2011. január 7. Közélet

A nemzeti bankok elsődleges feladata a világban mindenhol az árstabilitás biztosítása, az infláció kordában tartása. Vele egyenrangú felelősség azonban az állami gazdaságpolitika  támogatása is. Az angol banktörvény például úgy fogalmaz, hogy az árstabilitásra figyelés mellett a banknak a gazdasági növekedésre és a munkahely teremtésére irányuló gazdaságpolitikai megoldásokat is segíteni kell. A svájci nemzeti bankot az alkotmány arra kötelezi, hogy mindenkor az ország érdekében járjon el. Ez azt jelenti, hogy az inflációval való törődéssel egyenrangú feladata a gazdasági fejlődéshez szükséges környezet kialakításában való közreműködés.
 
A magyar banktörvény is azt fogalmazza meg, hogy a nemzeti banknak, az árstabilitás elérése és fenntartása mellett fontos feladata a kormány gazdaságpolitikájának támogatása. Az MNB vezetése utóbbi feladatának az előző kormány idején hangsúlyozottan eleget is tett. Simor András egyik aláírója volt annak az IMF-el kötött szerződésnek, amely, - megszorításai miatt -, az EU egyik leggyorsabban zsugorodó gazdaságává tette a magyar gazdaságot. Továbbá 2008-ban, a válság kitörésekor radikális kamatemelést hajtott végre, amely nagyon jól jött a nemzetközi pénzügyi befektetőknek, viszont csődbe kergette a hazai kis- és közepes vállalkozások tömegeit, amelyek adóssága visszafizethetetlenné vált. De ellehetetlenítette a  beruházására gondoló vállalkozásokat is, hiszen az irreálisan magas kamatok mellett kevesen kockáztatták meg új hitelek felvételét. Ne feledjük, ugyanekkor az európai bankok szinte valamennyien kamatot csökkentettek azért, hogy a gazdasági növekedés érdekében beruházásra ösztönözzék a vállalkozásokat.
 
Nem véletlen, hogy a központi bankárokat osztályozó amerikai „Global Finance Annual Survey” 2009-ben „B”, azaz közepes osztályzatot adott Simor Andrásnak. (A legjobb az „A”, a legrosszabb a „C-” osztályzat) azzal az indoklással, hogy  kamatemelései jelentősen rontják a válságból való kilábalás esélyeit.
 
2010-ben pedig tovább rontotta „C” minősítésre” .
 
A svájci gazdaságkutató, az IMD 2010. évi versenyképességi tanulmánya – amely a 2009. évi országadatok alapján készült – pedig szintén nagyon gyengére minősítette az MNB munkáját. A vizsgált 58 ország közül Magyarország csupán az 53-dik helyet érte el atekintetben, hogy a központi bank  tevékenysége milyen mértékben segítette a gazdaság fejlődését.
 
A kormányváltás után hamar világossá vált a szakmai–ideológiai szakadék az MNB vezetése és az új kormány között. Az új kormány fő céljai a gazdaság beindítása, az adósságállomány és az államháztartási hiány csökkentése, valamint a munkahelyteremtés. Mindezt pedig megszorítások nélkül akarja elérni. A gazdaságot azonban magas kamatok mellett nehéz gyorsuló pályára állítani.
 
Ma Európában az egyik legmagasabb kamat éppen nálunk van.
 
Ez elsősorban a pénzvilág, a spekulánsok érdekeit szolgálja.
 
A nemzetközi elemzők közül is sokan figyelmeztetnek arra, hogy a magyar gazdaság fejlődésének egyik fő gátja a magas kamat, amely cégeket, sőt iparágakat lehetetlenít el, és gátolja a beruházást, az innovációt.
 
Ennek ellenére az MNB, két egymást követő időszakban is kamatot emelt, amely mára elérte az 5,75%-ot. 

A Bloomberg nemzetközi üzleti-pénzügyi hírügynökség egyik legutóbbi elemzése is arra hívta fel a figyelmet, hogy a decemberi emelést a nemzetközi szakemberek sem várták, mert a kamat változatlanul tartását tartották volna indokoltnak.
 
