2010. április 1. Közélet

Közeledik az országgyűlési választások időpontja, s egyre inkább visszahőköl a gazdasággal és költségvetéssel foglalkozó szakértők hada, ugyanis több olyan adat lát napvilágot, amely azt bizonyítja, hogy a gazdaságról és a költségvetésről eddig kialakult – vagy feltételezett – „rózsaszín” kép sokkal rosszabb annál, mint amit korábban gondoltak.

Nagy kérdés, mi lesz akkor, ha eljön az igazság pillanata. Ha a kormányra készülő legnagyobb ellenzéki párt átveszi az aktákat, kinyitja a kincstárat, és üres, esetleg kifosztott kasszát talál benne, ne adj’ isten számos ígérvényt, vagyis olyan számlát, amelyet a leendő kabinetnek kell kifizetnie. (Amőbaagyú szakértőknek csúfolt emberkék tevékenykednek.szerk.)

Márpedig ez a tipp bejöhet. Elég rápillantanunk a friss jelentésekre. Például az Állami Számvevőszék összefoglalója szerint nagyon magas kockázata van az államháztartás több bevételének. Az áfa és a jövedéki adó közepes kockázatú, a társasági adó, a hitelintézeti járadék, az eva és a regisztrációs adó pedig igen magas kockázati tartalmú bevételnek minősül. A számvevők úgy tartják, hogy csak ezen elmaradó bevételek miatt mínusz százmilliárd forintos tétel terheli meg az államháztartás hiányát. Nota bene! tartalmilag hasonló jelentést adott ki a költségvetési tanács is.

A kormányzati gazdaságpolitika csődöt mondott. A gazdaság rossz irányba megy. Nem pusztán arról van szó, hogy elszabta a kormány a gazdaságpolitikát, hanem: a hatalom teljesen érzéketlen az emberek problémáira. Bár a Bajnai-kormány valójában csak a válság menedzselésére rendezkedett be, a mindennapok azt a látszatot keltik, hogy egy gyenge kormány nem tudja megvédeni az embereket attól a kiszolgáltatottságtól, amely most éri őket.

De mire is lenne szükség? Négy pont megvitatását ajánlom.

Mindenekelőtt foglalkoztatás-köz-pontú gazdaságpolitikát kell a következő kormánynak képviselnie, hiszen például a Magyarországhoz hasonló nagyságú és népességű Csehországban egymillióval több a foglalkoztatottak száma. A két nemzetgazdaság összehasonlításában ez számunkra óriási versenyhátrányt jelent, ennek a leküzdésén kell dolgozni.

Súlyosbítja a bajt, hogy nálunk a munka becsülete leértékelődött, a változás garanciája ezért is nem elsősorban a törvénymódosítások körében keresendő, hanem a mentális megújulásban. Ma az adórendszer a foglalkoztatást bünteti, ezzel párhuzamosan az állam a munkakerülést segíti; a kiutat a munkaalapú gazdaság újjáépítése jelenti. Második teen-dő az adó- és járulékrendszer terheinek csökkentése. A közterhek csökkentése elsősorban ott szükséges, ahol az a foglalkoztatás bővítésével jár együtt.

Harmadik alapvetés lehet a kormányzati gazdaságfejlesztési program elindítása. 2002-ben azzal a cinikus kitétellel szüntette meg a Széchenyi-tervet az akkori kormány s annak gazdasági minisztere, Csillag István, hogy Angliában sincs Cromwell-terv, meg Ausztriában sincs Mária Terézia-terv. Azon túl, hogy gazdaságfejlesztési programok a megidézett országokban is vannak, legfeljebb arról a szabad demokraták nem tudtak. A szabadpiac mindenhatóságában hívők épp a jelenlegi gazdasági világválságban élik meg napról napra teóriájuk érvénytelenségét: új gazdaságpolitikára van szükség, amelyben az állam szerepe nem lehet túlsúlyos, ám felelőssége elvitathatatlan.

Negyedik gondolat az euróbevezetés céldátumának kitűzése. Az Orbán-kormány működésének utolsó évében egyetértés mutatkozott abban, hogy a céldátum, 2006, legfeljebb 2007 lehet. Ehhez képest 2003-ban László Csaba akkori pénzügyminiszter 2008-ra, 2004-ben Draskovics Tibor pénzügyér 2010-re módosította a dátumot, ma pedig már – szocialista politikusnak – nincs is értelme ilyenről beszélni. Mindeközben a 2002-ben lesajnált Szlovákia ma már euróval fizet, vásárlóerő-paritáson pedig meg is előzött bennünket. Nyolc év alatt a régió legversenyképesebb államából oda jutott Magyarország, hogy ma már nem Szlovénia a versenytárs, inkább Bulgária vagy Románia. Minden magyar polgárra kétmillió forint államadósság jut, a helyzet mégsem reménytelen, józan gondolkodással, a hangsúlyok áthelyezésével, világos értékrendszerrel van remény a kilábalásra.

Meggyőződésem szerint a Nemzetközi Valutaalappal is újra kell tárgyalni a hitelszerződéseket, hiszen olyan nagyságrendű adósság jár le 2011-ben és 2012-ben, amilyennek a fedezetét a nemzetközi pénzpiacokon lehetetlen megteremteni.

Egy biztos: a következő kormánynak alapos, minden apró részletre kiterjedő átadás-átvétel után szabad csak programot hirdetnie. Miután nemcsak csontvázak dőlnek majd ki a szekrényekből, hanem tömegsírok is megnyílnak.

Szajlai Csaba

( Magyar Hírlap alapján szerk)