SZABAD HÍREK

EMBERI JOGOK

2009. november 18. Közélet

Egy társadalomfilozófiai dilemma bukkan fel ismét és ismét az emberiség történelmének folyamán. Nem fogalmazták ugyan meg a dilemma lényegét, de sokszor megoldották. Megoldották, de aztán elfelejtették. Talán éppen azért, mert nem fogalmazták meg!

A szabadságról van szó, meg a hatalomról.

A szabadságról, amitől az ember erkölcsi lény lesz, tehát ember.

A szabadságban hinnünk kell, mert e hit nélkül, e meggyőződés nélkül nem létezhet igazságszolgáltatás, vagy ha igen, az lenne a legnagyobb igazságtalanság ezen a világon.

A szabadság lényegének legtalálóbb megfogalmazása a modern demokrácia atyjának tollából való:

„ A szabadság nem az, hogy azt csinálok, amit akarok, hanem az, hogy nem kell azt csinálnom, amit más akar. ” / Jean-Jacques Rousseau /

Társadalmunk értékrendjében a legnagyobb érték az ember személyes szabadsága, ezért létfontosságú számunk-ra, hogy biztosítva legyen, s törvényekre támaszkodva védelemben részesüljön. Ennek garanciája a hatalom.

S mi a hatalom?

Szakszerű definíciója szerint a szabadságnak pont az ellenkezője:

Azt kell csinálnom, cselekednem, amit más akar. Amit az követel tőlem, amit előír számomra a hatalom!

A hatalom meghatározását pedig a szociológia atyja, Max Weber, vetette papírra. Persze tudományos megszövegezéssel:

„ A hatalom lehetőség arra, hogy egy társadalmi kapcsolatrendszeren belül saját akaratunkat ellenállás ellenére is érvényre juttassuk.” / Brockhaus Lexikon /

Hát akkor melyiket válasszuk, ha egymásnak ellentétei?

Az emberek együttélését lehetővé tévő hatalmat, vagy a szabadságot, s ezzel az anarchiát ?

Tehát : Vagy – Vagy?

Nem. A dilemma megoldható:

Ha szabadon és titkos szavazással választjuk meg azt a hatalmat, melynek engedelmeskednünk kell, akkor szabadságunkat... semminemű sérelem nem érte. S e hatalom megvédi a gyengék szabadságát is! S a szabadság légkörében az eredményes és békés emberi együttműködést tettük lehetővé.

(*A kételkedőknek megnyugtatásul: a többség akaratával szemben csak egy alternatíva lehetséges, s ez a kisebbségé. Tessék utánagondolni.)

S ez a megoldás, hogy az ember válassza meg azt a hatalmat, melynek majd engedelmeskedni fogunk, ésszerűnek tűnik. Az a látszatra magától értetődik álláspont, hogy az ember szabadsága álljon társadalmi értékrendünk csúcsán, az emberi jogok sarkalatos igazsága!

S mégis ma ez mai világunk n e u r a l g i k u s p o n t j a. Még követelése is könyörtelen cenzúra áldozata lesz.

Hétköznapi életünkben még gondolni sem szabad rá!

Négyévenként függöny mögé bújva választhatunk egyet olyan személyek közül, melyekkel az életben személyesen sohasem találkoztunk. - S ezzel már véget is ért a „demokrácia”!

Hát miért oldottuk meg akkor a dilemmát, hogy rögtön el is felejtsük?

A hatalom csak akkor nem sérti az ember szabadságát, ha azt a hatalmat az alárendelt maga választja. A szabad-ság elsőrendű és alapvető emberi jog.

88. aforizmám szerint, ha átlépsz munkahelyed kapuján, kalapodat, kabátodat, ernyődet fogasra, emberi jogaidat pedig szögre akaszthatod! (Pl. Suzuki, Hankook, Lidl, Auchan, stb.)

Hát léteznek társadalmunkban emberi jog mentes zónák? Bizony! És nem is kevés!

2002-ben mi, a Gondolat-Kör tagjai, aláírás gyűjtést kezdeményeztünk, amiben így fogalmaztuk meg az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatára hivatkozó követelésünket :

„ 1.§ Minden ember szabadnak, méltóságban és jogokban egyenlõnek születik.”

