2013. január 16. Közélet

Zsidó ismerősöm egyszer azzal dicsekedett, hogy ő harminc méterről felismeri a másik zsidót. Túlzás vagy nem túlzás, de tény, hogy simán felismerik egymást. Ezzel szemben nekünk ez nem igazán megy. A mi korunk mindennapos zsidója már egyáltalán nem olyan, mint ahogyan a karikatúrák vagy a politikai szándékkal készített fotók ábrázolják őket. Meglepően sokan azt hiszik, hogy ezek bozontos szakállú, kaftánnak nevezett fekete kabátban járó, fekete keménykalapot viselő, kampós és vastag orrú figurák. Mivel ilyeneket a hétköznapi életben nemigen látunk, a zsidó kikerül a misztikus szférába, és elvont, de mindenhol ott lebegő Mumussá absztrahálódik. Eközben a tényleges zsidókat nemigen ismerjük fel.
 

Annak ők kifejezetten örülnek, ha a fajtársaikon kívüliek nem ismerik fel őket, sőt törekednek is rá. A mimikri jellemző zsidó tulajdonság. Előnyös! Kinn is vagyok, benn is vagyok. Ha előnyét érzik, akkor előhozzák az identitásukat, máskülönben úgy állítják be magukat, hogy ők magyarok, sőt ők az igazi magyarok, nem mi. Ez egyébként rasszizmus, nem igaz? Konkrét gyakorlati haszonnal. Trükköznek vele. Az ilyen sunyítás nem pusztán ellenszenves dolog, hanem hátrányunkra van. Tanácsos védekezni ellene, vagyis megtanulni a felismerésüket.

Az egyik lehetséges mód a név alapján történő beazonosítás. A Metapedián található hozzá egy részletes segédlet. Nagyjából persze amúgy is tudjuk, mik a klasszikus zsidó vezetéknevek.

Magyarosítási hullámok

A 19. század integrációs tendenciái nemcsak az anyanyelvváltásban, hanem a nevek magyarosításában is jelentkeztek. A 19-20. század fordulóján a zsidók tömegesen cserélték német vagy szláv hangzású nevüket magyarra. Hasonló folyamat játszódott le a többi vallási és etnikai kisebbségnél, de a névmagyarosítás a zsidók között volt a leggyakoribb. 1894 és 1918 között a magyarosítók 57,5 százaléka (mintegy 55 ezer ember) zsidó volt, míg a németek például 17 százalékkal, a római katolikus szlávok (főleg szlovákok) 13,8 százalékkal képviseltették magukat.

Sokan a német nevük magyar megfelelőjét választották. Így lett Weiszből Fehér, Steinerből Köves, Schönből Szép. Volt, hogy a nevük apró átalakításával képeztek magyar helységnévből vezetéknevet, pl. Ungárból Ungváryt. Mások olyan nevet kerestek, amelynek kezdőbetűje megfelelt az eredeti névnek. Így vált a Kohnból Kovács, Veiszfeldből pedig Vázsonyi. Csemegi Károly, a magyar büntetőjog egyik legnagyobb szaktekintélye kifejezetten kreatívnak bizonyult. Eredetileg ugyanis Naschnak hívták, amely a német naschen ígére utalt. Ennek jelentése: édességet eszik, nassol, torkoskodik. Ebben az időben kezdtek terjedni a zsidók körében a nem bibliai eredetű utónevek is. Így vált népszerűvé a Lipót, az Ármin, a Miksa, a Regina, a Lili és az Ida.

A Horthy-rendszer bürokratikus antiszemitizmusa a névváltoztatási kérelmek kezelésében is jelentkezett. A harmincas évek első felében havi kvótához kötötték az engedélyezett zsidó névmagyarításokat, radikálisan csökkentve ezzel számukat. 1937-től pedig, bár erről semmilyen jogszabály nem rendelkezett, a legtöbbször indokolás nélkül megtagadták a kérelmeket. A zsidók azért kitartóan, bár egyre csökkenő számban próbálkoztak: 1938-ban a pályázók tizede, a háború alatt 3,2 százaléka volt zsidó.

A második világháború után

A holokausztot követően újabb névmagyarosítási hullám következett. 1945 és 1948 között mintegy 23 ezer zsidó változtatta meg a nevét. Azt akarták, hogy a hatóságok soha többé ne tudják őket megkülönböztetni a többségtől. Mivel a háború győztesei a magyarországi német népcsoportot kollektív bűnösnek kiáltották ki, majd deportálták, a német hangzású vezetéknév paradox módon a holokauszt túlélőit is könnyen veszélybe sodorhatta.
Voltak olyan zsidók, akik a teljes nevüket megváltoztatták, így lett pl. az ÁVH-s főhóhér Eisenberger Benjáminból Péter Gábor. A mai napig gyakori viszont, hogy a család a megváltoztatott (magyarosított) vezetéknévhez héber személynevet választ a gyermeknek, így pl. Réz András, vagy Polgár Judit.

A modern korra azonban mindez már jelentős részben a múlté. A mimikri keretében a zsidók egy jelentős része kikerüli ezt az egyszerű beazonosíthatóságot, és mostanra lényegében bármilyen vezetéknevük lehet. A hagyományos neveik inkább már csak nyelvészeti érdekességgel bírnak. De azért egy részük még mindig bemérhető vele.

A fizimiska alapján történő felismerést az teszi aránylag bonyolulttá, hogy nem létezik egy olyan univerzális ismertetőjegy, ami mindegyikükön ott van. Sőt sok esetben nem is hasonlítanak egymásra. Több eltérő prototípus létezik. Komplikálja a képet az életkori szórás is. Külön feladvány a zsidó nő felismerése, hozzájuk még egyszer be kell tanulni a típusregisztert.

Segítségképpen most annyit tudunk nyújtani, hogy felhívjuk a figyelmet néhány zsidótípus-szemléltető anyagra. Bizonyára nem mindenki ismeri mindet.

Elég nyomasztó így tömegesen:
 

[További videók ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT] 

(radicalpuzzle.blogspot.hu)

Szabad Hirek