2010. május 18.Közélet

"Az euró egy ország felzárkózásának inkább akadálya, mintsem eszköze" - állítja Róna Péter. A közgazdász szerint ha nem sikerül rövid időn belül rendezni a devizahitelesek helyzetét, akkor Orbán Viktor két év múlva Gyurcsány Ferenchez hasonlóan fog megbukni.

- Ma már egyértelmű, hogy a görög válság tétje az eurózóna egysége. Mit gondol, mi lesz az euró sorsa?

- A görög válságnak két olvasata van. Az egyik szerint a görögök trükköznek, léhák és korruptak, s nem mondanak igazat. Ebben sok igazság van, a helyzet azonban egy másik, ennél fontosabb jelenségre világított rá. Arra, hogy az euró egy ország felzárkózásának inkább akadálya, mintsem eszköze. Ma már történelmi hibának tűnik a közös pénz bevezetése, mert inkább az európai gazdaságok konvergenciájára kellett volna helyezni a hangsúlyt, s ez előbb-utóbb elvezetett volna a közös monetáris politikához.

Az eurózóna egésze jelenleg ugyanis nem tekinthető optimális és egységes valutaövezetnek, mert nem képes rugalmasan kezelni az aszimmetrikus gazdasági sokkokat. Ezért vagy lényegesen átalakítják a közös európai pénz feltételrendszerét, vagy az eurózóna szétesik, és magával rántja az unió egységét. Európa legjobb szakértői most azon gondolkodnak, miként lehetne szétszedni az eurózónát valós valutaövezetekre, s az egészet összefogni egy, a hetvenes évekből ismert megoldással, a valutakígyóval. Akkor az Európai Közösség országai a valutájuk egymás közti árfolyamát szűk sávban tartották, amelyek viszont kifelé szabadon mozoghattak.

- Hány valutaövezet jöhet létre?

- A jelenlegi eurózónát ebből a szempontból három optimálisnak nevezhető övezetre lehetne bontani. Németország Ausztriával, Hollandiával, Luxemburggal és Finnországgal, esetleg Franciaországgal alkot hatna valutaövezetet, mivel gazdaságaik már a második világháború óta integrálódnak egymásba, s jól meglennének a többiek nélkül. A mediterrán térség külön alkothatna egy - igaz, kevésbé optimális - valutaövezetet. Ebbe a portugálok, a spanyolok, az olaszok és a görögök tartozhatnának, esetleg a szlovénok. A visegrádi államok ugyancsak besorolhatók lennének egy külön övezetbe a románokkal és majd a horvátokkal együtt.

- Akkor mégse az euró utáni életre készüljünk?

- Évek óta ellenzem Magyarország esetében az euró átvételét, mert a hazai gazdaság szerkezete alkalmatlan erre, s a gazdaságpolitika az elmúlt nyolc évben semmit sem tett, hogy ez másként alakuljon. Az euró nem rossz, de nem a felzárkózás eszköze. Előbb a gazdaságot kell rendbe tenni. A felzárkózásunkat más eszközökkel kell elérni, s csak ezután lehet szó az euró bevezetéséről.

- Szokott beszélgetni az euró atyjával, Lámfalussy Sándorral? Kíváncsi lennék, osztja-e az ön nézeteit.

- Jó pár éve nem beszélgettem vele. Érthetően ő nagyon szereti az eurót. Én abba a közgazdászműhelybe tartozom, amelynek szellemiségét Balassa Béla, Robert Mundell, Peter Kennen és manapság Paul Krugman munkássága határozza meg. Lámfalussy Sándor és Szapáry György, aki Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadó testületének lesz a tagja, másik iskolát képvisel.

- Önnel ellentétben az új kormány a gyors euró átvétel híve. Mitől óvná még az alakuló kabinetet?

- Attól, hogy azt az exportorientált gazdaságpolitikát folytassa, amely lényegében 1867 óta töretlen, és soha nem volt működőképes. A kiegyezés után, a Horthy- és a Kádár-korszakban is az volt az uralkodó nézet, hogy mi egy kicsi, természeti és gazdasági adottságokban szegény ország vagyunk, melynek egyetlen megélhetési lehetősége az exportvezérelt gazdaság létrehozása. A rendszerváltás után is mindenki azt vallotta, hogy jöjjön a külföldi tőke, mert az majd felépíti azokat a kapacitásokat, amelyekből az olcsó, de kiváló magyar munkaerő felhasználása révén az ország és a külföldi tőke is profitálni tud. Ezzel a mitológiával le kellene számolnunk, mert sosem töltötte be a reményeinket.

