2010. október 15. Közélet

Elkezdődött a szerecsenmosdatás az iszapkatasztrófa ügyében, pedig talán nem rasszizmus kimondani, hogy a szerecsen mosdatása reménytelen dolog.

Merengve hallgatom az egyik talajmechanikai szakértőt, aki hosszan beszél a talajmozgásról és a csapadékról, mert e kettő okozta a bajt, no meg a támfal függőleges mozgása, illetve a korábban a Marcal megvédésére épült résfal, bár azt kénytelen volt elismerni, hogy „a zagykazetta mélysége nulla”. Majd egy alkotmányjogász jelentette ki, hogy „előre nem szabad prejudikálni”, itt felnyögtem, és átkapcsoltam a helyszíni közvetítésre Chiléből, ahol emberi és technikai bravúrral sikerült megmenteni a lent rekedt bányászokat.

Nem tudom, a chilei szakértők vitatkoztak-e talajmechanikai kérdésekről, felmerült-e az állami önkény problémája, amiért lyukat fúrtak egy magántulajdonba, és firtatták-e a bányászok felelősségét, hiszen rosszkor voltak rossz helyen, és sürgették-e a helyi szakszervezetek a bányászat minél előbbi újraindítását a munkahelyek megőrzése érdekében. Csak feltételezem, hogy a chilei ellenzék egyik vezetője sem vádolta ócska politikai haszonszerzéssel és populizmussal a kormányt, amiért pazarolja az adófizetők pénzét.

Nálunk viszont Gavra Gábor (Hírszerző.hu) Kádár népe, Kádár ellenzéke című cikkében a mi katasztrófánk kapcsán azt írta:

„Hétfőn nyilvánvalóvá lett, Orbán Viktornak nincs ellenzéke a mai magyar Országgyűlésben, újfent bizonyossá vált, hogy ezekre a pártokra teljesen fölösleges szavazni, ami itt zajlik, az az elmúlt évtizedek legtehetségesebb Kádár-imitátorának heti levezető edzése egy önmaga paródiájává vált Országgyűlésben, ahol az ellenzéki padsorokban ülő rossz Hofi-epigonok játsszák el a pofozóbábu szerepét.”

Ne is csodálkozzunk, ha nemsokára Chilébe emigrál minden magyar, hiszen nálunk lábbal tiporják a demokráciát és a vörös iszapot.(Forrás: Magyar Hirlap online)

Kommentál

Kilenc ártatlan ember meghalt a szerencsétlenségben. Ez nem számít?

JOBBIK GONDOLAT