2009. 09. 26.  Külföld

„Barátsággal és testvériséggel teli világot szeretnék” – mondja Mahmud Ahmedinezsád, Irán elnöke a Time angol lapnak adott interjújában, melyben a újabb iráni atomlétesítményről is kérdezték az elnököt. A prominens angol lap újságírói az ENSZ-közgyűlésen elmondandó beszéde előtt kérdezték az iszlám köztársaság elnökét

Az amerikai elnök, valamint a brit kormányfő, a francia államfő és a német kancellár követeli Irántól, hogy nyissa meg a nemzetközi ellenőrök előtt azt a titkos atomlétesítményt, amelyet évek óta rejteget a világ elől. Barack Obama, Gordon Brown és Nicolas Sarkozy a G-20 országcsoport csúcstalálkozóján felszólította Iránt, engedje be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreit eltitkolt nukleáris fűtőanyaggyártó üzemébe. Sarkozy kijelentette: Iránnak decemberig van ideje arra, hogy eleget tegyen a követelésnek, ellenkező esetben szankciókra számíthat. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteken közölte: Irán szeptember 21-én arról tájékoztatta, hogy a már működő natanzi urándúsító létesítménye után most egy második ilyen üzemet épít, a középső országrészben. Dmitrij Medvegyev orosz államfő komoly aggodalmának adott hangot a titkos iráni urándúsító létesítmény miatt, s Kína is aggodalmát hangoztatta.

Elsőként az Irak és Irán közötti háborúról esett szó, az újságírók szerették volna megtudni, milyen személyes élmények fűzik az eseményekhez, majd azok az ország tudatára gyakorolt hatásáról kérdezték. Ahmedinezsádnak nem akaródzott személyes élményeket közölni: mint mondta, ő csupán egy volt nemzete tagjai közül, és a háborút senki sem szerette. Azt is megtudhattuk, Szaddám Husszein támadását nem érzi különösen nagy sebnek, leginkább azt emelte ki, Irán itt tanulta meg igazán, hogy saját gazdaságára, saját technológiájára kell hagyatkoznia.

Az interjú legfontosabb témája természetesen a nemrégiben felszínre került gyanú, miszerint Iránnak van egy újabb, eddig titokban tartott atomtechnológiai létesítménye is; és az ezt elítélő amerikai-angol-francia nyilatkozat. Az iráni elnök természetesen sértődötten utasította vissza a gyanúsítgatásokat; állítása szerint országa mindent az IAEA (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség) tudtával és ellenőrzésével tesz, minden cselekedetüket közlik az IAEA-val: nem kényszerből, hanem „önszántukból”, jóakaratuk bizonyítékaként. Többször megjegyezte, ő „Obama elnök helyében nem tenne ilyen kijelentést” (…), mivel ezzel csak azoknak az ügyeknek a körét szaporítja, amelyekben az USA bocsánatkéréssel tartozik Iránnak”.

Az újságírók kérdésére, mely szerint Izrael nukleáris arzenálja elleni védekezésként van-e szükség saját atomprogramra, azt felelte: „A cionista rezsim túl apró, jelentéktelen ahhoz, hogy gondot okozzon Iránnak. (…) Az atomfegyverek egyébként is a múlt század eszközei” – majd megjegyezte, úgy érzi, az újságírók szerint tanácsos lenne atomfegyverek fejlesztésébe fogni.

Ezek után országa belügyeire terelődött a szó. Először a nyári, az elnökválasztást követő zavargások kerültek szóba. A kérdésére, mely szerint ha a külföldi újságírók kivonultak Iránból, miért folytatódnak a tüntetések, melyeknek – az iráni hivatalos álláspont szerint – ők álltak a hátterében? Ahmedinezsá d erre kifejtette, nem a külföldiek gerjesztették a tüntetéseket, de abban mindenképpen hibásak –és itt különösen a briteket és az amerikaikat emelte ki –, hogy „bátorították” a tüntetőket, és „belekeveredtek” egy másik ország belügyeibe, amit a nemzetközi jog is elítél. Emellett hozzátette, az, hogy az emberek tüntetnek, nem feltétlenül rossz dolog, más országokban is megesik – és itt az éppen zajló G20 csúcsra utalt.

Majd a nemzetközi együttműködésről esett szó. Az iráni elnök az újságírók kérdésére kifejtette, sok területen tud széles körű nemzetközi együttműködést elképzelni: idilli képet festett le egy világról, melyben minden ország együttműködik, és barátsággal viseltetik a másik iránt, igyekszik annak kedvére tenni. „Afganisztánnal is ez a helyzet. (…) Az USA rossz módszerrel fogott neki a dolgoknak. Nem értik a kultúrát, az emberek életmódját, az afgánok hitvilágát. Afganisztán gondjaira nem létezik katonai megoldás, csupán humanitárius megoldás, és mi tudjuk, hogyan lehetne ezt megvalósítani, hiszen itt élünk a világnak egyazon részén, összeköt minket a vallás, a közös történelmi gyökerek. Az elmúlt száz évben egyetlen hadsereg sem hagyta el győzedelmesen Afganisztánt. Ha ezt megértenék, átgondolnák a stratégiájukat”. Hozzátette, a helyzet most sokkal rosszabb, mint nyolc évvel ezelőtt, és újabb csapatok bevonása csak még rosszabbá tenné ezt – minél előbb elmennek az amerikaiak, annál jobb. „Ez a tanács a mi segítségünk – igen értékes segítség. Eddig azonban nem találtunk hallgatóságra” – fejezte ki kételyeit az elnök.

Végezetül a jövőre terelődött a szó. Ahmedinezsád közölte, nem tervezi, hogy az alkotmány megváltoztatásával harmadik ciklusra is pályázik. „Elég tehetséges iráni van, aki megfelelően elvégezheti a munkám. (…) Tanár vagyok. Ha végeztem, visszatérek az egyetemre. Nem értem, miért lenne ezzel gond”.

Zárásként az iszlám köztársaság és a Nyugat viszonyát értékelte. Mint mondta, sok seb van, melyeknek még be kell gyógyulnia (például az 1953-as államcsíny), és hogy ez megtörténhessen, ahhoz arra van szükség, hogy ezek a sebek ne szakadjanak fel; ne ismétlődjenek meg ezek az események. „Reménykedem, hogy megtörténik a változás. Barátsággal és testvériséggel teli világot szeretnék, de mindenki maga hozza döntéseit – ha a következményeket is képes viselni”.

(Time alapján)