A bankelnök magyarázata szerint viszont erre azért volt szükség, mert nőttek az inflációs várakozások, és a bank által alkalmazott kamatszámítási modell szerint kamatot kellett emelni. Csakhogy egy modell mindig sokkal egyszerűbb, mint a valóság, és az abba betáplált értékeket emberek becsülik meg mégpedig vélemények és nem objektív tények alapján. Azt is tudjuk, hogy a gazdaságban gyakran a szubjektív véleményalkotás piacbefolyásoló is lehet, ami nagyon veszélyes. A kamatemelés, továbbá növelheti az inflációt, hiszen drágítja a hiteleket, és ennek tovagyűrűző hatásai a piacon áremelések  formájában is megjelenhetnek. A kamatemelés legnegatívabb hatását azonban a gazdasági növekedés ellen fejti ki, mivel versenyképtelenné teszi a magyar cégeket. Hiszen Európában, a legtöbb országban 1-2% körül van a kamat, így van olcsó pénz innovációra, fejlesztésre, beruházásra. Nálunk pedig nincs, és valószínűleg nem is lesz.
 
Hiszen a bankelnök előrevetítette a további kamatemelések lehetőségét.
 
Ez nyílt szembefordulás a kormány gazdaságpolitikájával, de a banktörvénnyel is, amely szerint a központi banknak szolgálnia kellene a gazdaság fejlődését is.
 
Mi lehet az oka ennek, az országnak külföldön is nagy károkat okozó magatartásnak? Orbán Viktor miniszterelnök, kifejezve a magyarok többségének véleményét is, kijelentette, hogy egy olyan fontos pozícióban, mint a nemzeti bank elnöki széke, nem szívesen lát „offshore lovagokat”. Ezzel arra célzott, hogy a bankelnök, miközben a magyarokat megtakarításokra buzdította, saját vagyonát ciprusi offshore cégekben, adómentesen fialtatta. Ez lehetett túl kemény fogalmazás, de igaz volt. Majd sorra került a bankelnök fizetésének csökkentése. Megjegyzendő, hogy ez a fizetés magasabb volt, mint az USA szövetségi bankja (FED) elnökének fizetése. Ezeket a lépéseket, főleg a külföld felé szánt kommunikációban a bankelnök a nemzeti bank függetlensége elleni támadásnak tüntette fel.
 
Ez nyilvánvalóan komolytalan érv volt, hiszen a bank függetlensége nyilvánvalóan nem az elnök fizetésétől függ. A bank függetlensége elleni támadás ennek ellenére egyes pénzügyi körökben „érzékeny fülekre” talált. Erre csak ráerősített a különadók bevezetése és a kötelező magánnyugdíjrendszer megszüntetése.
 
Világosan kell látnunk, hogy a háttérben ugyanazon körök vannak: azok, amelyek a Magyarországról való minél nagyobb pénzkiszivattyúzásban érdekeltek.
 
Ezek a körök erőltetik nálunk a gazdaság beindításával szemben a megszorításokat, a bérek és nyugdíjak visszanyesését, a belső fogyasztás élénkítésével szemben – ami a hazai cégek érdeke lenne – az export fokozását, amelyet viszont többségében a globális cégek valósítanak meg.
 
Ezek a körök sohasem vetették szemére az előző MSzP–SzDSz kormánynak sem a költségvetési hiány feltornázását, sem pedig az államadósság drámai megnövelését. Éppen úgy, ahogy a bankelnök sem óvta ettől az előző két kormányt.
 
A „Wall Street Journal” lapnak 2010. december 13-án Simor András azt nyilatkozta, hogy amit ő tesz az a helyes, mivel „ez van összhangban Magyarország EU-s tagságával”.
 
De vajon összhangban van-e azzal a magyar érdekkel, hogy az előző kormány által csődbe manőverezett gazdaságot rendbe kellene hozni?
 
A „The New York Times” egyik cikkének szerzője 2010. augusztus 2-án a magyar érdekeket artikulálni próbáló új kormány tagjait – egy amerikai-magyar befektetőre hivatkozva – vidéki fickóknak („guys from the countryside”) nevezte, és szembeállította velük a Simor-csapat tagjait, akik a „budapesti elitet” képviselik, és akiket a „kifinomult intellektus” jellemez.
 
A „The Economist” legutóbbi száma (2010. december 18-31) pedig „Hatalomra éhes” címmel negatív hangú cikket közöl az Orbán kormányról. A közölt kép is megdöbbentő: Orbán Viktor szinte összeszorított szájjal, szinte kegyetlen arccal néz velünk szembe. Háta mögött pedig a nemzeti színű zászlókból – talán nem véletlenül – csak a piros-fehér szín látszik, a zöld nem. Feltűnő, hogy – a The Economist-ra  egyáltalán nem jellemző módon – a cikk szerzőjének neve hiányzik.
 
