2011/05/04 Közélet
Ma is aktuális a gondolat...
2007. szeptember elsején írtam egy cikket „Nekem előre köszönnek a cigányok” címmel. Bizonyára el sem jutott ez az írásom az érdekeltekhez, s ha mégis eljutott, akkor nem értették meg a lényegét. Az alábbiakban újra leközlöm az említett írásomat.
Előtte hangsúlyozni kívánom, hogy a romák, a cigányok valamit nem vesznek észre, ami életveszélyes számukra is. Azt
nem veszik észre, hogy a politika forgandó, és az idegenszívűek számára
a cigányság és a romák csupán eszköz, hogy lecsökkentsék a magyarság
létszámát. Miután elégedettekké válnak az idegenek a magyarok
létszámával, a cigányok és a romák következnek, mert ők is a gójok
csoportjába tartoznak. Ráadásul: a cigányság nem rejti véka alá, hogy
munka nélkül akar megélni. Az idegenszívűeknek pedig szorgos szolga
kell. Olyan szolga, mint a magyarság. Ezért akarnak szolgasorba juttatni
mintegy 5-6 millió magyar embert, aki számukra megfelel. Nekik cigányok
és romák nem kellenek még akkor sem, ha magyaroknak vallják magukat!
Nekik a szorgalmasan dolgozó, őket kiszolgáló magyar ember kell, de
közülük is csak 5-6 milló. Cigányok, Romák! Felhasználnak benneteket
az idegenszívű, nem magyar országvezetők! Nehogy bedőljetek!
Gondolkodjatok! A saját sírotokat ássátok meg azzal, ha neki mentek a
magyar népnek; mert amint elvégezteti veletek a mai kormány a PISZKOS
MUNKÁT, ráuszítva benneteket a magyarságra, azután benneteket hoz olyan
helyzetbe, hogy vagy elhagyjátok Magyarországot, vagy pedig más
módszerekkel kiírt mindannyiótokat! A megbízóitoknak nem kellenek sem
cigányok, sem romák. Egyetlen megoldás létezik! Ha összefogtok a magyar néppel és elzavarjátok együtt az idegenszívűeket és a kormányt az országgyűlésből. Gondolkodjatok! Más megoldás nincs, hogy életben maradjatok! Mert a magyarok után, ti következtek. A
mai kormány és az idegenszívűek eddig még mindenkit átvertek. Ti sem
vagytok kivételek. Még akkor sem, ha most még pénzelnek benneteket. Romák, cigányok, össze kell fognotok Magyarországon a magyarokkal! Más
megoldás nincs arra, hogy a magyarok, a cigányok és a romák megéljenek
ebben az országban úgy, hogy megteremtsék közösen gyermekeik, unokáik és
a majdani leszármazottaik jövőjét. Komárom-Szőny, 2008. szeptember 9. ***
Szőnyi Bartalos Mária
NEKEM ELŐRE KÖSZÖNNEK A CIGÁNYOK
Mielőtt
mélyebben rántanám bele az olvasót a cigányokról írt dolgozatomba,
fontos megemlítenem, hogy nekem nem volt problémám a cigányokkal
gyerekként sem. Voltak Oláh cigány osztálytársaim az ötvenes évek
második felében, az általános iskolában.
Emlékszem három
gyerekre. A Szlávira, akiről azt hallottam, hogy már meghalt. Az ő nevét
és Attila nevét megjegyeztem. Szlávi nagyhangú volt, Attila
visszahúzódó. Történt egyszer, hogy Attila sírt. Nem hagyta abba. Szlávi
meg a maga parlagi szövegével szidta, amiért sír. Óra alatt is. A
tanító nénit és a többieket is zavarta a megszünni nem akaró jelenet.
Amikor szünet lett, odamentem Attilához, és megkérdeztem, mi a baja. Nem
szólt semmit, csak sírt tovább. Szlávi meg idegesen, hadonászva szidta
tovább Attilát. Eszembe jutott, hogy apám azt szokta mondani: „Az ember
akkor ideges, ha éhes, és akkor sír, ha tehetetlen”. Mivel szünet volt,
elővettem a kis elemózsiámat és elosztottam négy felé. Adtam először
Attilának, majd Szlávinak, és annak is, akinek már elfelejtettem a
nevét. Nekem is jutott. Attila befejezte a sírást, Szlávi nem szidta
tovább Attilát. A szünet végére már mind a három fiú mosolygott. A
következő órán csendesen ültek a padban és figyeltek a tanító néni
magyarázatára, aki meglepve vette tudomásul, hogy megszünt a probléma.
