2010. október 4. Közélet

Antifasisztáknak nevezett gyilkos kommandó, akik nőket, gyermeket is gyilkoltak le. Akik egyenrangúak a náci kivégzőekkel. Vagy ez már „antiszemitizmus”?

Kommunisták tömegsírt, a maiak kisbaltát adnának a magyarnak

Most már biztos: közel hat és fél ezren vesztek oda Járekon 2010. februárjában – számomra is váratlanul – megkerült a Temerinhez tartozó járeki megsemmisítő tábor elhunytjairól vezetett három halotti anyakönyvez idáig "lappangó" (vagy „lappangásra" ítélt?) második kötete is Ennek fényében jelentős mértékben pontosíthatjuk az áldozatok számára vonatkozó eddigi ismereteinket. (Emlékeztetőül: Mészáros Sándor az első és a harmadik kötet ismeretében mindössze 2376 elhunytról beszélt.)

A járeki tábort 1944. december 3-ától 1946 áprilisáig működtették, tehát még jóval a katonai közigazgatás megszűnésé után is.

Az első áldozatokra vonatkozó adatok valójában abba a 300 számozott lapot tartalmazó kötetbe kerültek bejegyzésre, amelyet még 1941. június 17 -én nyitott meg az akkor még Tiszaistvánfalvának nevezett helyi anyakönyvvezető, mégpedig a 25. folyószámmal, amit ugyanebben az esztendőben még 15 bejegyzés követett, 1942-ben és 1943-ban 30-30, 1944 pedig még 19. Az utolsó, még magyar nyelven bejegyzett halott Grőszer Jakabné született Adolf Katalin 21 éves, ágostai evangélikus hitvallású földműves napszámos volt, aki 1944. szeptember 19-én este 9 órakor bélhurutban halt meg.

Október közepéig a járeki lakosság, követve a Wermacht utasításait, mintegy ötven, főleg idősebb ember kivételével, legszükségesebb ingóságait szekerekre rakva, elhagyta Tiszaistvánfalvát, vagy ahogyan egymás között ők nevezték, Schönhaust. Október végén bevonultak az oroszok – Tolbuhin marsall állítólag egy időre a főutcai impozáns Wallrabenstein-házban ütötte fel főhadiszállását –, majd megérkeztek a partizánok is. Addigra az üresen maradt háza egy részét kifosztották a környékbeli települések és tanyák nincstelenjei és mindenre elszánt lumpen elemei.

Az új jugoszláv hatalom -összhangban az AVNOJ-i határozatokkal Jugoszlávia egész területén, hozzálátott a népellenséggé nyilvánította német lakosság deportálásához. Különféle típusú koncentrációs táborokat hoztak létre a munkatáboroktól egészen a megsemmisítő lágerekig. A járeki tábor ez utóbbi kategóriába tartozott, ezért eleinte ide nem is küldtek munkaképes férfiakat, csupán öregeket, betegeket, kiskorúakat és gyermekes-anyákat...

Az új történelmi helyzet természetesen az anyakönyv lapjain is nyomon követhető. 1944. december 3-ától megváltozik a bejegyzés nyelve és írásmódja: a magyart a cirillbetűs szerb váltja fel. 1944. december 31-ig összesen 86 elhunyt (20-105) adatait regisztrálják.

A következő év adatai – 1945. január l-jétől egészen július 17-éig – ugyancsak ebben a -nevezzük így – I. (első) kötetben találhatók, összesen 1602 halott adataival. Magyar szempontból ezek a hónapok a leginkább figyelemre méltók: január 23-ától kezdődően megszaporodnak a magyar elhunytakra vonatkozó bejegyzések. Kezdetben Csurog és Zsablya, később Mozsor is gyakran szerepel, de kerültek a koncentrációs táborba magyarok meghalni más településekről is.

A napokban "előkerült" (szerintem soha el sem veszett) II. kötet a legvaskosabb -talán ezért is "lappangott" ennyi ideig. Mivel anyaga kronológiailag 1 945-re vonatkozik, értelemszerűen az l603-as folyószámmal folytatódik --vagyis ott, ahol az első kötet véget ért. Az 1945. december 31-én bejegyzett utolsó elhunyt az 5442-es sorszámot kapta, 1 945-ben tehát ennyien O) pusztultak el Járekon. El tudjuk gondolni, hogy ez mekkora tömeg?! És mégis, a sírok mára eltűntek nyomtalanul. Nyomtalanul? Nem is olyan biztos ...

A III. (harmadik) anyakönyvet a szerb nyelvű, latin betűs címlap szerint 1946. január 8-ától április l5-éig vezették. Ez azonban nem igaz, ugyanis az anyakönyvet később újraszámozták, de a folyószámokat már nem lehetett megváltoztatni, így az anyakönyv nem az l-essel, hanem a 127-essel kezdődik, vagyis összesen 'Zl lapot utólag eltüntettek. Ki tudja, miért? Ha arra gondolunk, hogy a szájhagyomány kivégzésekről is tud a táborban, akkor akár ez is lehetett az egyik oka a lapok eltűnésének, de természetesen ez csupán egyik a lehetséges feltevéseknek. 1 946-ban a 901. áldozat egy 48 éves temerini német asszony, Inhof szül. Reger Terézia, aki – élete virágjában- végelgyengülésben (!) halt meg.

Az előkerült kötet adatainak ismeretében módosítanunk kell a koncentrációs tábor gyermekáldozataira vonatkozó eddigi ismereteinket is. A Mészáros Sándor által feltárt 386-tal szemben a gyermekáldozatok száma jóval meghaladja a 800-at.

Noha ennyi szenvedést és becstelenséget látva nehéz megőrizni tárgyilagosságunkat, mégis, zárjuk sorainkat a tények nyelvén.

Azzal, hogy előkerült a járeki „láger" halotti anyakönyveinek második kötete, sokkal pontosabban fölmérhetjük a táborban zajlott genocídium méreteit. Eszerint tehát a Bački Jarak-i haláltáborban -remélem, ezek után senki sem fogja kétségbe vonni e rettenetes elnevezés indokoltságát -1944. december 3-ától 1946. április l5-éig összesen 6429 személy pusztult el a legembertelenebb körülmények között. Mindez ettől a pillanattól kezdve nem puszta feltevés, hanem a totalitárius államapparátus urainak akarata szerint papírra vetett, egykorú adatokkal alátámasztható tény, amit Szerbiában itt-ott talán továbbra is lehet majd tagadni, csak éppen nem érdemes.

• Minden magyar felelős minden magyarért!

(Forrás: Matuska Magdolna)

JOBBIK GONDOLAT