De most vessük inkább vigyázó szemünket a másik nagy parlamenti pártra, a Fideszre, és a Jobbik másik kiemelkedő jelentőségű célkitűzésére, az elszámoltatásra. Azt nyilván mindenki belátja, hogy a teljes körű elszámoltatás zászlóra tűzése nem a nyolc éve regnáló hatalom érdeke, ezt a jelmondatot leginkább a Fidesz próbálja kisajátítani. A kérdés az, hogy mennyiben tekinthető hitelesnek a narancsosok ilyen irányú hőbörgése.

Az alábbi válogatást - az egyszerűség kedvéért - egyetlen ügyre és egyetlen személyre hegyeztük ki. Olyan ügyről van szó, amelyet Hajdú-Bihar megyei olvasóink számára nem kell különösebben bemutatnunk, de talán nincs olyan, a közügyek iránt érdeklődő ember az országban, aki ne hallott volna a Hajdú-Bét nevű részvénytársaság történetéről.

A Hajdú-Bét történetét az Index így foglalta össze: "A debreceni központú cég egykor az ország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt, a víziszárnyas termékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére. Ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. A Hajdú-Bét mérlegét 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és felszámolást kért maga ellen. A többnyire családi vállalkozásokat működtető gazdák nagyrészt teljesen tönkrementek, mindenüket elveszítve többen öngyilkosok lettek. 2003 végétől kezdődtek a károsultak tüntetései is."

A személy pedig, akire fentebb már utalást tettünk, a Fideszhez ezer szállal kötődő Gansperger Gyula, aki a Hajdú-Bét és a Wallis egyik magas beosztású vezetője volt akkor, amikor a fent vázolt események zajlottak. Sőt, Gansperger személyesen írta alá a Hajdú-Bét székhelyáthelyezési kérelmét. A rossz nyelvek szerint ezen áthelyezés révén nyert annyi időt a cég, hogy azalatt kézen-közön eltüntethették a cégvagyont. Az áthelyezés után kezdeményezett felszámolási eljárást önmaga ellen a Hajdú-Bét. Mindennek az a jelentőssége, hogy ugyan a libatartók már korábban kérték a felszámolást, de eredménytelenül. Ha az ő kezdeményezésükre számolják fel a céget, akkor elsőként az ő igényeiket kellett volna kielégíteni, így azonban a sor végére kerültek. Ebben a gyalázatos eljárásban segédkezett a fideszes kötődésű Gansperger Gyula, aki a Fidesz-kormány alatt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. vezére is volt, egészen 2001-ben bekövetkezett lemondásáig.

Gansperger működéséről és lemondásának lehetséges okairól érdekes cikk jelent meg a Magyar Narancs 2001. március elsejei számában. A publicisztikát Suchman Tamás jegyezte, aki a Horn-kormány privatizációs minisztere volt 1995-96 között. Ebből az írásból idézünk az alábbiakban:

A kormányváltás napjaiban már csak nosztalgiából is figyeltem, hogy a kampányhoz és az előző nyolc évhez képest miként változtatják meg a privatizációról vallott nézeteiket a Fidesz vezetői. A külföldi befektetők is figyeltek, a hazaiak nemkülönben; olyannyira, hogy a tőzsde kis híján összeomlott. Ha ugyanis a polgári kormány a magántulajdon fontosságát úgy hangsúlyozza, hogy közben az állami vagyon lebontásához kapcsolódó minden korábbi kormányzati döntést nem egyszerűen bírál, hanem azok jogszerűségét vitatja, akkor a legkevesebb, hogy az érintettek elgondolkodnak. (...) A Vasárnapi Újság és a kormány számára fontos más orgánumok ösztökélésére Orbán Viktor miniszterelnök dicsérően nyilatkozott: biztos, hogy nem indítunk pereket a privatizáció felülvizsgálatára, mert azokat sorban elveszítenénk.

Micsoda különbség volt ez a kampányban hangoztatott jelszavakhoz képest: felülvizsgáljuk!, megvizsgáljuk!, helyreállítjuk az eredeti állapotot!, nyilvánosságra hozzuk a szerződéseket, mert a polgároknak tisztában kell lenniük és a többi. Ha ezekben a napokban, a "kevesebb mint rendszerváltás, több mint kormányváltás" napjaiban egy olyan szakembert vagy politikust neveztek volna ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. élére, aki az elmúlt években semmilyen kapcsolatban sem állt a privatizációval, és ő meghirdeti a "tiszta kéz, hideg fej, forró szív" privatizációs stratégiáját, akkor sok minden világossá válhatott volna a közvélemény számára.