Az a baj ugyanis ezzel az elmélettel, hogy a magyar export importtartalma rendkívül magas, eléri a 80 százalékot. A magyar gazdaság szerkezete pedig nem elég fejlett ahhoz, hogy versenyképes exporttermékeket állítson elő. Ezért az exportorientált gazdasági modell a bérmunka exportjából áll össze, ami nem biztosítja a felzárkózást. A multinacionális társaságok bejöttek az országba, termelésükhöz felhasználják a magyar munkaerőt, valamint a temérdek importot, a megtermelt javakat és a tőkének járó profitot pedig kiviszik az országból. Sokkal kiegyensúlyozottabb külkereskedelmi-belkereskedelmi arányra kellene törekednünk.

- A belső fogyasztás felpörgetésére helyezné a hangsúlyt?

- Nem a fogyasztásra, hanem a belső piacra való termelésre. A rendszerváltás hajnalán a magyar háztartások fogyasztásának hét százaléka származott importból. Ma ez 57 százalék. A magyar nemzetgazdaság elvesztette belföldi piacának felét, s importfogyasztó gazdasággá vált. Adott tehát egy gazdaság, amely a külkereskedelemre épül, de nem tudja hozni az elvárt hasznot, és van egy feladott belföldi honi piac, amely nem ad elégséges alapot a belföldi termelésre. A hazai kisvállalkozások, amelyek a helyi piacra, helyi fogyasztók számára termelnének, így nem tudnak talpon maradni.

- Mi ennek az oka?

- Az elhibázott monetáris politika miat ti erős forintárfolyam, amely 25-30 százalékos árelőnyt ad az importnak. Ennyivel van túlértékelve a forint. Ekkora előnyt leküzdeni egy olyan ágazatban, ahol a profitráta legfeljebb 8-10 százalék, szinte képtelenség.

- Ha a magyar gazdaság teljesítményét vesszük alapul, és eltekintünk a görög válságtól, milyen árfolyamot kellene mutatnia a forintnak?

- Több oldalról is meg lehet közelíteni a választ, de mindegyik ugyanoda lyukad ki. Utoljára a jegybank 2003-ban módosította a forint intervenciós sávját 283 forint/euróra. Az elmúlt hat év alatt a kumulatív magyar infláció az euróövezet pénzromlásánál 31 százalékkal volt több. Az intervenciós sáv közepének tehát 31 százalékkal gyengébbnek kellene lennie.

- Ez 370-nel egyenlő.

- De van egy másik, gyakorlati megközelítés is: 2008 tavaszán, amikor egy euróért 250 forintot adtak, a magyarok a szlovák sonkát ették. Egy évre rá, amikor 315 forintot is elkértek egy euróért, a szlovákok vásárolták a húsvéti magyar sonkát. Szomszédaink közül három is tagja az euróövezetnek. Ha nem akarunk elméleti vitákba bonyolódni, csak meg kell nézni, milyen irányú határainkon a bevásárlóturizmus. Akkor jó, ha a szlovák vagy a szlovén háziasszonyok Magyarországra jönnek át fodrászhoz.

- A forint árfolyamát viszont a devizahitelesek miatt nem lehet elengedni.

- Itt van a Magyar Nemzeti Bank óriási történelmi felelőtlensége, hogy rábólintott a devizahitelezés elburjánzására. Amikor közel három éve először hívtam fel erre a figyelmet, Simor András jegybankelnök ezt arra hivatkozva utasította el, hogy a forint konvertibilitása következtében az átjárhatóság a forint és a deviza között oda-vissza akadálymentes. Surányi György is ezen az állásponton volt. De ha nekik lenne igazuk, akkor egyszerű lenne a megoldás a devizahitelesek problémájára: a parlamentnek jogszabályban kellene előírnia, hogy magyar ingatlanra csak forinthitelt lehessen bejegyezni. Ha ezek után a bankok fedezet nélkül nyújtanának devizahitelt, akkor vessenek magukra.

