SZABAD HÍREK

SZABAD HÍREK hírei

Consummatum est. Bevégeztetett.

június 05, 2013 Közélet

Azért szervezték előtte az országra a 1919-es Szocialista patkányok tanácsköztársasását kisebbségi irányitással, hogy teljesen ki fosszák és le rombolják az országot a diktátum előtt.

1920. június 4-én Budapesten és országszerte megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették. A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a történések hatása alatt állott. A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult.

Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése…

Öt hónappal később...

A Nemzetgyűlés 1920. november 13-án, a 128. ülésén tárgyalta az 1920. június 4-én Trianonban aláírt "Magyar Békeszerződésről szóló törvényjavaslat becikkelyezését". A megnevezés nem jelöl mást, mint azt, hogy a parlamentnek a magyar törvények közé kellett iktatnia a trianoni döntést. Az elfogadás nem lehetett kétséges, hiszen más lehetőség egyszerűen nem létezett. (A "vitában" persze voltak olyanok is, akik megtagadták a jóváhagyó szavazatot, de ennek legfeljebb csak szimbolikus jelentősége volt, a tényeken sajnos már nem lehetett változtatni.) A külső kényszer és a belső meggyőződés ellentétét jól dokumentálja Huszár Károlynak, a törvényjavaslat előadójának és a miniszterelnök, gróf Teleki Pál beszédének egy részlete.

Huszár Károly előadó:

Tisztelt Nemzetgyűlés!

A külügyi bizottság megbízásából kegyetlenül szomorú kötelességet kell teljesítenem akkor, amikor a tisztelt Nemzetgyűlésnek elfogadásra ajánlom a trianoni békeszerződésről szóló törvényjavaslatnak a becikkelyezését. Méltóztassék megengedni, hogy ebből az alkalomból felolvassam a következő deklarációt (olvassa):

A Nemzetgyűlés, midőn a trianoni béke törvénybeiktatását elhatározza és annak ratifikációjához beleegyezését adja, az isteni igazság színe előtt s az emberiség lelkiismeretéhez fordulva kimondja, hogy ezt a békeokmányt valótlan adatokon alapulónak, igazságtalannak s az emberiség közös érdekeibe ütközőnek tartja, ("Úgy van! Úgy van!") hogy az nem a tények és érdekek kétoldalú megvitatásának és ebből eredő megegyezésnek az eredménye, hanem egyoldalú idegen akaratnak reánk való erőszakolása; hogy a Nemzetgyűlés tehát csupán ennek az ellenállhatatlan kényszernek engedve járul annak ratifikálásához; hogy e tényével nem róhat kötelezettséget azokra a területekre, amelyek benne képviselve nincsenek s nem szűnik meg abban bízni, hogy a ma uralkodó szenvedélyek lecsillapultával beálló jobb belátás utat fog nyitni a békekötés neve alatt elkövetett égbekiáltó igazságtalanságok jóvátételéhez.

Mint előadó a javaslat mellett a törvény tartalmát illetőleg - őszintén megmondom - nem tudok felhozni egyetlenegy argumentumot sem. Tisztán a kényszerhelyzetnek engedve, mégis azt ajánlom a tisztelt Nemzetgyűlésnek, hogy az ország fontos, nagy életbevágó érdekében járuljon hozzá a ratifikációhoz. Ebben a gyászos pillanatban azonban az én lelkemből, és azt hiszem, az egész Nemzetgyűlés lelkéből fel kell, hogy fakadjon a földkerekségen lakó összes magyarok imája:

Hiszek egy Istenben,Hiszek egy hazában,Hiszek egy isteni örök igazságban,Hiszek Magyarország feltámadásában!

(A Nemzetgyűlés tagjai felállva kiáltják: "Hiszünk!". Felkiáltások a szélső balon: "Amen!")

Gróf Teleki Pál miniszterelnök:

Tisztelt Nemzetgyűlés!

Engedjék meg, hogy ebben a pillanatban, mikor hazánknak balsorsa és saját végzetem erre a helyre állít, őszinte legyek, talán azért is, mert azt hiszem, hogy minden körülmény, talán maga a nemzet becsülete is azt kívánja, hogy utoljára szóljak a Nemzetgyűléshez erről a helyről.

