2010. július 1. Közélet

„1970-ben olyan pártba léptem be, amely merészen új volt, Közép- és Kelet-Európa legmodernebb pártja. Számomra 19 éven keresztül megmaradt ilyen minőségűnek.”

„Az MSZMP választási sikere megítélésem szerint a hazai politikai stabilitás fő eleme. (…) Nem kétséges számomra, hogy ezt a tevékenységet csak és kizárólag az egységesen megmaradt és megtartandó MSZMP számára tudom elvégezni. Ebbe a pártba léptem be, és számomra más politikai megoldás nem létezik. A választási harc nyilvánvalóan kemény lesz, és ezt szakmai módon kell vívni: az MSZMP-ért.”

„Magyarán: a baloldal érthetetlen és történelmi felelősséget hordozó, a vezetés alkalmatlanságát tükröző szétverésével és szétesésével részben az MDF, részben az olyan radikális, agresszív pártok, mint az SZDSZ és a Fidesz alig ellenőrizhető csoportjai radikalizálódhatnak.”

Gubcsi Lajos, 1989

A Hitlerjugend utolsó vezetője Arthur Axmann volt. A nürnbergi perben rámért hosszú börtönévek alatt volt ideje merengeni azokon a kockázatokon, amelyeket egy diktatúra ifjúsági szervezetének az irányítása hordoz magában. A magyarországi diktatúra működtetőinek nem adatott meg a többéves meditáció lehetősége, töprengeni sem volt idejük, mert villámgyorsan kellett felrohanniuk előbb a gazdasági élet, majd a politika csúcsaira. A sebességet az tette fontos tényezővé, hogy egymással versenyeztek. Azt a különös eseménysorozatot, amelyet találóbb szalonképes kifejezés híján manapság rendszerváltozásként emlegetünk, nemhogy elszámoltatás, de még beszámoltatás sem követte. Az ennek szükségességét felvető bátortalan hangokat elnyomta az akkor még csaknem kizárólagosan baloldali kézen lévő média, a keményen antikommunista választási jelmondatait pillanatok alatt sutba dobó SZDSZ, illetve, ha kellett, mert végül azért mégiscsak kellett, az akkori Alkotmánybíróság.

Eltelt húsz év. És most nagy tekintélyű emberek elemzik értetlenül, hogy ez a hálátlan magyar társadalom ugyan miért élte, éli meg csalódásként ezt a bizonyos rendszerváltozást. Nos, például ezért. Mert nem volt cezúra, nem volt katarzis. Egyes közviszonyok megváltoztak, de más körülmények bántóan ugyanazok maradtak. Tudom, tudom: hahaha, tetszettek volna forradalmat csi… De hiszen most csináltunk, nem?

Pár nappal ezelőtt Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárcájához tartozó HM Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatójának nevezte ki Gubcsi Lajost. Gubcsi Lajos a KISZ KB tagja, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese és a Magyar Ifjúságnak, a KISZ központi lapjának a főszerkesztője is volt. (Mint ha csak ezek lennének az egyedüli „szakemberek” országunkban.) Most egy állami tulajdonú cég ügyvezető igazgatója. Hetekkel a „szavazófülkékben lezajlott forradalom” után. Időközben esetleg kitört az ellenforradalom?

Nehéz ugyanis elképzelni, hogy a változást, vagy ha úgy jobban tetszik, forradalmat óhajtó emberek tömegei azért rohamozták meg élesre fent szavazócédulákkal az urnákat, hogy egyes prominens KISZ KB-tagok élete annyi hányattatás után végre egyenesbe forduljon. Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy a szavazók ezt a kérdést éppen ellenkező eredménnyel kívánták elrendezni.

