2011. június 24. Közélet

Magyarország mára tudomásul vette, hogy elveszítette a hétszáz éves harcot Románia ellen, Erdély visszavételét pedig már csupán "húszezer idióta" tartja elképzelhetőnek – osztotta meg magvas gondolatait Füzes Oszkár egy román hírportál olvasóival.

Hívják vissza a trianoni diktátum ellen küzdőket leidiótázó bukaresti követet!

Gyorsan essünk túl azon a triviális megállapításon, hogy egy ilyen, Grósz Károly legszebb aradi pillanatait idéző beszólásra minden minimálisan egészséges magyarságtudattal bíró embernél repül a papucs a monitorhoz. Amit Füzes tett, az ugyanis nem pusztán gusztustalan verbális nemzetárulás. Ilyen és ehhez hasonló felböffenéseket már számtalanszor hallhatunk az elmúlt két évtizedben – legutóbb épp a veterán hungarofób Bauer Tamástól, aki még a Trianont „imperalista rablóbékének” nevező Lenin elvtárssal is szembe menve szögezte le, hogy a 91 éve aláírt diktátum igenis igazságos volt.

Tegyük túl magunkat azon is, hogy Oszkárunk kapitális baromságokat beszél, amikor azt mondja: „a két ország között hétszáz évig nem volt baráti viszony”. Biztos forrásból tudjuk ugyanis, hogy mind Károly Róbert, mind Mátyás király, de még Bethlen Gábor és Mária Terézia is igyekezett baráti kapcsolatokat ápolni Romániával – de sajnos nem találták a térképen. Keleti szomszédunk ugyanis a legoptimistább számítások szerint is Moldva és Havasalföld 1862-es egyesülésétől számíthatja létezését.

Szóval felháborító is, meg marhaság is, amit a nagykövet mondott. De nem ez a legnagyobb gond. Füzesi ugyanis nem egy körúti romkocsmában osztotta az észt – hanem bukaresti magyar nagykövetként. Ha van eset, amire a „több mint bűn: hiba” című közhely tökéletesen illik, akkor az ez a nyilatkozat.

Hallottunk már vajon olyat, hogy egy román diplomata arról beszélne, hogy hazája már rég lemondott Moldova bekebelezéséről? Előfordult már olyan, hogy Szerbia tiranai nagykövete egy albán lapnak nyilatkozva idiótának nevezze azokat, akik nem hajlandóak beletörődni Koszovó elvesztésébe? Vagy fordítva: mondta-e valaha albán külügyi vezető, hogy a frissen létrejött balkáni kisállam soha nem fog egyesülni az anyaországgal? Aki azonban szeret a nyugati példákra hivatkozni, az is nehezen találna példát arra, hogy a londoni ír követ a britekkel vívott „elvesztett 700 éves küzdelemről” értekezne Észak-Írország kapcsán.

Igaz, arra sem, hogy az ellenkezőjét mondanák, hogy a papíron ugyan nem, de a nemzeti lélek mélyrétegeiben nagyon is vitatott területeket azonnal vissza kell csatolni. Egy megcsonkított ország diplomatája ugyanis két ordas nagy hibát követhet el: nyíltan beszél hazája területi igényeiről, vagy épp ellenkezőleg, ünnepélyesen lemond azokról.

Hogy mit tehet ilyenkor az a nehéz sorsú nagykövet, akit egy elméletileg szövetséges, de facto azonban – fogalmazzunk visszafogottan – nemzetstratégiailag rivális ország fővárosába akkreditáltak? Erre vonatkozóan egy Füzes Oszkárnál lényegesen komolyabb gondolkodó, Juhász Gyula már papírra vetette az útmutatást Trianon kapcsán:

„Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá.”

Hát ezt kellett, volna, Oszkár: hallgatni. Most meg csomagolni kellene, de gyorsan: nehogy egy ihletett pillanatodban a Tiszántúlról is lemondjál Románia javára...

(Barikad.hu)

Szabad Hírek