Azért
írtam le ezt a történetet, mert úgy gondolom, mindennek oka van. Attila
beilleszkedett a társadalomba: lakása, felesége, három gyermeke lett és
volt munkahelye. Néhány éve találkoztunk. Az egészségi állapota
megromlott, már beteg volt. Azóta nem hallottam felőle. Szláviról pedig
úgy hallottam, hogy egészen más életformát élt, mint Attila. Nekem a
cigányok mindig előre és kedvesen köszöntek, még a felnőttek is. Tőlem
nem kéregettek soha semmit, nem loptak meg. Nem tolakodtak elém, mint
észre vettem, hogy másokkal bizony, ezt megtették, megteszik. Igaz,
szoktam velük beszélgetni az utcán vagy az üzletben. Igaz, nekem könnyű
mosolyogva, akár előre is köszönni nekik, mert szeretem a gyerekeket.
Minden gyermeket megnézek és mosolygok rájuk. Örülök, ha meglátok egy
gyermeket az anyukájával és máris mosolygok a gyermekre. Ha közel
kerülök hozzá, meg is szólítom, függetlenül a származásától. A babák és a
kisgyermekek látványa ösztönös, belülről fakadó örömérzetet vált ki
bennem, mert ők alkotják a jövő nemzedéket. Általuk érzékelhetjük,
formálhatjuk a jövőt, egy kicsit be is pillanthatunk jövőbeni életükbe.
„Te
hagyod, hogy tiszteljünk, de az, ott, az még azt sem hagyná, mert
lenéz, megvet bennünket. Te tudod, hogy cigányok vagyunk és nem várod el
tőlünk, hogy ne legyünk azok, akik vagyunk”. Így magyarázták meg nekem,
hogy miért fogadtak el „embernek” még akkor is, ha én nem vagyok
cigány. „Aki nem „ember”, az nem hagyja, hogy tiszteljük, de azt nem is
tudjuk tisztelni, mert gyűlöl bennünket. Látszik a szemeiből.” – mondták
egyik alkalommal az utcán. Akkor több cigány anyukával találkoztam,
akikkel a gyermekeik is ott voltak.
A cigányok a
gyermekeikért ölni képesek. Persze, minden más származású anya is. A
különbség annyi, hogy ők, azonnal – gondolkodás nélkül - megtorolják a
gyermekeiket érő vélt vagy valós sérelmeket.
Olvastam
mostanában több cikket a cigányokról. Szomorú történetek. Mert őket, ha
megdobják egy kis kaviccsal, visszadobnak egy hatalmas kövel és nem
kenyérrel. Napjainkra igen elvadult néhány cigánycsoport Magyarországon.
Mi lehet az oka? Nem csodálkoznék azon, ha kiderülne: a mai kormány
becsapta őket is és bizony, ha egy cigánycsalád csalódik valakiben, az
nem húzódik vissza. S ha a magyar kormány csapja be őket, akkor az ő
logikájuk szerint a magyarokon kell azt megtorolni minden eszközzel.
Holott, ők is magyar állampolgárok, de ezen belül a cigányságukat is
vállalják.
Most nem azokról a cigányokról írok, akik a
bűnözői kemény maghoz tartoznak, mert őket nem ismerem, tehát nem tudnék
hitelesen írni róluk.
A továbbiakban azt próbálom
kideríteni, mi a baj, hol rontották ők, vagy mi el a cigány-magyar
kapcsolatot, és megpróbálok alkalmazható megoldást keresni az elemzésem
közben - vagy utána - e kapcsolat rendezésére. Mindig valaminek a
felismerése lehet a kezdet, ami a megoldáshoz vezet. Tehát, nekem fontos
felismernem valamit a magyar – cigány kapcsolatban, hogy megtaláljam az
egyensúlyra törekvés lehetőségét, módját ezen írásom végére legalább,
ami a cigány – magyar beszédkapcsolatokat, és a kedvezőtlen
magyar-cigány magatartási formákat módosíthatja, kedvező irányba
terelheti. Ezért, már most kérek mindenkit, hogy őrizze meg
higgadtságát, mert gondolkodni bármiről, csak nyugodt vérmérséklettel
ajánlatos. Ellenkező esetben átesik a gondolkodó ember is a ló túlsó
oldalára.
