfontosabb emberi eszménykép. Mi a rossebb? Máris sutba vágjuk eme magasztos eszmét néhány nyomorult rajzos ábrát tartalmazó értéktelen papírdarabért?

Ugye valamennyien érezzük ennek a fajta „gondolkozásmódnak” a veszélyeit? Mivel ezt az álláspontot – mármint az eladósodás, az eladósodottság emberi létezéssel együtt járó, attól immáron elválaszthatatlan természetes mivoltát hangsúlyozzák számunkra gyakorlatilag vég nélkül, egy idő után hajlamosak vagyunk azt megkérdőjelezhetetlen alapigazságként, ha tetszik, dogmaként elfogadni. (Ha sokáig mondják neked, hogy disznó vagy, előbb-utóbb azon kapod magad, hogy elkezdesz röfögni!) Márpedig a dogma egyik ismertetőjele, hogy asztat bizony senki emberfia meg nem kérdőjelezi. Pedig, ahogyan azt mindannyian tudhatjuk, a világ három legzseniálisabb pénzügyi szakembere Jézus, Mózes és Mohamed, mindhárman tiltották a kamatszedést. Ettől voltak ők a világ legzseniálisabb pénzügyi szakemberei.

De térjünk vissza még néhány gondolat erejéig a jogászi furfangokhoz és csűrcsavarokhoz!

Az egyszerű a nagyszerű! – tartja a nép ajkán született bölcs mondás. És valóban. Kísérteties a hasonlóság, ahogyan rárímel a furmányos ügyvédi szavakra Laár András gondolatmenete. A minap autóvezetés közben a Kossuth Rádiót hallgattam, ahol a Kft együttes és a Laár P’ourt Laár csapat frontembere nagyon tanulságos példabeszédet mondott a világ mai működéséről a házukra felvett hitel kapcsán. Aszongya András, tegyünk be egy üvegbúra alá valamilyen bankjegyet. Mondjuk beteszünk egy ezrest. El lehet az ezres ott ítéletnapig is, mégsem lesz belőle kettő vagy több, vagyis olyan, hogy a pénz kamatozik, nem létezik! Nincs ilyen! Egész egyszerűen nem igaz! Gondolkozzunk mán egy kicsit, emberek! És tényleg! Az üvegbúra alatt soha a büdös életben nem fog szaporodni a pénz. Vagyis úri huncutság, csupán kitaláció az egész, a fantázia szülötte.

Ezt úgy érthetjük meg igazán, ha számba vesszük, hogy manapság olyan árukkal kereskedünk, lásd példának okáért a szelet, amivel nincs jogunk kereskedni, mert nincs rá hatásunk vagy befolyásunk. De még csak közünk se! Azaz nem a miénk! Ha ma valaki szélkereket, vagy bármilyen a szelet hasznosító egyéb eszközt szeretne felállítani mondjuk a telkén, valamilyen spanyol céggel kell tárgyalnia. Képzeljük el azt a bírósági tárgyalást, ahol megkérdezik a spanyol céget, hogy mióta létezik. Bemondanak egy dátumot. Majd a következő kérdés az lesz, hogy előtte is fújt-e a szél? Mivel a választ mindenki tudja, a cég nem tudja előállítani, de még csak befolyásolni sem a szelet, következésképpen nem is húzhat hasznot belőle. Egész egyszerűen azért, mert nem az övé! Mint ahogy az idő sem! Márpedig a kamattal az időt hozzákötjük a pénzhez, vagy fordítva, kinek hogy tetszik. Márpedig az idő sem a miénk, következésképpen nem is kereskedhetünk vele!

Mindeközben a miniszterelnök a televízióban arról beszél, hogy a görögökkel ellentétben mi még őrizzük a pénzügyi szuverenitásunkat, holott mindenki tudja, hogy ez a gigantikus 25 milliárdos IMF-hitel felvétele után tényszerűen nem igaz.

Egyre körülményesebb eligazodnunk az igaz és hamis állítások között. Mindeközben a mumifikátorok szorgosan ügyködnek.

Király Júliától, a jegybank alelnökétől idézünk:

Semmiképp sem kell megmenteni a devizahiteleseket

Semmiképp sem a devizahitelesek megmentése a jó megoldás a jelenlegi helyzetben, hiszen senki nem adott felhatalmazást arra, hogy választói, adófizetői pénzből egy szűk réteget húzzanak ki a bajból – mondta egy szerdai konferencián Király Júlia. A jegybank alelnöke szerint a devizahitelekkel együtt kell élnünk, a következő öt évben nem szabadulunk tőlük.

Hopp, itt álljunk is meg mindjárt egy polgári szóra, Istenben szeretett felebarátim!