Mindennapi életünkben azonban, a globalizált világ gyakorlatában a pénz, a tulajdon**, a tőke foglalja el az elsõ helyet, mintha valami-féle rabszolgatársdalomban élnénk! - Jogrendünk alapján viszont az ember személyes szabadsága megköveteli, hogy minden hatalmat, mely bennünket irányít, megítél, büntet vagy jutalmaz, azt magunk választhassuk.

„ Ha miniszterelnököt vagy köztársasági elnököt választhatok, miért nem választhatom meg közvetlen fõnökömet? ”

Ismeretségi körömben elkezdtem az aláírások gyûjtését. Rögtön kiderült, hogy sokak számára kínos, sőt, vesze-delmes a nyílt állásfoglalás. Munkaviszonyban voltak, s főnökük kinevezés útján jutott pozíciójába. Mi lesz, ha megtudja a főnök, a kinevezett főnök?

Erre a veszélyre való tekintettel megfogalmaztam egy nyilatkozatot, hogy „büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy megörízzük az aláírók anonimitását.” (Az aláírást megtagadókra nem gondoltunk.) Irántunk érzett bizalomnak köszönhetjük, hogy ismeretségi körünkből eddig a napig 231 személy aláírta e jogi és erkölcsi követelést.

Az elutasítók számát figyelembe véve ez az általunk megkérdezettek 87 %-át teszi ki. E számítás érdekében a magam számára összeállítottam az elutasítók listáját is.

- Az ember szabadságáról az emberi jogok 1. §-a gondoskodik. ** A tulajdon védelmének a Nyilatkozatban a 19.§ jutott. -

Társam és barátom, Bárányos Károly építész szerint a megtagadók egy alkalommal sem tudtak érvekre hivatkozni.

Ez igen igen biztató számunkra, mert érvelésünk logikáját ezzel, ha hallgatólagosan is, de elismerték. Büszkén emlegetem azóta, hogy a Gondolatot, eddig a többség jogosnak találta. (Az aláírók számával kapcsolatban felve-tõdõ kételyek esetén annak valódiságát közjegyzõ igazolhatja.)

Ha most utánagondolok, néha idegeneket is megszólítottam. Történetesen Münchenben több plébániatemplom-ban is jártam az ezzel kapcsolatos imák terjesztése ügyében. A Gondolatot általában lelkesedéssel üdvözölték. Az aláíróívet aztán mégsem küldték el a megadott címre. Veszélyesnek gondolhatták?

A szabad világban létezhet tehát olyan gondolat, olyan erkölcsi és jogi követelmény, mellyel emberek egyetértenek, de nem merik azt kimondani?

Beszélhetünk hát szabad világról?

Ha az Emberi Jogokat aláíró államokat veszem szemügyre, s arra gondolok, hogy azt saját állampolgárai körében, nyilván jó okkal, nem bocsájtotta elfogadásra, nem terjesztette elõ népszavazásra, akkor azt mondhatjuk, hogy az emberiségnek megközelítõen 80 %-a azokat elismerné!

Tehát az emberiség 80 %-a a felettük uralkodó hatalomtól való félelmében nem közölheti álláspontját, vélemé-nyét. Ez a ténymegállapítás is valami!

Tulajdonképpen szerencse, mert megtaláltuk társadalmi struktúránk neuralgikus pontját, megtaláltuk a fejlődés lehetőségének akadályát. Talán egész világunk kibékíthetetlennek hitt ellentmondásainak gyökerét.

Például azt, hogy a gazdagok és szegények között lévõ szakadék miért mélyül? - S nem csak egy országon belül, hanem még vészjóslóbban, népek és kontinensek között?

Hogy a terrorizmus miben gyökeredzik?

Hogy a természet pusztulása miért feltartózhatatlan?

Vagy mi az oka annak, hogy az irracionalizmus világszerte elindult hódító útjára?

Azt kérdezhetné valaki, hogy a világ nagy problémáit illetően vajon szakember vagyok-e?

Ez nem szakmai kérdés. Ez igazságosság kérdése. Ez a kérdés mindannyiunké!

(GONDOLAT - KÖR, Kárpáti.harsona alapján szerk.)

Címkék: közélet