Ezek a külföldi reakciók nem véletlenek. Ezeket a „budapesti elitnek” nevezett, egyes külföldi pénzügyi körökhöz közelálló hazai csapat tagjai korbácsolják. Ne feledjük, bankelnöksége előtt Simor András a Deloitte&Touche globális tanácsadócsoport itthoni részlegének elnöke volt, és – mellesleg – együtt dolgozott Bajnai Gordonnal és Oszkó Péterrel is. Továbbá arra is fel kell figyelni, hogy az elmúlt időszakban, amely alatt a bankelnök kiválóan együtt tudott működni a kormánnyal, olyan méretű elszegényedés történt, amelynek hatására ma – nemzetközi adatok szerint – minden harmadik magyar nyomorban él, és életszínvonal „mediánnak” nevezett értéke – ez az a középérték, amelynél egyforma számban van kisebb és nagyobb érték  – a rendszerváltás előtti szintre esett vissza. (OECD Observer. 2010 február)
 
A belülről szított nemzetközi támadások következő hullámát az fogja kiváltani, hogy a héttagú monetáris tanács négy új külső tagját ez év március 1-én,  a mostani tagok megbízatásának lejártakor a parlament gazdasági bizottsága fogja kinevezni.  Eddigi két tagot a bankelnök jelölhetett, amellyel – saját magát és két helyettesét is figyelembe véve – meg volt a biztos többség. Azonban úgy tűnik, hogy a bankelnök és külső támogatói  kissé feledékenyek.
 
Hiszen nem is olyan régen, 2005-ben Gyurcsány Ferenc például úgy kényszerítette rá az akaratát az akkori bankelnökre, Járai Zsigmondra, hogy megnövelte a monetáris tanács tagságát, és az új tagokat saját maga jelölte ki. Érdekes módon, akkor ez nem váltott ki semmilyen ellenérzést a „nemzetközi véleményformálók”-ból. Éppen úgy, ahogy az sem, amikor Bod Péter Ákost, aki 1991-94 között volt az MNB kinevezett elnöke, félúton lemondásra kényszerítették.
 
A nemzetközi véleményeknél azonban sokall fontosabb az, hogy mi lesz a magyar gazdasággal. Simor András kötődései, szakmai és ideológiai nézetrendszere, továbbá személyes sértődöttsége folytán – úgy tűnik – nem képes a kiegyensúlyozott véleményalkotásra, a pénzstabilitás és a gazdasági fejlődés, a növekedés egyidejű támogatására.
 
Az egyoldalas, az infláció miatti túlzott aggódásra hivatkozó kamatemelések viszont gúzsba kötik a gazdaságot.  Nem tudnak beindulni a beruházások, nincs pénz innovációra, így tovább romlik a magyar gazdaság és a magyar cégek versenyképessége. Ha nem indul be a növekedés, akkor nem lehet új munkahelyeket teremteni.  A magas kamat tovább növelheti a csődbe jutó hazai cégek számát, ami elbocsátásokkal is járhat. Az MNB állandó hivatkozása a gazdasági bizonytalanságra nem tesz jót a forintnak. A gyengülő forint és magas kamatok rontják az eladósodott családok, cégek, intézmények helyzetét, nehezítik a hiány és az adósság lefaragását. Mindez együtt a jelenlegi kormány népszerűségének csökkentését eredményezheti, ami nyilvánvalóan jól jönne azoknak, akiknek érdekeit a megszorításokat, a magas adókat és az országból való pénzkiáramlást támogató korábbi kormány jobban szolgálta. Ebben a kiélezett helyzetben a bankelnöknek - elfeledkezve vélt vagy valós egyéni sérelmeiről, és eltávolodva egyes  nemzetközi pénzügyi körök érdekeitől -  elfogulatlan, objektív szakemberként kiegyensúlyozottan és egyszerre kellene szolgálnia a pénzstabilitás és a gazdasági fejlődés ügyét.

JOBBOLDALI GONDOLAT
Ha pedig erre emberileg, szakmailag vagy bármely más ok miatt nem lenne képes, akkor az elegáns megoldás az lenne, ha lemondana.
 

Így bizonyíthatná azt a „kifinomult intellektust” amellyel őt a „The New York Times” jellemezte.(Polgári Hirszemle)

Kommentál

Eddig sem Magyarország érdekeit képviselte a MNB. Lásd mesterségesen leértékelték a Forintot a valutákhoz képest. Ezután még annyira sem, hiszen merték le csökkenteni a havi fizetésüket. Mert az Ő felfogásuk szerint: "Minden állat egyenlő, de van egyenlőbb is...(Orwell)".