Ejnye-ejnye, kedves Király Júlia, már megint ez a féloldalasság. Nem tudom megfigyelték-e, manapság szeretnek a dolgoknak mindig csak az egyik feléről, az éremnek mindig csak a nekik kedves feléről beszélni. Megint ez a kis finom déjá vu. Tisztára, mint a kötelező magánnyugdíj-pénztáraknál. Alkotmányellenes, hogy válaszút elé állították az embereket, maradnak, vagy mennek. És az nem volt alkotmányellenes, hogy annak idején meg nem? Már pedig mese nincs, muszáj tagnak lenned! Itt is ugyanez van.

Arra vajon ki adott felhatalmazást Megyónak és csapatának, hogy a manapság csak leánykori nevén carry trade-ként emlegetett spekulációs ügyletet hitelezés címszóval eladva tömeges csődközeli helyzetet idézzenek elő a lakossággá züllött magyar nemzet soraiban?

Nehéz döntések

“Nehéz ezt kimondani, de a jelenlegi helyzetben semmiképp sem kell megmenteni a devizahiteleseket. Arra ugyanis senki nem adott felhatalmazást, hogy választói, adófizetői pénzből egy szűk réteget mentsenek meg” – mondta Király Júlia. A jegybank alelnöke szerint nem lehet a devizahiteleket egycsapásra átváltani, mert az rögtön húsz százalékos forintleértékelődéshez és hat százalékos GDP-csökkenéshez vezetne.

“A fentiekből egy következtetést lehet levonni: együtt kell élni a devizahitelekkel, mert nincs gyors megoldás. A következő öt évben nem fogunk megszabadulni ettől a felhalmozott hitelállománytól” – tette hozzá. A szakember szerint a magas devizahitel-állomány hazánk egyik jellemzője, amit nem tudunk egycsapásra megváltoztatni.

Kérem tisztelettel, megint komoly gondjaim vannak.

Megint a szóhasználat az, ami nagyon árulkodó! Azért ennyire fájdalmas az egész, mert egy első ránézésre, legalábbis nevében magyar mondja azt, amit mond, nem pedig egy külhoni. Arra talán még legyintene egyet az ember. Tehát nem az van, hogy mit tudom én, „sajnos a körülmények olyanok, hogy…, vagy mi mindent megtettünk, de nem tudtunk úrrá lenni a problémán, vagy ilyesmi. Nem! Semmiképpen sem kell, azaz nem szabad megmenteni a devizahiteleseket! Épp csak azt nem mondja ki, hogy hulljon a férgese!

Ráadásul, mese nincs, ezzel a teherrel együtt KELL élnünk! Más megoldás nincs, nem is lehet, de még csak el sem képzelhető!

(Emlékeznek még Antall Józsefre, márpedig a magyar az mindig, minden körülmények között magyar, de márpedig muszáj neki, az adósságot asztat aztán vissza fogja fizetni! Még ha beledöglik is! – tehetnénk hozzá. Más megoldás ugyanis nincs, nem is lehet, de még csak nem is elképzelhető!)

A hozzá nem értés betetőzése számomra az, amikor a jegybank alelnöke az érintettek kapcsán szűk körről beszél. Akkor, amikor – akár hozzátartozók, rokonok révén – gyakorlatilag nincs olyan magyar család, amely ne lenne érintett a devizahitelek ügyében. Ilyen esetben szűk kör érintettségéről beszélni szerény véleményem szerint több mint hiba, ez már bűn.

Ráadásul megint egy felelősségtejes poszton lévő ember nyilatkozik ilyeneket. Megint nem az a lényeg, hogy mi lesz az emberekkel, akiket Isten állítólag a saját képmására teremtett, tehát a fontossági sorrendben gyaníthatóan legelöl foglalnak helyet, nem, hanem az, hogy mi lesz a pénzzel! De miért is? Hiszen nem a pénz találta ki az embert, hanem az ember a pénzt. Köszönet érte a föníciaiaknak. Már megint fordítva ülünk azon a bizonyos sokat emlegetett állatorvosi lovon?

Az egészben az a legbosszantóbb(?) legaljasabb(?) legvérlázítóbb(?) legpofátlanabb(?), hogy ebből a pénzközpontú mammonita szemléletmódból fakadóan akárcsak az offshore-os Simor, alelnöke Király Júlia is természetesnek veszi azt az eddig folytatott hitelezési gyakorlatot, amely másutt kizárólag a tőzsdei spekulációk világába tartozik, azaz csak szakavatott, megfelelő ismeretekkel rendelkező gazdasági szerencsejátékosok űzik, nem pedig széles néptömegek.

„Azért nem sikerült a devizahitelezés terjedését megfékezni, mert egy felfutás idején egyik állam, egyik politika sem vállalja fel, hogy beteszi a korlátot” – véli Király Júlia.

És mekkorát téved!

