Évtizedeken át sulykolta belénk a média – a politikusoktól az újságokon át a hollywoodi filmekig – hogy a terroristák vagy szimplán elmebetegek, akik passzióból gyilkolnak, vagy, ha tettük mögött világnézeti indíték is meghúzódik, akkor az csak és kizárólag muszlim fundamentalizmus, vagy nácizmus lehet, esetleg ezek valamilyen kombinációja. Az Oslóban és Utoya szigetén történt merénylet elkövetőjéről is szinte percek alatt megállapította a fősodratú világsajtó, hogy „szélsőjobboldali” eszmékkel szimpatizáló fiatalemberről van szó. Csakhogy nem kellett hozzá fél nap, hogy a kép jóval árnyaltabbá váljon.

Anders Behring Breivik blogjából és közösségi oldalakon tett kijelentéseiből ítélve valóban rendkívüli ellenszenvvel viseltetett a muszlim vallású bevándorlókkal, sőt az egész iszlámmal szemben – ennyiben tehát nagyjából nevezhetnénk is jobboldali szélsőségesnek. Csakhogy ez ma Nyugat-Európában egyre távolabb kerül attól a fogalomtól, amit mi itt, a kontinens közepén értünk rajta.

Ez a rettenetes tettekre vetemedő srác ugyanis egyáltalán nem állt közel a nemzetiszocializmushoz, vagy akár a fasizmushoz. Példaképei nem Hitler, Hess, vagy norvég követőjük, Quisling voltak. Éppen ellenkezőleg, a nácizmus ellen küzdelem olyan „nagyágyúit” részesítette megkülönböztetett tiszteletben, mint Churchill, vagy a második világháború németellenes norvég küzdelmeinek egyik legendás alakja, Max Manus. Antiszemita kijelentéseket soha, sehol nem tett, sőt, honlapján Izrael támogatására felszólító bannert helyezett el.

A Daily Mail brit lap által közölt fotón pedig a kifejezetten harcos filoszemita szabadkőművesség tradicionális ruháját viseli, s a norvég hatóságok közlése szerint is tagja volt az egyik páholynak. Anders Behring Breivik minden jel szerint gyűlölte a nemzetiszocialistákat, szimpatizált a zsidósággal, valamint Izraellel, szabadkőműves volt – és gyűlöletből gyilkolt.

Gyűlöletből, amelyet a nemzetközi média által szinte soha nem kritizált, és a Hit Gyülekezete képében Magyarországon hivatalosan is a történelmi egyházakkal egy rangra emelt, rémisztő gyorsasággal terjedő mentális vírus, a keresztény-cionizmus oltott a lelkébe. Ez a hidegvérű, lapértesülések szerint tettére heteken át készülő tömeggyilkos ugyanis Krisztus követőjének vallja magát. Ezt azonban úgy értelmezi, hogy minden körülmények között, mindenben Isten választott népét, a zsidóságot, és annak államát kell támogatnia. A baloldali Norvég Munkáspárt lemészárolt ifjú tagjai pedig – bevándorláspárti álláspontjuk mellett – minden bizonnyal azzal vívták ki gyilkos indulatát, hogy nyíltan bírálták Izrael palesztinokkal szemben gyakorolt elnyomását. (A tragédia színhelyén, táborukban Izrael bojkottjára felhívó transzparenst is kifeszítettek.)

Pénteken az oslói és utoyai vérfürdőből új fogalom született: cionista terrorizmus. Most az első a döbbenet, a második a részvét, a harmadik a talán életre szóló lelki sérüléseket szenvedett túlélők lehetőség szerinti megsegítése. Utána viszont egész Európának vennie kell egy nagy levegőt, és a sokkból lassan józanodva át kell gondolnunk mindent, amit eddig a gyűlöletről, az uszításról, és a „szélsőségességről” évtizedeken át mantrázott a közbeszéd.

Ideje, hogy a szabadságukat a nemzeti oldaltól féltő liberárisok szépen bemenjenek a kifelé toleranciát és a kirekesztés”elleni küzdelmet, a falakon belül azonban a másként gondolkodókkal szembeni középkori inkvizíciót megszégyenítő gyűlöletet hirdető, magukat „neoprotestásnak”, „újjászületett kereszténynek” nevező szekták imaházaiba. Felmenjenek a harcos antinácizmust zászlajukra tűző, ugyanakkor a zsidó állam minden vélt, vagy valós ellenségére halált ordító „neokonzervatív” honlapokra. Aztán alaposan magukba szállva átértékeljék: a békét, no meg az oly sokszor hangos sirámok közepette féltett demokráciát honnan is fenyegeti igazi veszély…                                                                                                  (Barikad.hu)

Szabad Hírek