SZABAD HÍREK

Eljön a mi napunk is

2010.01.04. Közélet

Húsz-tíz. Hát itt vagyunk.

Négy éve nem hittem volna, hogy majd ennyit időt kell várni. Nem hittem, hogy idáig kihúzzák. Nem hittem, hogy majd hagyjuk, hogy ezek, hogy így. Hogy eddig.

De hagytuk.

Ugyan, alapvetően nem rajtunk, radikálisokon múlt a dolog, de tény, hogy hagytuk. Hagyta az ország, hagyta a többség. Hagytuk, hogy újra elmúljon négy gyalázatos év. De most már végre vége lesz. Most már biztosan lehet látni a végét. Most már tudjuk, hogy nem tart soká. Nem tarthat már soká.

Húsz-tíz. Nincsenek véletlenek.

Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, azt hiszem jól látható az a folyamat, ami idáig elvezetett. Ma már talán mindenki számára világos, hogy hová jutottunk. Ma már mindenki rájött, hogy mire ment ki a játék. Talán mégiscsak kellett ez a négy év még ahhoz, hogy mindenki végleg kijózanodjon, hogy örökre le lehessen számolni azokkal az illúziókkal, amikben sokan éltek. Azokkal a tévhitekkel, hogy majd ezek tudják, hogy merre kell menni, hogy majd ezekkel tényleg sikerülhet, hogy majd most, utoljára még egy kicsit rossz, de utána majd nagyon-nagyon jó lesz.

Nem lett az. Húsz év beváltatlan ígérgetés, húsz év értelmetlen tologatás után, talán most majd mindenkiről lekerül a szemellenző, és azok is körbe néznek, akik eddig inkább csukott szemmel haladtak, csak nehogy tudomásul kelljen venni, hogy mi van körülöttünk. Talán már ők is látják, hogy mára már mézesmadzag sem maradt, amit húzogathatnának előttünk.

A keletiek szerint a Tigris éve következik. A Tigrisé, amely mindig hatalmas fordulatokat hoz. Ahol az események váratlan hirtelenséggel követik egymást, és a következmények gyakran igen mélyrehatóak, de nevezhetjük akár radikálisnak is őket.

A Tigris években rendszerint mindig történt valami a világban, ami jelentősen befolyásolta az emberek, az emberiség menetét. Elég csak az 1914-es szarajevói eseményekre és annak következményeire gondolni, vagy az 1938-as I. bécsi döntésre. De említhetnénk az 1998-as Nagypénteki szerződést is, ami megnyugvást hozott Észak-Írországnak, vagy akár az 1962-es kubai rakétaválságot, mely a hidegháború legkritikusabb pontja volt, hisz a világ egy atomháború kirobbanásának szélére került.

Mint látható ezek az évek általában meghozták a szükséges megújulást, és az ezzel járó néha fájdalmas, ám szükséges változásokat. Igaz ez a világra, de igaz ez a szűkebb életünkre is. Talán most sem, talán itt sem lesz ez majd másként. Lehet, hogy erre kellett várni? Nem hiszem, nem tudom…

Egy azonban biztos. Tigris éve ide, romba döntött ország oda, azt mindenki érzi, azt mindenki tudja, hogy a változások kapujában állunk. Tevékeny időszak jöhet, a nagy lehetőségek ideje, mely mindannyiunk számára esélyt teremt. Éljünk vele, mert hiszem, hogy lehet máshogy is, hogy van kiút. És hiszem, hogy nagyon sokan vagyunk, akik ezt így gondolják. Abban pedig biztos vagyok, hogy nemsokára eljön a mi napunk.

Húsz-tíz. Jöjj el Szabadság!