Köztársasági elnökként nem SZDSZ-találmány. Ezt számosan dokumentálták. Legutóbb a februári évfordulós konferencián erősítette meg a szabaddemokraták egyik korabeli vezetője - Pető Iván: A közhiedelemmel ellentétben Göncz nem az SZDSZ jelöltje volt az államfői posztra. Olyannyira nem, hogy amikor az 1990-es választásokon a Bács-Kiskun megyei liberálisoknak felajánlották Gönczöt listavezetőnek, azok köszönték, nem kértek belőle, egyáltalán nem ismerték.

„Eszünkbe sem jutott volna elnöknek jelölni" - mondta Pető, hozzátéve: Antall József volt az, aki az MDF-SZDSZ paktumként elhíresült megállapodás részeként javasolta: Göncz Árpád viselje a legfőbb közjogi méltóságot.”

Árpi bácsi az ötvenes évektől kezdve Antall Józsefék rendszeres vendége volt a Kárpátia-házban Benedek István, Kosáry Domokos, Németh G. Béla, Hankiss Elemér társaságában. Személye egy ellentételezés eredménye. Antall József a kormányt bénító helyzetként értékelte a sok kétharmados törvény meglétét. Tenni, tenni, cselekedni kellett ebben az átmeneti időben, különben káosz alakul ki. Következtetés: a végtelen szavazási és egyeztetési procedúrákat elkerülendő számukat csökkenteni kell. Az SZDSZ beleegyezését elnyerendő felajánlotta, a Magyar Köztársaság elnöke az ő pártjukból kerüljön ki. Személy szerint van is egy jelöltje: Göncz Árpád.

Az ajánlatot előbb a jelölttel közölte. Helyszíne Antall előző munkahelye, az Orvostörténeti Múzeum. Göncz – Marinovich Endre tudósításában - kétütemű Wartburgján érkezett. Pulóver és bakancs volt rajta. 

– Mondd Árpád, akarsz-e a Magyar Köztársaság elnöke lenni? – tette fel Antall a kérdést s egy vázlatot nyújtott át, amely a törvényekről szóló tárgyalások alapjául szolgált.

A meglepett férfi zavarba jött. - Ezt meg kell beszélnem pártommal – válaszolta, s valóban, az MDF és az SZDSZ között hamarosan megindultak a tárgyalások. Antall József Gönczről úgy vélekedett, hogy számos szabaddemokrata politikussal szemben együttműködőbb. Soha nem volt – mint korábban Kis János, Pető Iván, Tamás Gáspár Miklós – marxista, életkoránál fogva is megfontoltabb politizálásra hajlamos. E meggyőződésében később csalatkoznia kellett…

Még el sem telt 100 nap az új kormány idejéből, amikor 1990. október 25-én létrejött az un. taxisblokád.- „Édesapám a súlyos műtétjét követően az intenzív osztályon feküdt. Senki nem tudta, mi lesz ebből. Valamilyen állásfoglalást kellene kiadni, erről beszéltek kormánykörökben” – emlékezik az eseményekre Antall Péter, az egykori miniszterelnök fiatalabb gyermeke. Meggyőződése, hogy a taxisblokádként elhíresült négy októberi nap nem spontán esemény volt, hanem puccskísérlet.

„Közép-Kelet-Európa népei tartalékok nélkül állnak háztartásaikban, és ezek a népek nem bírják ki a feszültségeket” – olvashatjuk az Antall József írásait, beszédeit, interjúit tartalmazó kötetben.

„A Szovjetunió már nem szállított benzint – tisztázza a miniszterelnök a taxis-blokádra okot adó helyzetünket a „pizsamás” interjúban - a világpiacon pedig az Öböl-válság miatt felmentek az árak. Vészhelyzet állt elő. Amikor párizsi utamon Rocard miniszterelnöknek elmondtam, hogy kilenc napra elegendő az olajkészletünk, összecsapta a kezét, és visszakérdezett, hogy jól érti-e? Azt mondta, hogy 109-110 napnál kevesebb nem lehet ez a tartalék a nyugat-európai országokban.”

Akkori adósságunk 20 és 21 milliárd dollár (nem forint!) Az előző évtizedek pazarló, hiteleken hiteket vásárló politikájának köszönhetően.

