2011. július 30. Közélet

Nyilatkozatban jelentette be Gubík László felvidéki magyar fiatalember, hogy felveszi a magyar állampolgárságot. Ennek a hírnek a jelentősége a nullával egyenlő – volna egy normális Közép-Európában. Csakhogy Közép-Európa legkésőbb 1920. június 4-e óta az öreg kontinens egyik legabnormálisabb régiója. Olyan hely, ahol Gubík László két útlevele: bűncselekmény. A pozsonyi törvényhozás ugyanis válaszul a határon túli magyarok állampolgárságának visszaadása jelentette „irredenta provokációra”, olyan jogszabályt szavazott meg, amely kizárja, hogy Szlovákia polgárai más ország állampolgárságáért folyamodjanak, illetve, ha megteszik, akkor a szlovákról le kell mondaniuk.

Magától értetődik persze a kérdés: honnan a bánatból tudnák Pozsonyban, kinek hány útlevél lapul a zsebében, hiszen éppenséggel a magyar BM sem tartja nyilván, hogy a Lipótvárosban mennyi az egy főre eső állampolgárságok száma? A válasz igen egyszerű: sehonnan. Budapest ugyanis előre megmondta, senkinek sem adja ki a kérvényezők névsorát.

Hát, akkor meg mi a bánatnak jelenti fel kvázi önmagát ez a Laci gyerek?- horkanhat fel most az olvasó. Hát, éppen ezért! Mert a magyar hatóságok – egyébként önmagában dicséretes szolidaritásról tanúbizonyságot tevő – titkolózása valójában azt jelenti, hogy beismerjük: Felvidéken magyarnak lenni, kötődni az ezeréves magyar hazához: bűncselekmény. És ez akkor is botrány, akkor is elfogadhatatlan, ha vállaljuk a „cinkosságot” ebben. Akkor is, ha a magyar alkotmányozásba Brüsszelből belepofázó, világoskéktől a vérvörösig terjedő európai parlamenti nagykoalíció demokratikus ingerküszöbét ez meg sem közelíti. Akkor is, ha az anarchopedofilizmus pápája, Cohn-Bendit erre nem kiált diktatúrát, a vele együtt magyarfasisztázó szocdemek pedig némi lányos duzzogás után alig várták, hogy visszafogadják a marxista hitvesi ágyba a törvényt kiagyaló Ficóékat.

Gubík László „önfeljelentése” a lelkiismeret lázadása az Unió és sajnos Budapest hallgatólagos beleegyezésével is folyó őrület ellen. Nyilatkozatában azt írja, törvénytisztelő állampolgár, és az is akar maradni. S most beleütközött a szlovák politikai elit kisebbrendűségi komplexusa, és kezelhetetlen hungarofóbiája építette falba, egy olyan, beteg elmék alkotta jogszabályba, amely választás elé állítja: vagy az egyik lehet, vagy a másik. Vagy törvénytisztelő lesz, vagy állampolgár.

Ennek a 24 éves srácnak a további sorsa e ponttól kezdve nem egyszerűen egy közigazgatási, vagy ne adj’ Isten büntetőjogi eljárás, hanem – szimbólum. Jelképe az elmúlt kilenc évtizedben minden összetákolt környező államban folyó tudatos magyartalanításnak, és jelképe annak is, maradt-e még bennünk bátorság, hogy végre egyszer megálljt parancsoljunk ennek. Mert, ha őt most el lehet űzni a szülőföldjéről, akkor az egész állampolgárság visszaadásnak – amelyért annyit küzdöttünk 2004 gyalázatos decembere óta – az értelme kérdőjeleződik meg. Akkor a Kárpát-medencei nemzeti egység megteremtése helyett csak újabb eszközt adtunk szomszédaink kezébe, hogy megszabaduljanak a trianoni zsákmány számukra oly kellemetlen járulékától, az elrablott területeken élő magyarságtól. Hiszen ne feledjük: Szlovákia mellett Ukrajnában is hasonló jogszabály van érvényben, és ki tudja, mikor kap ihletet tőlük a szerb vagy a román politikai elit.

Abban az országban, ahol ilyen törvények létezhetnek, nagyon nagy a baj. És abban az országban, amely eltűri, hogy nemzettársait ezek alapján meghurcolják, ajtót mutassanak neki szülőföldjéről – ott még nagyobb. Születése óta tudjuk, hogy Szlovákia mentálisan súlyosan beteg, skizofrén állam. Gubík László ügyében most vizsgázhat Magyarország is. Ha magára hagyjuk, mehetünk mi is a szomszédos gumiszobába…(barikad.hu)

Szabad Hírek