2009. szeptember 26. Közélet

A napokban a csatornákat váltogatva az ATV-n Békesi László volt pénzügyminisztert láttam a megszorításokról nyilatkozni. A riporter arról kérdezte, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha az önkormányzatoktól elvonnak 120 milliárd forintot. Békesi látható örömmel válaszolta: például az, hogy végre bezárják a kis, önkormányzati kórházakat. A balliberális Békesi megelégedettsége a kórházak számának várható további csökkenése miatt összecseng az IMF-fel kötött szerződésben foglaltakkal.

Ezek szerint elsősorban a közszférában történő erőteljes megszorításokkal kell a költségvetési hiányt csökkenteni még akkor is, ha ez a közintézmények, kórházak és iskolák bezárásával jár együtt. Békesi ezek szerint az újra felgyorsult fogyásunknak is örül. Hiszen a halálozási adatok drámai romlása bizonyíthatóan összefügg az egészségügy szétesésével, a kórházak és kórházi ágyak számának csökkentésével, a kórházösszevonásokkal és azzal – az orvosi körökből származó – információval, hogy a hatvan év felettieket a kormány gyakorlatilag halálra ítélte. A kórházak nem adhatják meg nekik azt a szükséges kezelést, beleértve az indokolt műtétek elvégzését is, amelyekre a teljes gyógyulásukhoz szükség lenne. Nem elég tehát, hogy életszínvonalukat jelentős mértékben rontotta a kormány, amivel eleve rontotta életesélyeiket, de még a szükséges orvosi kezelés megtagadásával is sietteti halálukat. Ez pedig kimeríti a népirtás fogalmát. Az ugyanis így hangzik: népirtást követ el az, aki egy népet vagy annak egyes csoportjait olyan életfeltételek közé kényszerít, amelyek azokat pusztulással fenyegetik.

A kormány megszorításai elérték ezt a szintet. Ráadásul úgy rontják az emberek életkörülményeit, hogy az nem is indokolt. Pénz ugyanis van. Ha nem lenne, akkor nem jutna a metró máshol sehol nem tapasztaltan rosszul szervezett és drága építésére, a Margit híd indokolatlanul költséges felújítására, a csillagászati költségű út-, alagút- és völgyhídépítésekre, az MSZP-s Leader-csoportoknak juttatott sok százmillióra, a több tízmilliós BKV-s végkielégítésekre és a hatalmas fizetésekre, a különböző áltanácsadóknak, kommunikációs szakembereknek, honlapszerkesztőknek juttatott hálózatépítési pénzekre, a Vietnamnak és Indonéziának nyújtott segélyre és a legújabban az iz­raeli befektetők által építeni tervezett, kisfizetésű kiszolgáló munkahelyeket létesítő velencei-tavi szórakoztatókomplexumnak adandó több milliárdra. És ezzel még nem jutottunk a végére azoknak az ügyeknek, amelyekre a kormány és – gondolom, azzal teljes egyetértésben – Békesi, valamint „elv-társai” nem sajnálják a pénzt, miközben nagyon sajnálják az öregektől, a gyerekektől, az iskoláktól, a kórházaktól, a fogyatékosoktól, a családoktól. Ezért megszorítások formájában el is veszik tőlük. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy valójában pénzátcsoportosítás zajlik. Az emberektől elvett pénzt a kormány különböző formákban átpumpálja a saját holdudvarában lévő vállalkozásokhoz és a nemzetközi pénzvilághoz. Eközben tovább pocsékol, aminek nyilvánvaló jele, hogy a GDP nyolcvan százaléka fölé kúszott az államadósság, amelyet viszont ugyanazokkal akar visszafizettetni, akiket most szisztematikusan tönkretesz.

Ezek után Bajnai mert úgy nyilatkozni az USA-ban, hogy Magyarország olyan helyzetben van, hogy a válság elmúltával újra élre törhet. Ez körülbelül akkora lódítás, mint amikor a már régen lefelé menő gazdasági növekedés ellenére Kóka „dübörgő gazdaságról” beszélt. De Bajnai még ezen is túlment azt állítva, hogy a magyar válságot a nemzetközi válságon túl elsősorban a pártok vitája okozta.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a válságot a Gyurcsány–Kóka-csapat pocsékolása miatt bevezetett konvergenciaterv indította el, amely adóemelést és megszorításokat jelentett. Ezek hatására már akkor csökkent a magyar gazdaság teljesítménye, amikor még híre-hamva sem volt a nemzetközi gazdasági válságnak. Azóta pedig folyamatosak a megszorítások, amelyek hatására – éppen úgy, mint a Bokros-csomag idején – nő a munkanélküliség, és gyorsuló mértékben fogy a lakosság. A kormány úgy irányítja tehát az országot, hogy azzal gazdasági–társadalmi károkat okoz. Ezért ezt nem is lehet kormányzásnak tekinteni. Ez rombolás. Békesi és baráti köre nyilatkozataira figyelve pedig azt lehet érzékelni, hogy a rombolás nem is véletlen, hanem tudatos.

Mit is mondott gróf Széchenyi István? Így figyelmeztetett: „Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor biztos, hogy a nemzetben van a hiba!” Vajon mi történt a magyar nemzettel? Hová süllyedünk még a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után? Gondoljunk Kós Károly Trianon utáni, ma újra nagyon aktuális szavaira: „Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba, lelkünkön bilincs. De tudom, talpra kell állanunk mégis.”

Mikor kezdjük.

(Forrás: Magyar Hirlap online, Csath Magdolna )