Alapjellemünkben mi, magyarok: befogadók vagyunk,
segítőkészek és vendégszeretők. A segítőkészségünk módjában érzem azt,
hogy a cigányok esetében valamit, valahol elrontottunk. Segítettük,
segítjük őket. Ennek fejében azt várjuk el tőlük ma is, hogy olyanná
váljanak legalább, mint az egyszerű magyar ember. Nem akarjuk őket
cigányoknak nézni és látni. Olyan lehetőségeket adtunk számukra kormány
szinten, amilyenek voltak az elvárásaink. Felülről irányított elvárások
voltak ezek. Felülről irányítottak most is.
Nem vettük
figyelembe az ő gondolkodásmódjukat, késztetéseiket, kultúrájukat. Nem
értettük – a hozzánk képest – primitív életformájukat. Azért nem, mert
el sem tudtuk, el sem tudjuk képzelni azt, hogy a cigányság a
természethez vonzódik a napjainkban is. Nem is értjük őket. Nem értjük
azt, hogy az igazi cigány miért munkakerülő. Soha nem fogjuk tudni
megérteni és elfogadni, hogy miért bújik ki a munka alól, miért nincs
erre késztetése, és ennek ellenére mégis, miért akar legalább olyan
mértékben részesülni a mások által megtermelt javakból, mint az, az
ember, aki megdolgozott a pénzéért.
Nem értjük azt, hogy a
cigányok a természet gyermekei, a természet lányai, fiai. Mindent úgy
fognak fel, hogy a természetből ered. A pénzt is. Hiába találta ki az
ember a pénzt, az ember is a természet szüleménye, Isten ajándéka a
gyermek. Szerintük a természet adja meg mindenki számára a megélhetést.
Aki megszületett, azt képes eltartani a természet. Úgy gondolják, hogy a
természetből mindenki kiveheti a maga részét még akkor is, ha egy
szalmaszálat sem mozdít meg érte. Csupán azért, mert megszületett a
Jóisten kegyelméből.
Úgy gondolom, hogy napjainkra azért, aki
akart, beilleszkedett valamelyest a változó világunkba, amelyhez
nekünk, magyaroknak is nehéz alkalmazkodni és bizony, van olyan magyar
ember is, aki nem tudja elfogadni napjaink világát Magyarországon.
Megközelítően a szavazók fele volt ilyen, 2006-ban. Most pedig talán már
kétharmada is van az országban élőknek, akik visszautasítják a
kormányprogramot és lázadnak a diktatórikus jegyeket magán viselő
kormány ellen. Azért is többek között, mert némely bűnözőnek kiváltságos
helyzetet teremtett. Aki pedig a bűnözés útjára tért, azt előbb-utóbb
kiveti magából a magyarság és a cigányság is.
A magyarok
dolgos, szorgos emberek, és még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy
együttérzők, segítőkészek. Ezért nem értjük azt, hogy csak úgy elveszik
tőlünk azt a cigányok, amire szükségük van, és úgy nem okoz nekik
bűntuidatot, mint ahogyan a Talmud híveinek sem, akik a zsidókon kívül
mindenki mást „goy”-nak tartanak. A cigányokat is. Csakhogy a Talmud
hívei a pénz hívei, akikben nem kelt bűntudatot az, ha a magyar és
cigánynépséget – de bármely, más népcsoportot - megölik, vagy eltüntetik
a Föld színéről.
A cigányok pedig a természet gyermekei
Isten nevében. A cigányokra vonatkozik a Tíz Parancsolat, amelyben a „Ne
ölj” is benne van.
Óriási a különbség!
Mégis, két,
ugyanazon véglet között őrlődik ma a magyarság és a cigányság! Egyrészt:
a magyarok és a Talmud hívei közötti, illetve a magyarok és a cigányok
közötti konfliktus létezése okoz hullámzó kedélyállapotot Magyarországon
az emberekben. Másrészt: A cigányok és a Talmud hívei közötti, illetve a
cigányok és a magyarok közötti konfliktus létezése Magyarországon okoz
gondokat a cigányság körében.