Az súlyos operációját követőn éppen lábadozó Antall tárgyalást, megegyezést javasol pártjának.Ezt Göncz Árpád – a nyilvánosság előtt a blokád mellé állva – meghiúsítja. Hiába keresi fel Horváth Balázs, az akkori belügyminiszter a miniszterelnöki tanácsadó Kodolányi Gyula társaságában Gönczöt, s kéri fel egy – az országot megnyugtató – nyilatkozat megtételére. Árpi bácsi ettől elzárkózik. Sőt, mint említettük, nyíltan a gyanúsan jólszevezett blokádisták mellé áll, s államfőként kiadja a honvédség bármilyen igénybevételét tiltó parancsát.

Október 27-ére az első sokkból ébredő kormánypárti szavazók is magukhoz tértek. Az MDF kezdeményezésére  a taxismegmozdulást elítélő tüntetés kezdődött aznap, szombaton, 18 óra 20 perckor a Parlament előtt. A szónokaik tiltakoztak az ellen, hogy a nemrégiben kivívott magyar alkotmányos demokráciában „egy szűk kisebbség önös érdekei védelmében egy egész ország életét megbénítja”.

Árpi bácsi – az ország egységét szimbolizáló pozíciójában – mélyen hallgat. Nem így, amikor a megosztottságot támogatta. Köztársasági elnökként még alkotmányellenes tettre is vetemedik, amikor a honvédséggel kapcsolatos parancsot kiadja. Ehhez joga nem volt – állapította meg később az Alkotmánybíróság. Árpi bácsi , a magyar alkotmányosság legfőbb letéteményese – Alkotmányt szegett.

Lemondania eszébe sem jutott.Sőt! Az un. médiaháború idején a miniszterelnök minden előterjesztésének aláírását - az SZDSZ-es tanácsadók foglyaként -  megtagadja. Ennek előéletéről annyit, hogy egy kéthetes, folyamatos hatpárti egyeztetést követően, a Kulturális és az Alkotmányügyi bizottságok, valamint a Ház részletes vitája után a Médiatörvény végre elérte, hogy a kölcsönös engedmények eredményeként szavazásra kerülhessen. A végszavazás előtt minden oké volt. A szavazás előtti napon aztán az SZDSZ minden korábbi megállapodást felrúgva – visszalépett. Magyarán felmondta a megegyezést.

Erről értesülve a kormánykoalíció képviselői is tartózkodtak a szavazástól. Így esett meg, hogy a több hónapos kidolgozás majd egyeztetés után a beterjesztett Médiatörvény a parlamentben egyetlen szavazatot sem kapott. Az SZDSZ stratégái ugyanis közben rájöttek, hogy e konszenzusos médiatörvény megfosztaná őket a magyar médiát szinte teljesen uraló pozíciójuktól, s a médianyilvánosságban megtörténnének az első lépések a kiegyensúlyozottabb tájékoztatás irányában. Ennek a következménye lett az un. médiaháború, ahol Árpi bácsi szintén a kiegyensúlyozatlanság, az SZDSZ-MSZP uralta helyzet mellett foglalt állást. Árpi bácsi tehát minden  - a kiegyensúlyozás irányába mutató - kormány-előterjesztést blokkolt, ezzel is a megegyezés felmondását támogatva. Mindezek fényében/árnyában munkatársainak Antall József kijelentette, kizárólag csak az elkerülhetetlen, hivatalos alkalmakkor hajlandó találkozni az ország köztársasági elnökével.

“El lehet képzelni – írja dr. Kajdi József az akkori Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, - hogy mi kellett ahhoz, hogy valaki egy barát megítélésben eljusson odáig, hogy ezt kimondja!”

Később, a Horn kormány idején  még Árpi bácsi a demokrácia felkent bajnokaként büszkén jelentette ki a külföldi sajtó képviselőinek , hogy ennek az MSZP-SZDSZ koalíciónak Magyarországon nincs alternatívája!!!

Köztársasági elnökként eszébe sem jutott, hogy levonva  tetteinek és nyilatkozatainak konzekvenciáit - lemondását fontolgassa. Mert ezzel megosztotta a társadalmat.

Mert történjék bármi, Árpi bácsi nem mond le!