Amikor összeomlottak a frontok, akkor a magyar nemzet azt a tulajdonságát követte, amely mindenkor jellemző volt reá nézve, hogy még a szerencsétlenségben is, még akkor is, amikor lelketlen vezetők félrevezették, még abban a pillanatban is, a magyar nemzet becsületes volt és becsületesen tudott és akart hinni. Ebben a becsületességben és ebben a hitében tette le, dobta el a magyar nemzet magától a fegyvert, azt gondolva, hogy ugyanolyan bánásmódra fog találni, mint ahogy ő bánt volna el, ha az ő becsületes kezébe lett volna letéve a világ sorsa.

Igazságot vártunk, de ahelyett kaptunk egy békét, egy békeszerződést, amelynek összes egyéb jellemvonásai közül csak egyet akarok ma kiemelni, hogy szemben minden békeszerződésekkel ez a legkevésbé őszinte békeszerződés: az őszinteségnek s a hirdetett igazságnak megcsúfolása.

Azután következett egy idő, amidőn dolgoztunk. Én ismerem ezt az egész munkát, mert a bolgár front összeomlása napjától, abban részt vettem, részben vezettem. Dolgoztunk, bizonyítottunk, igyekeztünk összehordani mindazokat a bizonyítékokat, amelyek Magyarország igaza mellett szólnak...

(A kupolaterem felől a Himnusz hangjai hallatszanak. A Nemzetgyűlés tagjai felállnak és eléneklik a Himnusz befejező részét.)

Tudtuk azt, amidőn a békedelegációval kimentünk Neuilly-be, hogy megértésre találni nem fogunk. Soha az alatt az idő alatt, míg a békemunka előkészítésén dolgoztam, nem gondoltam azt, hogy valóságos megértésre fogunk találni. Mindig meg voltam győződve arról, hogy az a munka, amelyet végzünk, és amelyet akkor vezettem, a történelem számára készül, hogy mi a történelem ítélőszéke elé raktuk le argumentumainkat és nem azon bírák elé, akik megtagadták ennek a foglalkozásnak minden attribútumát.

Közben láttunk itt-ott, a nem közvetlen érdekelteknél, derengeni némi reménysugárt; láttunk megértést, amely részben abból fakadt, hogy olyanok, akiknek alkalmuk volt mélyebben beletekinteni a párizsi békedelegációnak a munkáiba, látták azt, hogy ottan nem a felállított elvek alapján ítélnek, hanem Európának jövőjét aláásni igyekeznek.

Mi akkor már úgy állottunk ott, mint védtelen, teljesen védtelen test, amely már nem várt semmit. Már igazságot sem vártunk, mert tudtuk azt, hogy a mi békeszerződésünk, egy nagy mű kisebb és kevesebb figyelemre méltatott részének, a megváltoztatása annak a nagy munkának a megváltoztatását is maga után vonta volna, amely elsősorban Németország ellen irányult, s amelyet ha meg kellett volna változtatni, ez olyan következményekkel járt volna, amelyek a mi békénket is megváltoztatták volna.

Akkor már nem vártunk igazságot, de nemességet vártunk, olyant, aminőt mi gyakoroltunk azokkal az antant honpolgárokkal szemben, akik a háború alatt Magyarországon szorultak. Ehelyett azonban olyan békeszerződést kaptunk, amelyben úgy bántak el velünk, mint azokkal a honpolgárainkkal, akik a háború alatt kint rekedtek. Megkaptuk a békeszerződések legkegyetlenebbikét.

Nem fogok számadatok felsorolása által visszaélni a Ház türelmével és a pillanat nagyságával. Mindenki tudja, az egész világ tudja, hogy Magyarország az, amely ebben a háborúban a legtöbbet veszített. (…)

Ez a békeszerződés egyike minden korok legrövidlátóbb és legvégzetesebb alkotásainak. Kötetekre menő bizonyító anyaggal bizonyítottuk ezt és azt hiszem, hogy a történelem ítélőszéke nem is adhat másnak igazat, mint nekünk. Ezekben a bizonyításokban soha nem léptük túl - azoknak módját nem követve, akik ellenünk áskálódnak - annak a keretét, amit a legszigorúbb kritika a legtudományosabb munkástól megkívánhat.

Méltóztassék megengedni, hogy ezekre ne térjek ki részletesen. Ez nem szükséges magyar ember előtt, és a világ előtt sem lesz szükséges, mert hiszen előtte fekszik ez a mű, amelyben argumentumaink össze vannak gyűjtve. Méltóztassék csak azt megengedni, hogy egyetlenegy auktoritásra hivatkozzam, és minthogy egy amerikai egyetemről indultak ki azok a pontozatok, amelyek és amelyeknek be nem tartása még inkább okai annak, ami Európára rá van mérve, egy amerikai egyetem egyik kiváló professzorát idézzem.