A polgári jobboldal mezejére sok irányból lehetett és lehet megérkezni. Ez akkor is tény marad, ha sokakat, köztük például engem is, nem tölt el örömmel a jelenség, hiszen a sok idevezető életút között akad néhány kifejezetten aggasztó is. Az egyes nevek hallatán fejüket csóválók azonban az elmúlt évek alatt kényszerűen megtanultak együtt élni azzal a baljós sejtéssel, hogy örömük előcsiklandozása talán már soha nem lesz nagypolitikai törekvések célja. Meg aztán voltak pozitív hozadékai is ennek a folyamatnak. Aki idejött, az vállalta, gyakorolta, és a tőle telhető legmagasabb színvonalon képviselte az itt talált értékeket, eszméket, és nem tegnaptól. Ám legyen. Nem vagyok Árgus, nem figyelem száz szemmel a magyar közéletet, tehát tévedhetek, de nem emlékszem arra, hogy Gubcsi Lajos nevével találkoztam volna az elmúlt évek politikai tántorgásai során. Csak úgy jött, és kineveződött. Ha csak azt nem vesszük ide, hogy évekig meglehetős gyakorisággal írt leveleket Orbán Viktornak, majd ezek egy részét kiadta könyv formájában is. Ez utóbbi momentum, mármint a levelek közzététele, egyébként jelzi, hogy Gubcsi Lajos nyilvánvalóan nem normális, legalábbis a szó közhasználatú értelmében biztosan nem.

Húsz éve divat volt az MSZMP egészét és kapcsolt hálózatát vörös polipnak nevezni. Találó kifejezés volt, csakugyan. Most a polipot nagyon odavagdosta a parti kövekhez a történelem hullámverése, nem is maradt belőle sok, csak némi vörös nyálka. Ezt pedig le kellene lötykölni a kezünkről, nem kinevezni fontos állásokba.

Persze csak akkor, ha tényleg forradalmat csináltunk. Egyéb esetben megfontolásra ajánlom, hogy volt a KISZ KB-nak egy tehetségesnek mondott, hadari beszédű, táncos léptű, izgága tagja is. Talán neki is jut még egy állami cég.

A szóban forgó rendkívüli közgyűlés azért is hírhedté vált, mert azon ott volt Kolompár László OCÖ-elnökhelyettes is, holott bírósági tárgyalásaira nem járt el, mondván, balesetéből még nem épült föl. Cikkünk hatására a Kecskeméti Városi Bíróság tanácsvezető bírája felülírta azt a döntését, hogy októberre halasztja a Kolompár Orbán és nyolc társa büntetőperét. Így a három ügyet magában foglaló büntetőper ma folytatódik Kolompár László kihallgatásával.

Kommentál

Mi tette lehetővé a balliberális maffia politikai oligarchikus (vörös nyálka) mozgását országunkban ? Egyrészt a anyagi megalapozás. Emlékszünk rá, hogy a Tom Lantos -féle kanadai bank 1 milliárd dollárt osztott szét a MSZMP KB ki bővitet vezetői (1988-ban) között. Cserébe tízszeresét fizettük a háborús bűnös kádárizmusban fel vett hitelnek. Ami megalapozása volt a hitel rabszolgaságnak. Hiszen a nemzeti tulajdont eladták, amiből csak mintegy 40 milliárd Ft volt a bevétel. (Európa mértékadó gazdasági körei akkor mintegy 120 milliárd dollárra értékelte a magyar nemzeti vagyont.) Az adó veszteségek miatt nem volt be vétel miből törleszteni. Kialakult az offshore tevékenység. Más részt eladták és holokauszt kárpótlásra ment magyarországi állami arany tartalékunk (Horm-kormány alatt egymást jutalmazták. Aki megkérdezte, hol a „lóvé” az lett a szélsőséges. A nép meg bólogatót hozzá.). Harmadrészt megemelték extra magasra a jegybanki kamatot, amivel a maradék ki fosztásra került. Negyedrészt forintot nyomtatott a Jegybank, amivel megalapozta a inflációs spekulációs gazdaságunkat.

Magyarországon amit demokráciának csúfolnak az nem más mint ha a náci koncentrációs tábor vezetőit és szakértőit felkérnénk gazdaságunk vezérlésére. Akik mára már erkölcsileg demokratikusak, ugyebár? Megspékelve a cionnáci mesterséges gyűlölet keltéssel. Mindezt azért, hogy ne lásd a „függöny mögötti” műveleteket.

Ezeket végig gondolva érthető, hogy a szerkesztő nem tapsikol nekik.

(mno.hu alapján JOBBIK GONDOLAT)