2010. szeptember 22. Külföld

Elképzelhető-e, hogy Barack Obama az al-Kaida vezérének, Oszama bin Ladennek az embere, esetleg más, Amerika hatalmának megtörésén fáradozó hatalom (oroszok vagy kínaiak) alkalmazásában áll? Nem, természetesen nem képzelhető el, mert ehhez a szerephez szegény Obama nem elég eszes. Mindamellett az amerikai elnök ostoba közel-keleti háborúival egyre közelebb sodorja Amerikát a teljes összeomláshoz.

Ki gondolta volna húsz esztendővel ezelőtt, hogy a hidegháborúban győztes Amerika a Szovjetunió nyomdokaiba lép? Egyre többen vélnek ugyanis hasonlóságokat felfedezni az Egyesült Államok mai helyzete, illetve a végnapjait élő kommunista birodalom egykori állapota között. Az USA rohamléptekkel közelít a végzete fel: a pénzügyi és gazdasági válság egyre mélyül, az ország adósságai immár csillagászati méreteket öltenek. Ne legyenek kétségeink: a gazdasági mélyrepülés legfőbb oka Amerika döbbenetes összegeket felemésztő „terrorellenes háborújában” keresendő. (Más kérdés persze, hogy a „pénzügyi oligarchia alaposan kihasználja és manipulálja a válságot, a saját javára és a tömegek kárára.) A Szovjetunió agóniája azért is jut az ember eszébe az USA mai vergődését látván, mivel mindkét birodalom hanyatlása akkor gyorsult fel látványosan, amikor betették a lábukat Afganisztán földjére. Abba az országba, amelyet aligha véletlenül neveznek a „birodalmak temetőjének”.

Érdemes azonban fölidézni, hogy megalapozottnak tűnő vélekedések szerint 1979-ben a Carter-adminisztráció – a mudzsahedinek erőteljes támogatása révén – valósággal belekényszerítette a Szovjetuniót Afganisztán megtámadásába. Erről nem más, mint maga Zbigniev Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója vallott egy 1998-as interjújában (itt). Brzezinski szerint a Carter-kormányzat számított arra, hogy az afganisztáni mudzsahedin harcosoknak nyújtott egyre növekvő összegű támogatás kiváltja majd Moszkva beavatkozását, melynek eredményeképpen a vörös birodalom végképp elsüllyed majd az afganisztáni mocsárban. A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó a következőket mondta:

„A titkos akcióink hatékonynak bizonyultak. Célunk az volt, hogy becsalogassuk az oroszokat az afganisztáni csapdába… Amikor a szovjet erők átlépték a határt, megmondtam Carter elnöknek: most itt a lehetőség arra, hogy a Szovjetunió megkapja a maga Vietnamját. És valóban, közel 10 esztendőn át Moszkva kénytelen volt viselni a háború összes terheit, melynek következtében végül alaposan meggyengült, majd szétesett a szovjet birodalom.”

Sokan feltételezik, hogy az al-Kaida ugyanabba a csapdába csalta bele az amerikaiakat, amelybe ez utóbbiak a szovjeteket terelték bele 1979-ben. Mikhail Gorbacsov több alkalommal is figyelmeztetett: az USA nem lesz képes győzelmet aratni Afganisztánban, ezért aztán az lenne a legjobb, ha az amerikaiak mielőbb kivonnák a csapataikat A szovjeteknek éppen tíz esztendő kellett ahhoz, hogy távozzanak az országból – és a jelek szerint pontosan ugyanennyi idő kellett Washingtonnak is, hogy levonja vereségének következményeit, és kitakarodjon Afganisztánból. Feltéve persze, ha 2011-ben valóban megtörténik a csapatkivonás.

Amikor a szeptember 11-i támadás bekövetkezett, számos nyugati elemző úgy vélekedett, hogy Oszama bin Laden éppenséggel egy amerikai ellencsapást szeretne kiprovokálni, és egyáltalán nincsen ellenére, ha a jenkik megszállnak több közel-keleti államot. Az al-Kaida vezérének számításai szerint ugyanis – magyarázta nem egy kommentátor –, ha Amerika – nyugati szövetségeseivel együtt – több muzulmán állam ellen is támadást indít, akkor olyan elhúzódó, akár évtizedekig tartó küzdelembe keveredik, mely teljes mértékben kimeríti erőforrásait, ráadásul az amerikai közvélemény aligha támogatja majd a hosszadalmas, rengeteg áldozattal járó háborút. Ezzel szemben viszont a mudzsahedin harcosok – akik vallásukat, hazájukat védik, és az iszlám hit is lelkesíti őket – képesek lesznek akár több emberöltőn keresztül is harcolni a betolakodók ellen.

Nos, álláspontom szerint az Egyesült Államok – elsősorban Izrael ösztönzésére – már régóta törekedett a közel-keleti befolyásának kiterjesztésére, és a zsidó állam hegemóniáját veszélyeztető iraki rezsim megdöntésére, ugyanakkor az al-Kaida vezérkara nem csupán fel volt készülve az agressziók sorozatára, de nem is bánta különösképpen a fejleményeket. Az al-Kaida stratégái most alighanem túljárnak Amerika cionista vezetőinek eszén: miután ugyanis Amerika képtelen kikecmeregni az iraki és afganisztáni mocsárból (amire számítani lehetett, de a cionisták mérhetetlen gőgjükben biztosak voltak a győzelmükben), Oszama bin Laden szervezete megkezdte harcosainak átcsoportosítását először Pakisztánba, majd Jemenbe és Szomáliába. Ha Washington valóban le akar számolni az al-Kaidával, kénytelen lesz további irdatlan összegekkel segíteni a pakisztáni, jemeni és szomáliai kormány „terrorellenes harcát”, mi több, Washingtonnak fegyvert, sőt, valószínűleg katonákat is kell majd küldenie ezekbe az országokba az al-Kaida kifüstölése céljából. Ha pedig hosszú évek múltán az amerikaiak el is érnék céljukat, akkor pusztán annyi történne, hogy az al-Kaida máshol ütné fel a sátorfáját, a jenki haderő pedig mehetne utána – viszont az amerikai katonaság megjelenése újabb és újabb országokban tovább fokozhatja a muzulmán tömegek Amerika-ellenes érzelmeit, és fölszíthatja az ellenállás tüzét. Miközben pedig az Egyesült Államok immár Pakisztánban, Jemenben és Szomáliában kíván lecsapni az al-Kaidára, valójában nem sikerült „pacifikálni”, vagyis Amerika engedelmes csatlósaivá faragni sem Afganisztánt, sem pedig Irakot. A káosz, a zűrzavar tehát tovább nő, és az öldöklés is folytatódik. A háború kiterjesztése Pakisztánra, Szomáliára és Jemenre pedig tovább gyorsítja az Amerikai Cionista Vezérelt Birodalom hanyatlását.(Kuruc.info)

Kommentál

Amerikai nép többsége csökkenteni kívánja a hadi kiadásokat a váltság miatt. Liberálisok ezt, kell-e homokos katona vagy nem propagandával próbálják el fedni a nép elől. Szokásos tematika. Másrészt ott van a nyomás Obamára, hogy amerikai magán trilliárdodok meg akarják szerezni Afganisztán földrajzi kincseit a saját hasznukra.

JOBBIK GONDOLAT