2010. augusztus 1. Közélet

Az elmúlt időben, kivált a megszakadó IMF-tárgyalás után gyakran találkozhattunk az uralkodó közbeszédben azzal a fordulattal, hogy „a piac azt nem engedné”, „a piac ezért megbüntetne minket”, „a piac ezt aligha tűrné el”. Lám, ez a bizonyos „piac” igen fontos szereplője lehet az életünknek, hisz minden társadalmi, gazdasági, politikai lépés helyes vagy helytelen volta kizárólag attól függ, hogy a „piac” mit szól hozzá. És ebből logikusan következik az is, hogy akinek kedves az élete, az igyekszik mindent megtenni, hogy döntései találkozzanak a „piac” ítéletével. Érdekes, húsz évvel ezelőtt az „lett mondva”, hogy Magyarország szabad és független ország, ahol a hatalom a népé, s a nép a hatalmát a nyugatias demokrácia intézményein keresztül gyakorolja. A „piacok” korlátlan és ellenőrizetlen hatalomgyakorlásáról szó sem esett. Különös módon a „piac” korlátlan uralmát ez nem nagyon zavarta, ráadásul a maga részéről üdvözölte ennek a rendszernek az áprilisi választásokon lezajlott megdöntését is. Pedig támogatása nélkül a húsz éve regnáló rendszer húsz percig sem állhatott volna fenn.

De hát ki ez a titokzatos „piac”, aki – függetlenül attól, hogy valami a magyar nép és annak kormányai-parlamentjei szerint jó vagy rossz – ítél mindenek felett? Azt már csak halkan merjük megkérdezni: ki, mikor hatalmazta fel ezt a bizonyos „piacot”, hogy élet és halál ura legyen?

Talán segíthet minket a „piac” titokzatos lényegének a megismerésében, ha megpróbáljuk áttekinteni, hogy mit szokott volt szeretni vagy éppen nem szeretni az elmúlt évtizedek során. A „piac” leginkább az „ingyenes dolgokat” nem szereti. Szokta is mondogatni, hogy „nincs ingyen ebéd”, vagyis minden társadalmi, gazdasági, politikai szereplő köteles becsületesen megfizetni mindennek az árát. Tessék ön gondoskodni – szokta ennek alapján biztatni a „piac” azokat, akik nem ön gondoskodnak, pedig tudják, hogy ez nem szép, csak hát nincs nekik miből. Érdekes módon az viszont tetszik a „piacnak”, sőt el is várja, hogy az államok óriási nyílt vagy rejtett támogatásban és/vagy kedvezményekben (vagyis ingyen ebédben!) részesítsék a világ legnagyobb transznacionális óriásvállalatait, bankjait, mert ezek a támogatások fokozzák az adott ország nemzetközi „versenyképességét”. Ebből az is kiderül, hogy a „piac” szereti a versenyt és a versenyképességet. Mondogatja például, hogy az az ország lesz versenyképesebb, amelyik sokat áldoz a humán tőkére, mert ez minden gazdagodás alapja. (Ebben egyébként igaza is van.) Ám azt már nagyon nem szereti a „piac”, ha nőnek a bérek, vagy az adók, mert ez meg rontja a versenyképességet. Arra persze nincs válasz, hogy ha nem nőnek, akkor miből lenne humán befektetés, hisz ez csak úgy képzelhető, ha van elegendő bér, hogy abból a „munkaerő” piaci alapon vásároljon magának humán szolgáltatást, vagy ha nőnek az adók, hogy abból az állam a közintézményeiben biztosítson humán szolgáltatást.

A „piac” tehát szereti, ha alacsonyak a bérek, alacsonyak az adók és alacsony a szabályozási szint. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem macerálják szegény „piacot” mindenféle állami szabállyal, holmi környezetvédelmi vagy munkavédelmi előírásokkal, pláne a pénzügyi, banki és biztosítási szolgáltatásokra vonatkozó szabályokkal. Hogy az alacsony bérek lassan a fiziológiai létminimum alá szorítják a „munkaerő-állatok” elemi megélhetését? Hogy az alacsony adók egyben szétverik annak a nemzetállamnak a maradékát is, amely éppen arra szolgálna, hogy megvédje a „piac áldásaitól” a teljesen kiszolgáltatott többséget? Hogy a „deregulált” környezetvédelmi szabályok egyetlen elmocskolt hulladéktárolóvá változtatják a Földet? Hogy a „regulálást” pénzügyi rendszer nyomán minden gyanú felett álló pénzügyi óriások „mérgezett papírokat” adnak el a mit sem sejtő vevőknek? Mindez a „piac” szerint teljesen rendben van, hisz ez a „szabadság” lényege. Meg egyébként is, és ez a végső érv, a „piacot” már csak azért sem kell, sőt nem is szabad szabályozni, mert a „piac”, mint tudjuk „önszabályozó”!

Nos, erről az „önszabályozó” képességről az iszonyatos károkat és szenvedést okozó globális válságörvénylések kapcsán sok érdekes részletet lehetne megvitatni, ha… ha volna kivel. De nincs! Mert, hogy a „piac” elérhetetlen potenciális vitapartnerei számára. Mi több, kapaszkodjon meg a nyájas olvasó, a „piac” valójában nincs is! Csak a gyűlöletbeszélők, az összeesküvésekben hívő elmebetegek, rasszisták, fasiszták, kommunisták terjesztik létezésének tévképzetét. Hiszen ha létezne, és – mint azt állandóan halljuk – „ő” határozna meg mindent a világon, akkor, mivel becsületességéhez nem férhet kétség, vállalná is döntései következményét. De, hát ugye, mivel nincs, így csak ítélni, dönteni és büntetni tud, felelősséget vállalni, fájdalom, azt nem, hiszen „ő” nincs! Legfeljebb az elmeháborodottak sötét képzeletében. De azoknak meg rövidesen úgyis annyi!

Hozzá tartozik még ez előző cikk, hogy mit tett a „szabad piac” az USA-ban.

: USA-ban is a középosztály módszeresen pusztul avagy "szopás" a liberális gazdaság politika

(MNO alapján JOBBIK GONDOLAT)