- Matolcsy György leendő gazdasági miniszter szerint a devizaadósok forintosíthatnák a hitelüket úgy, hogy belépnek egy állami devizakövetelési alapba. Ön milyen megoldást javasolna?

- Lényegében egyetértek Matolcsy Györggyel, mert ez technikai jellegű kérdés. A devizahiteleket egy új jelzálogbank vagy akár az FHB is megvásárolhatná a többi banktól, és ezeket aztán forinthitelekké alakíthatná.

- Kérdés, milyen áron.

- A bankok kárát, amit várhatóan el fognak szenvedni ezeken a hiteleken, nem fizetném meg. Miközben a magyar gazdaság évek óta gyenge teljesítményt nyújt, a magyarországi pénzintézetek évről évre rekordnyereségről adnak számot. Bankszektorunk a legjövedelmezőbb az unióban, a hatékonysága viszont a legrosszabb. Első lépésként felszámolnám az egyoldalú szerződésmódosítás intézményét, mert ilyen a világon sehol sincs. Ennek segítségével a bankok ugyanis a jól fizető adósokra terhelik a bedőlt hitelek költségeit. Tizenkét évig vezettem egy jeles New York-i bankot, és ilyenről még csak nem is hallottam. Ez nem piacgazdaságot, hanem oligopolisztikus gazdasági berendezkedést tükröz.

- Nem tartana a bankok kivonulásától?

- Tegyék, ha nekik az tetszik. Magyarország egyébként is túlbankosított. Megjegyzem, nehéz és költséges is levezényelni egy kivonulást.

- Gondolja, hogy a gazdasági vészhelyzet közepette van az államnak több százmilliárd forintja felvásárolni a devizahiteleket?

- Az ehhez szükséges pénzt elő kell teremteni. A devizahitelesek gondjának megoldása nélkül ugyanis a forint árfolyamát a kormány nem tudja bevetni a gazdaság élénkítésére. A Bajnai-kormány, de a görögök esete is bebizonyította: a leértékelés nélküli megszorítások nem vezetnek sehova. A megszorítás önmagában csak a gazdaság visszaesését eredményezi. A 20-30 éves futamidejű devizahitelektől ezért kell megszabadulni. Nem lehet ennyi időre bebetonozni a gazdaságot és a forint árfolyamát. Ha az Orbán-kabinet nem tud kiszabadulni ebből a kvázi rögzített forint/euró árfolyamból, akkor két év múlva ugyanúgy fog megbukni, mint a Gyurcsány-kormány. Mára az európai gazdasági helyzet olyannyira akuttá vált, hogy itt gyorsan fognak pörögni az események. Recsegni-ropogni fog az euróstruktúra, s ha ehhez kötjük magunkat, könnyen vele süllyedhetünk.

- Ön is úgy látja, hogy nem ok nélkül támadja a Fidesz a jegybank elnökét?

- Az Orbán Viktor által felvetett offshore-lovag kérdéshez nem értek, nem vagyok az adóelkerülés szakértője. Ez erkölcsi-politikai kérdés. Szakmai szempontból a Simor-féle jegybankvezetést katasztrofálisnak tartom, s nemcsak azért, mert segédkezett az egyoldalú banki szerződésmódosítás intézményében vagy a devizahitelezés elszaladásában. Azzal, hogy megengedte a devizahitelezést, bebetonozta a forint árfolyamát, s szűkítette a mozgásterét, ráadásul feladta a monetáris politika lehetőségét. Úgy tűnik, mintha a jegybank a bankok kezére játszana, pedig a monetáris politikának nem az lenne a feladata, hogy a külföldi tőke jól érezze magát, hanem az, hogy a nemzetgazdaság számára a beruházáshoz szükséges forrásokat optimális áron biztosítsa.

- Egyelőre úgy tűnik, vége a likviditásbőség korának. Tekintve, hogy a kormánynak újra kell tárgyalnia az ország hitelét a Nemzetközi Valutaalappal, mit gondol, mekkora lehet majd a mozgástér?

- Azt kellene elérni, hogy az állam két-három évig ne legyen ráutalva a nemzetközi pénzpiacokra, amelyek most meglehetősen zilált és hektikus képet mutatnak. Ezért a meglévő IMFhitel visszafizetését későbbre kell tolni, s lehetőség szerint új hitelre is igényt kellene tartani.

Olvasóim akik olvasták a "