2013. november 20 Kozélet

Elmentek a tankok, megjöttek a bankok: egyik sem a megszentelt emberi létformát hirdeti. Egy negyedszázad távlatából, és abból, hogy kinek származott haszna belőle, arra is következtethetünk, hogy kiknek volt érdeke a váltás:

...a termelési értékháttérrel nem rendelkező és a kamatokból meggazdagodott pénzvilágnak jól jött a kommunizmus összeomlása, sőt éppen ezért dolgoztak is rajta, hogy összeomoljon, hogy aztán mindenütt a maguk ügynökhálózatával (liberális szervezetek fedőneve alatt) ügyesen megszerezzék nem csupán a kelet-európai piacot, hanem a stratégiai ágazatokat is (gáz, elektromos energetika, vasutak, gyárak stb.) . Ez sikerült, s ezek után már azt sem nagyon bánják, ha mostanában a gyengélkednek a liberális narancsfejű kedvencek.

Mi pedig azt hittük akkor huszonnégy éve, hogy történelmet csinálunk, pedig csak megengedték, hogy leüthető parasztként bemehettünk a sakktáblára, de csak azt a meccset engedik játszani, amelyiket már előre lejátszottak.... elvettek az életünkből ők is két évtizedet, s a moszkvai ketrecből átmehettünk a brüsszelibe... unió, unió: mindkettő a kereszténység és a nemzeti értékeink felszámolásán munkálkodik. Közben sikerült a felvidéki magyarságot is szétzilálni, nem kis pénzen kitartott csábítók segítségével, a lélek romboló liberalizmus és együtt működés szólamaival, amelyek hátterében népünk elsorvasztásának, beolvasztásának és cseléddé alázásának kalmárszellemű szándéka áll. Demokráciát hirdetnek, és kisemmiznek, a másság tiszteletének szajkózásával az elkorcsosult elfajzást akarják egyenértékűvé tenni a valódi emberi értékekkel, s a vallásszabadság báránybőrébe bújva akarják felszámolni a keresztény egyházakat. Toleranciáról ábrándoznak, de a népünk nemzeti önrendelkezését minden erővel meggátolják, s uniós szinten tapossák sárba az emberi alapjogokat, ha azt például a felvidéki vagy erdélyi magyarság számára kellene elismerni.

A bolsevik csömörből egy liberális gödörbe pottyantunk, és folytathatjuk tovább az örökös küzdelmet, ami viszont életerőnket növeli, hogy népünk fennmaradhasson, de ami korcs és értéktelen, az már most pusztulásra ítéltetett.

Ez vigasztal. Csak az szomorít el egy kicsit, hogy a mi nemzedékünk már nem kaphat még egy esélyt.... majd a fiaink vagy unokáink! talán....

Mihályi Molnár László, tanár, író, költő

Szabad Hirek