De nem ez történt.

A kormány a megbízható baráti kör egyik legmegbízhatóbb tagját, Gansperger Gyulát jelölte ki az ÁPV Rt. élére. Hogy az új vezér pontosan milyen eligazítást kapott, nem tudjuk. Csak sejthetjük igyekezetét, törekvéseit, amelyek a magánosítás és a vagyonkezelés titkosítására vonatkoztak - az évente kiadott és tökéletes ködösítéssel megalkotott sajtóközlemények többre nem adnak lehetőséget.

Gansperger Gyula hosszú éveket töltött el a privatizációs szervezet felügyelőbizottságában (fb). A hatályos törvények szerint ugyanis az állami vagyon magánosítását e bizottságon keresztül közvetlenül is figyelemmel kísérhették a pártok képviselői. Ha rosszindulatú akarok most lenni, akkor azt mondom: az 1994 és 1998 közötti tömeges privatizációban az fb tagjai társtettesek voltak. (...) A minap lemondott vezérigazgató annak idején, fb-tagként az én irodámtól nem messze kapott szobát, és főhivatásszerűen gyűjthette az anyagokat, előterjesztéseket, leendő bizonyítékokat az akkori kormányzat privatizációs tevékenységéről. És világgá kürtölhette volna már akkor: "itt nagy disznóságok folynak."

De nem tette.

Ehelyett készült, miként pártja is. Igyekezett képbe kerülni. A disszonancia az előző ciklusban a privatizáció ellen tüntető fideszes gazdaságpolitikusok és Gansperger hallgatása között már-már mulatságos volt. Ma már sejteni lehet, hogy miről hallgatott. Egyszer talán érdemes lenne evvel is foglalkozni.

A kormányváltás utáni első pillanatokban - a megelőző időszak politikai retorikája miatt - az is kérdéses volt, hogy fog-e egyáltalán privatizálni az új elnök-vezérigazgató, vagy inkább államosításra és legfeljebb vagyonkezelésre vállalkozik. Mindkettőre volt esély. Nem nagy fantázia kellett annak felméréséhez, hogy mi történt az első napokban. Megjelentek a fiúk, és azon tanakodtak, mi marad nekik, ha adnak, és mi, ha vesznek. Találkoztam olyanokkal, akik nyíltan a szemembe mondták: igaz, hogy már mindent elosztottatok, de vannak még ötleteink.

És megkezdődött a munka. Az ÁPV Rt. portfóliójába 223 cég tartozott, ezek közül 105 tartós állami tulajdonnak minősült. A volt állami vagyon 20-25 százalékáról van szó. Ha a vezetés tisztességesen folytatja elődei munkáját, akkor a még eladható vagyon értékesítése és a folyamat lezárása nem vesz többet igénybe egy évnél. Ez a stratégia azonban nem adott volna lehetőséget Gansperger Gyula küldetésének megvalósítására. A küldetés ennél bonyolultabb volt.

(...) A Fidesz környezete tele van átváltozóművésszel. A cégek alapítása, átalakítása, összevonása számukra rutinfeladat. Megkezdődött a portfóliógyártás. A tb-vagyon, a Postabank, a Reorg, a Magyar Fejlesztési Bank szaporítják a "megtalált" vagyontárgyak számát. Ez a vagyon közelítőleg akkora, mint amekkora az ÁVÜ-é volt annak idején. Hatalmas. A folyamatok PR-szempontból kifogástalanul szervezettek. Egy és ugyanazon a napon adnak ki sajtóközleményt a Matáv-részvények 75 milliárdos értékesítéséről (már nem bírálják visszamenőleg a Matáv privatizációját), és nyilatkoznak a privatizációt felváltó vagyonkezelés fontosságáról.

A csapdák azonban folyamatosan épülnek Gansperger köré. A Postabank ügyének ÁPV Rt.-s kezelése úgymond átcsúszik az elnök-vezérigazgató asztalára. (...) A konszolidáció 90 milliárd helyett a kimutatások szerint 180 milliárdjába került az államnak. A különbségről a Postabank követeléseit kezelő Reorg Rt. vezérének, Lenk Gézának a távozása, majd Auth Henriknek, a Postabank elnökének kapitulációja és végül Gansperger lelépése után soha senki nem nyer majd tiszta képet.