A princetoni egyetem egyik kiváló professzora, Marshall Brown, azt mondja, hogy egy államot a maga állami és társadalmi életével élő organizmusnak kell tekinteni, amelyet súlyos következmények nélkül nem lehet sem szétdarabolni, sem megcsonkítani.

Tisztelt Nemzetgyűlés!

Én nem tehetek mást, mint kormányfő s mint aki annak idején erdélyi ember létem dacára abba a szerencsétlen helyzetbe kerültem, talán azelőtti tudományos munkásságomnál fogva, hogy kénytelen voltam helytállni mint külügyminiszter az aláírásért, végig kell hogy ürítsem ezt a keserű poharat és én magam, aki minden munkában, de minden hibában is, amely talán ez alatt az idő alatt történt és minden másban, ami ezalatt történt, első és legfőbb felelősnek tekintem magamat, kénytelen vagyok ezt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani...(...)

Én nem hiszem azonban, hogy reményvesztetten kellene itt állnunk és ugyanannak a képviselőtársamnak beszédjéből nem hiszem azt sem, hogy félszázad tartamára vissza volna vetve ez a nemzet. Ebben a nemzetben életerő van. Ez a nemzet élni akar, ez a nemzet dolgozni akar. Ez a nemzet csak a legutóbbi napokban is megmutatta azt, hogy önmagát fegyelmezni, rendben tartani tudja, és megmutatja ma azt, hogy meg tud érteni olyan érveket is, amelyek - nem a pillanat érdekeiért - a szíven keresztül az észhez szólnak, ahhoz az észhez, amely nem a szív ellen foglal állást, hanem amely ész a hazáért működik.

És ez az egyetlen, amiből a demarkációs vonalon túl lévő honfitársaink erőt meríthetnek. Nem meríthetnek másból erőt az ő jövőjükre nézve, nem meríthetnek másból meggyőződést arra nézve, hogy nem vesznek el, mint a mi egyetértésünkből és a mi megerősödésünkből. Mert csak egyetértve, összefogva és az összefogott erőket toronymagasságra emelve tudjuk majd őket is istápolni. Ezzel az erővel igen is tudjuk majd őket megvédeni, tudjuk majd honfitársainkat, a magyarságot, mindenütt tiszteletben tartani és tudjuk majd elérni, hogy a nemzetek között a magyar tisztelt, becsült és megvédett legyen, megvédett az egész világ által, de csak akkor, ha önmaga ehhez hozzá tud járulni. (...)

Elnök:

Tisztelt Nemzetgyűlés! Következik a határozathozatal.

Legelőször is fel fogom tenni a kérdést, hogy vajon az Amerikai Egyesült Államokkal, a Brit Birodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal és Japánnal, továbbá Belgiummal, Kínával, Kubával, Görögországgal, Nikaraguával, Panamával, Lengyelországgal, Portugáliával, Romániával, a Szerb-Horvát-Szlovén Állammal, Sziámmal és Csehszlovákiával 1920. évi június hó 4. napján Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről szóló külügyminiszteri törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztatnak-e, igen vagy nem. (...)

Felteszem tehát a kérdést: méltóztatnak-e ezen törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (A törvényjavaslat elfogadtatott.)

A Nemzetgyűlés 1920. november 15-én, harmadszori olvasásban is elfogadta a trianoni békeszerződést. A törvényjavaslat - kihirdetés végett - áttétetett a miniszterelnökhöz, majd a Nemzetgyűlés 1921. július 26-án becikkelyezte (1921. évi XXXIII. törvénycikk). Végül, 1921. július 31-én, a trianoni békediktátum törvényerőre emelkedett.

Consummatum est. Bevégeztetett.

(Radical Puzzle)

Szabad Hirek

Címkék: közélet

Kapcsolódó hírek:

A felsőrendű zsidó, aki nem vallásos, nem tud héberül, és nem Izraelben él, kicsoda, micsoda?

"Társadalmi méretű gazemberség és félrevezetés" - szakjogász a Kúria döntéséről

35 évet kapott egy pedofil brit zenész - Lan Watkins, semmi jel a megbánásra

Balogh István "nem emlékszik", mennyiért vette a házát

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: