2010. január 8.   Közélet

Dmitrij Szergejevics Merezskovszkij (1866-1941) valaha a legkedveltebb orosz írók egyike volt. Alekszandr Szolzsenyicin bármelyik művét jóval megelőzte, ugyanis azoknál mezítelenebb-re vetkőztette a bolsevizmust. „A pokol tornácában” minden sora vádirat: elítéli a Nyugatot, amiért barátjának tekintette a népbiztosok birodalmát. Gondolatai talán soha nem voltak annyira időszerűek, mint ma.

Dmitrij Szergejevics Merezskovszkij (1866-1941) valaha a legkedveltebb orosz írók egyike volt, regényei magyarul is megjelentek (Julianus Apostata, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Első Sándor, Téli szivárvány, Vele vagy ellene?, A hattyúöl, Az istenek születése, Tutankhamon Kréta szigetén, Kelet titkai, Napóleon élete, Napóleon, az ember, Az ismeretlen Jézus, A Messiás). Ezek a „Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzékére" ugyan nem kerültek rá, de A pokol tornácában című, 1926-ban a Dante Könyvkiadó gondozásában, Schmidt József fordításában megjelent, 251 oldalas emlékirata viszont igen. Így nem sok példány maradt belőle.

E könyve miatt 1920-ban hazáját elhagyni kényszerült, így haláláig lengyel, német, francia földön élt. Alekszandr Szolzsenyicin bármelyik művét jóval megelőzte, ugyanis azoknál mezítelenebbre vetkőztette a bolsevizmust. „A pokol tornácában” minden sora vádirat: elítéli a Nyugatot, amiért barátjának tekintette a népbiztosok birodalmát. Gondolatai talán soha nem voltak annyira időszerűek, mint ma. Lássunk belőlük néhányat!

„Ameddig a bolsevizmus él, a szabadság halott.” (6. old.)

„Az az állításom, hogy a bolsevisták az ördög fiai, rettentően igaz. De mindnyájan az ördög fiai a bolsevisták? Nincsenek-e közöttük becsületes, jó, sőt ’szent’ emberek is? Ez a megalkuvó örökös kérdése. Becsületes és jó bolsevisták nincsenek: csak látszólag becsületesek és látszólag jók vannak. De ezek még rosszabbak, mint azok, akik egyszerűen gazemberek – annál rosszabbak, minél jobbak.” (11. old.)

Nagy érdeme, hogy a bolsevizmust eredendően nemcsak értelembeli, hanem érzelembeli, lelki elferdülésnek („moral insanity”) tekinti: „Ebben az értelemben a bolsevisták közt szerencsére csak igen kevesek vannak ’becsületes’ és ’szent’ emberek. De ezek a legrettenetesebbek.” (12. old.)

Találó az összefoglalása a bolsevizmus lényegéről:

„A bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva. Hazudnak és gyilkolnak, gyilkolnak és hazudnak. Gyilkossággal leplezik a hazugságot és hazugsággal a gyilkosságot. Minél többet hazudnak, annál többet gyilkolnak. Vég nélkül való hazudozás, vég nélkül való gyilkolás.

Mindjárt kezdettől fogva hazudtak. Ezt mondták: ’Béke, kenyér, szabadság’. S mit adtak helyette? Háborút, éhséget, rabszolgaságot. Olyan rabszolgaságot, olyan éhséget, olyan háborút, amelyhez foghatót még nem látott a világ. Valóban, ilyen rabszolgaság még sohasem volt a világon. Eddig minden emberi erőszakoskodás és elnyomás csak részleges, föltételes és viszonylagos volt – éppen azért, mert emberi volt. Minden elnyomó tudatában volt annak, hogy rosszat cselekedett. A bolsevisták nincsenek ennek tudatában. Ők annyira fölforgatták a fogalmakat, hogy a rosszat jónak tartják s a jót rossznak – „az ő lelkiismeretük szerint”, az ő embertelen, ördögi lelkiismeretük szerint. És így kezdődött első ízben a világon oly rabszolgaság, amely határtalan, embertelen, föltétlen, ördögi. Épp így hazudnak, amikor a kenyérről beszélnek. Nem kenyér kell nekik, hanem az éhség. Nemhogy harcolnának az éhség ellen, hanem erre építenek: egész hatalmuk az éhségen alapul. Már rég belátták ők, hogy egy jóllakott nép fölzendül és szabadságra törekszik: de egy éhes nép megalázkodik: minél éhesebb, annál alázatosabb. Már rég felfogták ők, hogy az éhség bilincsei a legerősebbek. Minden emberi aggodalom futólagos és részleges az éhségtől való egyetemes és örök aggodalomhoz hasonlítva. Tűzzel-vassal csak az egyes embert kínozzák, de az emberi tömegeket éhséggel.

Így van ez most Oroszországban, így lesz egész Európában is, ha a bolsevizmus bevonul oda. Ahová ez a ló teszi patáját, ott nem nő fű többé: ahol ezek a sáskák letelepednek, ott nincs gabonaszár és nincs kalász. Ôk fölfalták Oroszországot, föl fogják falni Európát is. Az egész világot föl fogják falni. Ezért vonulnak a vörös hadak keletről nyugatra. Nem Trockij vezeti őket, más a vezérük: a fekete zászlós apokaliptikus lovas fekete paripán – az éhség. Nem is kell gépfegyverrel lőni hátulról az embereket, ha az éhség hajszolja őket: ha a hátuk mögött a halál van s szemük előtt a kenyér, akkor előre mennek az emberek: átmennek az egész világon és nem állnak meg. Ebben van a vörös ’győzelmeknek’, ezeknek az ördögi csodáknak a titka. Már rég be is látták ezt a bolsevisták. Éhséggel győzték le Oroszországot, éhséggel fogják legyőzni az egész világot is. Általuk teljesedésbe ment a próféta szava: „Jobban jártak azok, akiket karddal gyilkoltak le, mint azok, akik éhen haltak. A legirgalmasabb szívű asszonyoknak is meg kellett főzniük gyermekeiket, hogy legyen mit enniük.” (5-7. old.)

Könyvében közölt, 1919 februárjáig vezetett naplójából kiderül, hogy ugyan-úgy fejezte le a zsidó-bolsevista forradalmárokból verbuválódott csőcselékhad a történelmi Oroszországot, II. Miklós cárt, mint nálunk gróf Tisza István miniszterelnököt és mindent, ami a magyar múltból még megmaradt. (E tekintetben méltán egészíti ki Merezskovszkij krónikáját Essad Bey egykor magyarul is megjelent emlékirata, az „Egy ország tragédiája”.) 1919 és 1920 közötti feljegyzései többet érnek akárhány mai történész kommunizmust leleplezni hivatott tanulmányánál.

Minden mai iskolában tanítani kellene alábbi sorait:

„A bolsevistákat nem a saját erejük teszi hatalmasokká, hanem a ti gyöngeségetek. Ők tudják, mit akarnak, de ti nem tudjátok, mit akartok: ők mindnyájan ugyanazt akarják, de nálatok mindenki mást akar.” (228. old.)

„A kereszténység Európa kezdete s a kereszténység vége Európa vége.” (u. ott )

„Moszkvában egy új halálbüntetést találtak ki: egy tetvekkel teli zsákba dugják az embert s a tetvek megeszik. Ilyen zsákba dugta Gorkij Oroszország lelkét. S Európa azon a kérdésen füstölög, vajon lehetséges-e, hogy ez a tetű-zsák jogállammá fejlődjék?” (237. old.)

Ha bírálható, csupán azért, amiért a zsidóságnak a bolsevizmusban betöltött vezető szerepe elkerülte figyelmét. E téren nálánál mélyebbre látott kortársai közül Csekey István:

„A zsidó tanult a történelemből. Miért Oroszországot forradalmasította mindenekelőtt? Mert tudta, hogy az orosznál jámborabb, passzívabb tuloknép alig létezik. Megtanulta, hogy az orosz (majdnem akárcsak a magyar!) képtelen egyedül az uralkodásra: mindig kell, hogy valaki átokként a nyakán üljön. Hisz az orosz cári udvarokban sohasem vérbeli oroszok vitték a kormányzatot, hanem mindig idegenek. Uralkodtak az oroszon normannok, svédek, tatárok, balti németek, most jöttek a zsidók. De úgy látszik, ezek azt is megtanulták, hogy valamennyi idegen uralomnak egy lett a sorsa. Az orosz jegesmedve végre is rázott egyet magán és lerázta az élősdieket.” (Északi írások. Bp. 1928. 15. old.)

Álma a „cárizmus rabszolgai Oroszországával" és az „orosz csőcselék bolsevista Oroszországával" szemben a „szabad orosz nép Oroszországa” volt. (2. old.) Könyve nálunk 1989-ig indexen szerepelt. Azóta is kiadatlan, természetesen.

( hunhir.hu alapján szerk.)