Az elnök ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Feje fölött látja a sötét felhőket, egyre idegesebben igazgatja szemüvegét a sajtótájékoztatókon, és azon gondolkodik, hogyan kellene szabadulni. Az ideológusok baráti tanácsa - "időben kimentünk, Gyula, csak addig tarts ki!" - nem túl biztató. Egyre több kérdésben vitatkozik a vezetéssel, de végső következtetésre nem jut. Sodródik. De a sokmilliárdos bevállalások és a privatizációs kudarcok lassan érlelik a döntést. Ha kéréssel fordulnak hozzá, udvariasan a párttámogatás erősségéről is érdeklődik. És egyre több kérdésben nem maga hoz döntést. Az igazi kihívás az ÁPV Rt. átszervezésében mutatkozik. Ugyanis a valódi, mondhatnám büntetőjogi felelősség itt fogalmazódik meg. Ha három utódszervezetre szakad szét az ÁPV Rt., akkor az átszervezés folyamatában - anélkül, hogy az elmúlt 11 év valamennyi felelős vezetője elszámolna a magyar népnek az állami tulajdonnal - fel fog szívódni minden tény, és bizonyíthatatlanná válnak mind a pozitív, mind a negatív folyamatok.

És ekkor a MIÉP-nek lesz igaza. (Igaz is, a MIÉP. Szinte hihetetlen, ahogy minden energiájukat az 1990-1998-as időszak vizsgálatára koncentrálták, és e tragikus összekacsintás eredményeként szinte alig foglalkoztak a jelenleg folyamatban lévő ügyekkel.)

A kormány eközben világosan jelzi szándékát: az ÁPV Rt. betöltötte hivatását, és ezután az állami vagyon hatékony kezelése kap hangsúlyt, nem pedig a privatizáció. Az egységes állami holdingra vonatkozó törvényjavaslatot az előző kormány alatti ÁPV-vezetés kidolgozta és az új vezetés asztalán hagyta. "Ez túl átlátható" - mondta az elnök egyik tanácsadója. El is vetették. Ezek után szinte érthetetlen, hogy Gansperger kellő áttekintés és önkritika nélkül miért határozta el a közelmúltban a tartós állami tulajdonnak minősített 12 állami gazdaság privatizációjának támogatását. A leendő tulajdonosi struktúra gyorsan elkészült, de a legújabb hírek szerint a gazdaságok privatizációja már az MFB-ben folytatódik, ahol is a leköszönt vezér folytatni kívánja munkáját.

(...) Gansperger Gyula nem gyáva ember, de úgy tűnik, folyamatosan fél valamitől. Új székbe ülve lesz ideje gondolkodni és választ, magyarázatot adni saját feltett kérdéseire. Ha a pletykák igazak, akkor a miniszterelnökkel való korábbi kiváló kapcsolata feszültté vált. A fáma szerint egy alcsúti meccs után az öltözőben megkérdezték Orbán Viktortól, hogy az ÁPV Rt. igazgatósága vajon miért kívánja meghosszabbítani bizonyos nagyságrendű állami földterületek bérleti szerződéseit. Ez a döntés ugyanis ellentmond az állami birtokpolitika kialakulóban lévő koncepciójának, és mind- azoknak a törekvéseknek, amelyek a tsz-ek, a vörös és zöld bárók ellehetetlenítésére vonatkoznak. A miniszterelnök már útközben felvette a telefont. "Gyula, hoztatok ti ilyen döntést? És ha igen, akkor miért?" - kérdezhette Orbán. A kérdés kapóra jöhetett. A válasz határozott igen volt. Kellemetlen részletek derülhettek ki. És lehet, hogy mind a ketten erre a pillanatra vártak. Lehet, hogy Gansperger Gyula megijedt - egyszerűen félt felelősséget vállalni a bizonytalan sorsú százmilliárdokért.

Másnap bejelentette lemondását. Igazi fideszes módjára: a tömeges privatizáció véget ért, új napok, új kihívások, új harcok várják, mondta.

A valódi okokat, lehet, soha nem fogjuk megtudni.

Forrás: Magyar Narancs

Nos, kedves olvasónk, ha sikerült átrágnia magát a fenti betűtengeren, most tegye föl magának a kérdést: mégis, kitől várható ebben az országban teljes körű elszámoltatás? A Fidesztől vagy a Jobbiktól? Öné a döntés......

(jobbik.hu alapján szerk.)