A Talmud híveinek érdeke, hogy
a magyarok és a cigányok, illetve a cigányok és a magyarok közötti
konfliktust kiélezzék, és az úgymond „piszkos munkát” a két
népcsoporttal egymáson elvégeztessék. Magyarul: összeugrasszák a
cigányságot a magyarsággal, és olyan mértékben felfokozzák az egymás
iránti gyűlöletet, hogy nyírja ki egymást a két népcsoport.
Ez,
az a felismerés, amely a cigányság és a magyarság összefogását kell,
hogy eredményezze a közeljövőben Magyarországon, de az egész Földön más
nemzetek számára is, mert csak összefogva maradhatunk életben.
Mivel
hasonló veszély leselkedik más nemzetekre is földi világunkban - amely
nemzetek, népek, népcsoportok nem tartoznak a Talmud hívei közé – ezért
éppen ideje, hogy ők is átgondolják az általam eddig írtakat, és a saját
országukban zajló folyamatok mögé nézzenek.
Ugyanis a
látszat néha csal. Úgy látom, hogy a Talmud hívei egyedüli ellenségei a
világunk nemzeteinek, népeinek, népcsoportjainak. Azon mesterkednek a
Talmud hívei, hogy a zsidókon kívüli „goy”-okat egymással ölessék meg,
és ők legyenek egyedül a világban az uralkodó nép.
Ezért,
Magyarországon mindenkinek össze kell fogni, aki a Talmud szerinti
„goy”-ok közé tartozik, és nem szabad bántanunk egymást. Azokat fontos
elkergetni ebből az országból, akik nekünk mondják, hogy hagyjuk el
hazánkat, és akik egymásnak ugrasztottak már bennünket elég sokszor,
megosztva népünket, ütve a magyarokat, de válogatás nélkül mindenkit
például 2006 őszén.
Kedves Olvasó! Mindennek oka van.
Jelenleg a Talmud híveinek csak 5-6 millió szorgos, dolgos magyar
emberre van szüksége azért, hogy rabszolgaként alkalmazzák őket
hamarosan. A cigányokra nincs szükségük. Őket nagyobb veszélyben látom,
mint a magyarokat. Úgy gondolom, hogy minden veszély akkor múlik el
fejünk fölül, ha a cigányok és a magyarok felismerik: össze kell fogniuk
azért, hogy megmaradjanak e földtekén, Mária országában.
Kérem, gondolják át, esetleg gondolják tovább és terjesszék eszmefuttatásomat.
Végül, felteszem a kérdést: Rájöttek-e már, hogy miért köszönnek nekem előre a cigányok?
Segítek:
Azért, mert nem várom el tőlük, hogy ne cigányok legyenek és ugyanúgy
megcsodálom gyermekeiket, mint a magyar gyermekeket, vagy bármely más
nemzet gyermekeit. Mindannyiuk szemében a jövő tükörképe látható.
Nézzenek önök is minden gyermek szemébe! Bele tudnak nézni? Ha igen,
akkor meg fognak lepödni azon, amit látnak majd. Aki nem tud a gyermekek
szemébe nézni, az nézzen önmagába, és gondolkodjon el, hogy mit tett
ellenük, és mi az, amit nem tett meg értük. Ha valaki a tükörbe nézve
nem képes a saját tekintetét elviselni, az menthetetlen. Mindegy, hogy
zsidónak, cigánynak, magyarnak, vagy bármely nemzetiségűnek, bármely
párthoz vagy csoporthoz tartozónak vallja magát.
Köszönöm, hogy elolvasták a fenti, gondolatokat ébresztő írásomat.
Engedjék
meg, hogy szíves figyelmükbe ajánljam - saját gondolataim
kiegészítéséül - Varga Domokos György írását, amely kiváló, és alaposan
átgondolt munka, konkrét példákkal:
http://web.t-online.hu/dombi52/Ajaszladanyiromaszindroma.html.
Komárom-Szőny, 2007. szeptember 1. (Polgár Info)Szabad Hírek(FreePress)
|
Kapcsolódó hírek:
A felsőrendű zsidó, aki nem vallásos, nem tud héberül, és nem Izraelben él, kicsoda, micsoda?
"Társadalmi méretű gazemberség és félrevezetés" - szakjogász a Kúria döntéséről
35 évet kapott egy pedofil brit zenész - Lan Watkins, semmi jel a megbánásra
Balogh István "nem emlékszik", mennyiért vette a házát