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, Megyóék alatt futott fel a devizaalapúnak nevezett carry trade, azaz esze ágában sem volt semelyik kormányzatnak semmiféle korlátot beépíteni. Sőt! Ők szorgalmazták azt a bizonyos felfutást, ha tetszik, ők futtatták fel. Járt is érte a „Becsület rend”!

Akadnak ugyan rossznyelvek, akik szerint az előre lezsírozott és rendszerváltásnak nevezett paktumozott momentum óta egyetlen kormányzat sem akadt, amely ne idegen érdekeket szolgált volna inkább, mint a hazaiakat, szóval némelyek tudatosságot vélnek felfedezni az első Orbán-kormány lakástámogatási tevékenysége következtében felfutó hitelfelvevés és az azt követő szocialista regnálások közepette ránk zúduló hidegzuhany egymásra épülő szerves folytatásában.

Ezen a ponton hívom fel mindenki figyelmét arra az apró ám annál fontosabb momentumra, hogy az összeesküvés-elmélet kifejezéssel manapság már kéretik csínján bánni!

Bankok nélkül nincs gazdasági fellendülés

Király szerint a jól működő pénzügyi közvetítő rendszer nélkül nincs gazdasági fellendülés. Éppen ezért veszélyes az állam túlszabályozása, ami a bankadóban, a devizahitelezés betiltásában, a kilakoltatási moratóriumban és a nyolc pontban nyilvánul meg.

“A devizahitelezést korlátozni lehet, de a szabad tőkeáramlás korában betiltani nem lehet. Az eurózónához közeledve igenis van jövője a devizahitelezésnek” – véli a jegybank szakembere. Király Júlia szerint a kilakoltatási moratóriumnak ára van: kell bizonyos szociális háló, de az államnak nem feladata felelőtlenül dönteni az állampolgárok pénzéről és tönkretenni a jelzáloglevél-piacot.

Az MNB alelnöke szerint a kormánypárti képviselők által benyújtott nyolc pontos javaslatcsomag is rossz irányba mutat. “Ezek a lépések arról szólnak, hogy nem megérteni, elemezni, hanem büntetni, korlátozni akarják a piacot” – mondta ezzel kapcsolatban.

Király Júlia előadása végén felsorolta a szerinte szükséges lépéseket: élénkíteni kellene a jelzálogpiacot, létre kellene hozni a pozitív adóslistát, törvényt kellene hozni a felelős hitelezésről és korlátozni kellene a bankok erőfölényét.

Forrás: Beke Károly mfor.hu

Bankok nélkül nincs gazdasági fellendülés – mondja a jegybank alelnöke. Úgy tűnik, a bankokkal se nagyon van – válaszolja rá az öntudatos pécsi polgár. Legalábbis ezt látjuk megképződni. A hazai bankrendszerben pedig nemhogy jól működő, de lassan sehogyan se működő, valamiféle kifacsart fura torzonborz, csak a saját zsebe megtömésével foglalkozó adóhatóságra hajazó valamit látunk, amit bizonnyal sok mindennek lehet nevezni, csak éppen közvetítő rendszernek nem.

És akkor a szabad tőkeáramlásról még egy árva szó nem sok, annyit sem beszéltünk. Pedig nagy a valószínűsége annak, legalábbis a józan paraszti észre hallgatva a nép egyszerű gyermeke hajlamos az efféle következtetések levonására, hogy ez az egyik legfőbb okozója annak, hogy a vagyoni különbségek mindenütt szétterjedtek, a válság globalizálódott. Alul tőkésített, vagy a végletekig eladósított társadalmakba akár hódító célzattal is megjelenik a külföldi tőke, majd ő beruház, majd ő működtet, majd ő felvásárol, a jó tevő(?), a külföldi befektető. A gyarmatbirodalom pedig tovább él, a háború ma is folytatódik szakadatlanul, csak most más fegyverekkel vívják. A legyőzötteket most már nem kiirtani akarják, hanem engedelmes rabszolgahadként a pénzszivattyú napi 24 órás, évi 365 (szökőévekben 366) napos üzemeltetésére betanított munkásként foglalkoztatni.

A jegybank alelnöke javasolt megoldásként szorgalmazza a felelős hitelezésről szóló törvény meghozását. Miért, eddig felelőtlenül hiteleztek?

Csak nem elszólta magát a jegybank alelnöke? Ugye milyen érdekes?

No, hát éppen ezért – addig is, míg a magyar állam nem nyújtja be a bankok elleni közkeresetet – meg azért, mert a Bankszövetség fő hallja kendje ennek pont az ellenkezőjét javasolja, minden devizahitelesnek azt tanácsolom, pereljen!

Isten áldja Magyarországot!

(Nemzeti InternetFigyelő)

Szabad Hírek